Tavaszi kívánságlista - Glamour days reloaded

A megszokottól eltérő módon idén igyekszem tudatosan, listával készülni a Glamour-napokra. Nagyjából olyan termékeket írtam össze, amiket már jó előre kinéztem illetve régóta szeretnék. Remélem, hogy mindenhez hozzájutok, amit szeretnék és nem landolnak érzelmi felindulásból felesleges termékek a kosaramban :) Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Ti miket szeretnétek idén tavasszal, esetleg a közelgő Glamour-napokon beszerezni.

 Yves Rocher orgona illatú parfüm

Ebből volt már egy korábbi változatom, 60 ml-es kiszerelésben, azt imádtam. Egyetlen hátránya, hogy ahhoz képest, hogy (teljes áron) nem a legolcsóbb "csak" eau de toilette, vagyis az illata bár csodás, elég hamar elillan. Viszont annyira imádom ezt az igazi orgonavirág illatot, hogy muszáj újravásárolnom. Sajnos a régi változat már nem kapható, de megszagoltam az újat és nekem ez is nagyon tetszik, bár egy kicsit tényleg más, mint a korábbi. Az üvege viszont csinosabb. Remélhetőleg a Glamour-napokon meg tudom venni (-40 %-al így kb. 2500 Ft)


Fehér ing

Régóta szükségem lenne egy szép, de egyszerű fehér ingre. Még keresem a tökéletest. Lehet, hogy a H&M ingjei közül választom a fehéret (3990,- teljes áron). A gond csak az, hogy legtöbbször nincs a méretemben. Remélhetőleg a Glamour-napokon ezt is be tudom szerezni. (-20%)

Óra

Nos, őket már meg is rendeltem ebay-ről. Igen mind a kettőt. Ők együtt kerültek 9 dollárba (kb. 2200,- Ft). Nagyon kíváncsi vagyok, hogy élőben milyenek lesznek. Ez az első ebay-es vásárlásom, úgyhogy izgulok :) Remélhetőleg semmi gond nem lesz.

Paulo Coelho - Az accrai kézirat

Talán nem titok már előttetek, hogy ő a kedvenc írom. Közel egy éve jelent meg az utolsó könyve Mint az áradó folyó címmel, így nagyon vártam már, hogy újabb fordítás kerüljön a polcokra. Április 18-án ez is bekövetkezik, ugyanis ekkor jelenik meg hivatalosan a boltokban Az accrai kézirat. Sok áruházban már előrendelést is le lehet adni. Természetesen már én is leadtam (Libri, 2400,- Ft). 

Ballonkabát

Tavaly is vadásztam egy szép ballonkabátra, de nem találtam meg az igazit. Idén a H&M-ben láttam kb. 12000,- Ft-ért egyet, de nem tudom, hogy volt-e még belőle több (az az egy teljesen más helyre volt téve szerintem), de remélem, hogy van még belőle, hogy alaposabban szemügyre vehessem. (kuponnal -20%)

Fehér (és esetleg egy színes) blézer

Régóta szeretnék egy elegáns fehér blézert illetve egy pasztell vagy egy erősebb (pink vagy piros) árnyalatút. A H&M-ben láttam 5990,- Ft-ért, remélhetőleg méretben, fazonban is lesz még, amikor megyek. (kb. 4800 Ft 20%-os kuponnal).

Szalmakalap (20%-os kuponnal 1600,- Ft, H&M)



L'oreal Casting Créme Gloss

Az utóbbi években ez a "hajfesték" (valójában ammóniamentes hajszínkrém) vált leghűségesebb társammá.  Sajnos a szeretetemmel együtt az ára is nagyon megnőtt, de akciósan beszerezve még mindig jó vásárnak tartom. A legjobban azt imádom benn, hogy fokozatosan kopik  szín és nem pedig lenő, mint egy normál hajfestéknél, emiatt nyugodtan 3-4 hónap múlva is újrafesthető, nem kell annyira figyelni a hajtövekre (bár nekem alapvetően az alap hajszínem is hasonló, tehát nem üt el a két szín annyira, hogy ez nagyon feltűnő legyen). Az ammóniamentes formátum nyilván a hajnak és a fejbőrnek is jobb, na meg az orrunknak is, mert - bár van egy sajátos illata-, nem olyan orrfacsaróan büdös, mint egy átlag hajfesték. A hozzá kapott balzsam szuper fényessé és selymessé teszi a hajat. Nekem elég visszajelzés erről a termékről az, hogy amióta ezt használom (különböző árnyalatokat, jelenleg a Csokoládét, de volt már Mézgesztenye, Gesztenye krém, Jeges gesztenye és Praliné is), azóta rengeteg olvasóm kérdezi, hogy mivel festem a hajam,mert annyira szép a színe. Sőt kétszer-háromszor az utcán is előfordult illetve a Müllerben egyszer az egyik eladó lány is megkérdezte. :) Ráadásul az én hajamra egy doboz is elég (fel lehet habosítani). (Kb. 1000 Ft az 50%-os dm kuponnal)

Hajcsavaró

Egy ideje szeretnék beszerezni nagyméretű hajcsavarókat, ami volument ad a hajnak és természetes, lágy hullámokat biztosít (Victoria's Secret backstage-ben sem véletlenül ezzel a fejükön szaladgálnak a lányok). Sajnos méretügyileg nem tudok dűlőre jutni, hogy mi az, ami ezt a hatást éri el, de azt hiszem a 3-4 cm-el ne lőhetek mellé. Megpróbálom Glamour-napokon a Müllerből beszerezni. Ha egyáltalán van ott ilyesmi. (1000-2000,- Ft)

Szegecsek

Gondoltam feldobom a régi farmerdzsekimet néhány szegeccsel. Körülnézek ebayen vagy vaterán. (500-1000,- Ft)

CONVERSATION

6 comments:

Nóri said...

Az ebay-es órához kaphatok egy linket, nagyon jól néznek ki.

Nóri said...

Az ebay-es órához kaphatok egy linket, nagyon jól néznek ki.

Csipkelány said...

http://www.ebay.com/itm/Geneva-Silicone-Golden-Crystal-Stone-Quartz-Ladies-Women-Girl-Jelly-Wrist-Watch-/221060715676?ssPageName=ADME:L:OU:GB:3160

Gabica said...

Én nagyon sok mindent rendeltem már ebay-ről,mindennel nagyon meg vagyok elégedve :) szalma kalapot én is szeretnék, blézereket(színeset) +farmer dzsekit is. Még tervben van egy Clinique Chuby stick és egy Bourjouis pirosító és persze a L'oreal True match alapozóm és hajfesték :)
kívánságlistám, amiről a kék naci már meg van+néhány karkötő:
http://beautylamourblog.blogspot.hu/2013/02/wish-list.html

hkorinna said...

Ilyesmi hajcsavarót már láttam a Müllerben, úgyhogy szerintem tutira találsz. Nekem is ideje lenne összeírni a saját listámat. :D

ildiko said...

örülök, hogy írtál erről a parfümről, én is rég szerettem volna beszerezni de a krémmánián úgy láttam h már nem gyertyák, köszi :)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...