Új haj



Már nagyon rég voltam fodrásznál. Tulajdonképpen a JOY-os átváltoztatáskor, ami április elején volt. Tehát kb. fél éve. Ideje volt már felfrissiteni a hajamat, mert nem nagyon akart úgy állni, ahogy én szerettem volna. Tegnap este voltam a fodrásznál, nem túl drámai a változás, de pont elég. Fokozatosra vágta a frizurámat, a frufru részt "összekötötte" az alsó rétegekkel, azt mondta, hogy így könnyebb lesz megcsinálnom magamnak is.
Mellesleg vittem egy képet, bár nem gondoltam, hogy tényleg olyat fog csinálni, mert egyáltalán nem voltam biztos ebben a középválasztékban, de annyira régóta tetszenek az ilyen frizurák, hogy gondoltam, miért ne, elviszem, majd megmondja, mit gondol. Aztán abban maradtunk, hogy levágja ilyenre és ha akarom, ezt úgyis tudom variálni oldalválasztékkal, viszont, ha úgy vágja le, aszimmetrikusra, akkor azt nagyon nem lehet másképp hordani.
(Ráadásul az utóbbi időben mindig ugyanazon az oldalon hordtam a választékot és ahol kevesebb haj volt, annyira lelapult, hogy már zavart, így meg egyenlően oszlik el.)
Elsőre kicsit furcsa volt, olyan nagynak éreztem a fejem tőle, de csak meg kell szokni. Ami különösen tetszett, hogy beszárította a hajam hullámosra, mégpedig körkefével (!), egyszerre 4-5 kisebb kefe lógott a hajamból, mert arra feltekerte a tincseket és hagyta kihűlni, csak utána vette ki, ettől lett ilyen göndörkés (hátul az, elöl én kértem, hogy ne legyen annyira az). Egyébként szerintem hasonlít az eredeti elképzelésre, végül is miután már megszoktam nagyon-nagyon tetszik. Ilyenkor mindig csak attól félek, hogy én nem fogom tudni így megcsinálni, de majd igyekszem.
Következzenek a képek:
Előtte
Inspiráció

Eredmény (na igen, hogy hasonlitson, fejet is kéne cserélni :)

CONVERSATION

3 comments:

Thündérke said...

ááá baromi jó lett :$ nagyon jól áll:)

adrus said...

banyek, nagyonnagyon tetszik!!!! baromira jól áll!!

Anonymous said...

Nagyon szépséges, mint mindig! ;)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...