Igén ismét részt vettem a Blogkarácsonyban, amit Iluss szervezett. Véletlen egybeesés, hogy én pont tőle kaptam az idei csomagomat, amit most meg is mutatok nektek is.
Már egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy mennyire rossz, hogy gyakorlatilag függünk az internettől és a közösségi oldalaktól. A fiatalok nagy része szinte folyamatosan elérhető online és ha valamiért mégsem, akkor azon aggódik, hogy emiatt lemarad valamiről. Bevallom a legtöbb napon miután hazaesek a munkából az első dolgom itthon is bekapcsolni a tv-t vagy a laptopot és miután megnéztem mindent, ami valójában érdekelt még órákig elüldögélek és görgetem lejjebb a hírfolyamokat, hátha valami új még most gyorsan felkerül, amit meg tudnék nézni.
Nagyon izgatott lettem, amikor megkaptam a Pupa karácsonyi kollekciójának néhány darabját, hiszen rengeteg gyönyörű és dizájnos terméket dobtak piacra, köztük ezt a csodaszép Pupart palettát. A Pupart vonalon S-XXL méretig találtok sminkpalettákat, így mindenki a saját igényeinek megfelelően tud válogatni. Ráadásul a csomagolás színét is kiválaszthatjátok, mert ugyanaz a paletta kombináció többféle csomagolásban is kapható. A honlapon egyébként az összes paletta leírását meg tudjátok nézni, külön fülön olvasható, hogy melyik milyen termékből hányat tartalmaz és kinyitva is láthattok róluk képeket.
A jó sminkhez elengedhetetlenek a jó eszközök, egy jó ecsettel sokkal szebben fel lehet vinni az alapozót, szépen el lehet dolgozni a szemhéjpúdert és sok bosszúságtól megkímélhetjük magunkat. Az idők folyamán sok ecsetet gyűjtöttem össze. Eleinte ragaszkodtam a természetes szőrhöz, de rá kellett jönnöm, hogy nekem jobban beválnak a puha, műszőrből készült ecsetek.
A korábbi bejegyzéseimn már írtam, hogy teljesen rá vagyok kattanva mostanában az arcápolásra. Örömmel próbálok ki újdonságokat, így kerültek hozzám a Biola termékei is. Régóta szerettem volna beszerezni egy jó peelinget (kémiai hámlasztót), így nagyon örülök, hogy kipróbálhatom aBio mandulás peeling és maszkot.
Minden évben alig várom az ünnepi Avon katalógus megjelenését mert ennyi szuper újdonságot tartogat, hogy alig győzök válogatni a termékek közül. A kedvenceim az ünnepi, fűszeres illatú tusfürdők, de a sminkek és kiegészítők terén is mindig van valami újdonság. Idén visszafogtam magam és csak három dolgot szereztem be, a Luxe Glamorous Lash szempillaspirált, a Luxe Shine Brilliance rúzst és a Winter Dreamland tusfürdőt.