Öltöztesd ünneplőbe a lelked is!

1. Hallgass zenét!

Általában szeretek zenét hallgatni, de a karácsonyi időszak alkalmával egyszerűen bárhol, bármikor feldobja a hangulatomat egy kellemes zene. Az egyre rövidebb nappalok és a kevés fény miatt azt hiszem szükségünk van minél több ingerre, hogy egy kicsit jobb kedvünk legyen. A zene pedig erre is tökéletes a mellett, hogy megadja az ünnepi alaphangulatot.


2. Süss sütit!
A sütisütés szerintem terápiajellegű tevékenységnek is beillik, főleg az ünnepi időszakban (nem rohanósan!), amikor van időnk nyugodtan bíbelődni, dekorálni, magunkba szívni a frissen sült sütemény illatát és egy bögre forró tea vagy kakaó kíséretében elmajszolni a végeredményt. Nincs is ennél jobb hideg időben.

3. Szakíts időt magadra!

Arra van időnk, amire szánunk, tartja a régi mondás, ami szerintem helyénvaló. Sok esetben ugyanis inkább kedvünk nincs, mint időnk vagy éppen csak lusták vagyunk. Könnyebb elnyúlni a kanapén egy fárasztó nap után, mint felállni és egy kicsit rendbe tenni magunkat és a környezetünket.

4. Legyél nyitott!

Sajnos a hétköznapok során hajlamosak vagyunk arra, hogy minden napunkat hasonlóan töltsük és nehezen mozdulunk ki abból a kis burokból, amit kialakítottunk magunk köré. Hazamegyünk iskola vagy munka után, leülünk a számítógép vagy a tévé elé, vacsorázunk, megnézünk valami sokat nem mondó műsort, aztán lefekszünk aludni és kezdődik az egész elölről. Látszólag pihenünk, ugyanakkor nem töltekezünk. Nem szívunk magunkba olyan élményeket, amelyek előre visznek és erőt adnak a hétköznapok kisebb-nagyobb kihívásaihoz. Az ünnepi időszak remek lehetőség arra, hogy egy kicsit kilépjünk a megszokott életünkből, munka után ne rohanjunk haza egyből, találkozzunk barátokkal, menjünk el forralt borozni, korcsolyázni vagy csak sétálni a kivilágított városban. A lényeg, hogy legyünk nyitottak az új élményekre, hiszen ezek azok, amik igazán feltöltenek energiával és jó kedvvel.

5. Szórakozz!

Ez az az időszak, amikor senki nem mondhat nemet egy mikuláspartyra, forró kakaózással egybekötött pizsipartira. Hívd fel a rég nem látott barátnőidet és szervezzetek filmnézős estét. Nem feltétlenül kell ahhoz kimozdulni, hogy jól érezzétek magatokat. 

6. Legyél egy kicsit kedvesebb másokkal és magaddal is!

Az összes energia, amit adsz, vissza fog jutni hozzád, ezért legalább ebben az időszakban próbálj meg kicsit jobban odafigyelni, hogy mit adsz másoknak és nem utolsó sorban, hogy mit adsz saját magadnak. Sokszor beleesünk ugyanis abba a hibába, hogy magunkat okoljuk a dolgokért. "Miért nem figyeltem jobban?" "Miért nem csináltam ezt vagy azt?" ""Miért nem figyeltem eléggé" Pedig, ha jobban belegondolunk, sokszor okoljuk magunkat olyasmiért, ami nem a mi dolgunk és nem a mi felelősségünk. Amit megtanultam az elmúlt évek során, hogy az egyetlen ember, aki mindig velünk van, bármi történjék is, azok mi, saját magunk vagyunk, ezért nem árt békében lenni önmagunkkal.

CONVERSATION

3 comments:

Queen of my mistakes said...

Egyetértek minden szavaddal, bár szerintem ezt sokszor a hétköznapokba is át lehetne ültetni, és egy fokkal lenne kevésbé stresszes mindenki. :)

Anonymous said...

Kedves Dalma,
ismét egy remek írás tőled. Kívánok sok örömet és sikert az életben és a bloggal is, illetve sok hasonló jó bejegyzést magunknak :-)

Csipkelány said...

Köszönöm szépen :)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...