Wedding diaries 1. - A szervezés

Kislányként szinte minden lány romantikus lánykérésről és habos esküvői ruhákról álmodik, aztán amikor sok-sok csalódás után végre rátalál az ember arra, akivel mindezt meg is szeretné valósítani és megkérik a kezét kezdetét veszi az őrület. 
Mivel mi az esküvő dátumát jóval a lánykérés utáni időpontra tűztük, ezért gyakorlatilag bőven ráérek még a szervezéssel, persze ötleteim és kisebb-nagyobb terveim már most is vannak. Mindenesetre arra azonban már most rá kellett jöjjek, hogy az egész téma közel sem mutatkozik olyan romantikusnak - egyelőre legalábbis -, mint ahogy én azt azelőtt elképzeltem. A dolog már a lánykérés bejelentésénél megkezdődik, amikor a rokonok és barátok részéről az első gratulációk után elkezdenek záporozni a különféle kérdések az esküvő dátumával, helyszínével kapcsolatban, hogy lesz-e templomi esküvő vagy nem, ha lesz, akkor milyen, lesz-e fátylad vagy nem, hol lesz a vendégek szállása, hogy fognak oda eljutni, milyen színű lesz a szalvéta és a gyerekük lehet-e kis koszorúslány stb. Néhány alapvető dolgot persze már egyből eldöntöttünk, ezért ezek megválaszolása nem okoztak gondot: például tudjuk, hogy polgári és egyházi esküvőt is szeretnénk, nagyjából mekkorát, kiket hívnánk és milyen stílusú lenne. Ezen felül azt, hogy hol - nem ragaszkodunk egyikünk városához sem - lesz és az egyéb részletkérdéseket még nem tisztáztuk. Mindenesetre mint Mantegna festményén Szent Sebestyén tűrtük a felénk nyílként záporozó kérdéseket.

Ezzel persze még nincs is probléma, hiszen csak ártatlanul érdeklődnek - gondolhatjuk -, bár én már itt is kicsit kínosan éreztem magam, hogy nem tudtam egyből válaszolni a hihetetlenül gyorsan és változatos helyekről érkező kérdésekre, hanem csak hebegtem-habogtam valamit. A nagyobbik probléma ott kezdődik, amikor szépen lassan beindul a gépezet és mindenki elkezdi a "jobbnál jobb" ötleteit ránk zúdítani, persze mindenki gyorsan hozzáteszi, hogy "ez csak egy ötlet, úgy csináljátok, ahogy TI szeretnétek". Ekkor már lehet tudni, hogy, ha mégsem úgy fogjuk csinálni, ott bizony sértődés lesz. Nem is kicsi. Ebből kiindulva abból pedig lesz bőven. Már most látni vélek pár olyan gócpontot a szervezésben, ahol bizony véres kritikák fognak érkezni egyik vagy másik oldalról. 
Az eljegyzési vacsora szervezését nemrég kezdtük, de már ennél a pontnál is látok alapvető ellentéteket. A két oldalról ugyanis merőben más elvárások és elképzelések érkeznek. Míg a párom rokonai szolidabb, akár otthon tartandó eseményt képzelnének el, addig az én Erdélyben nevelkedett - és 100-200 fős eljegyzésekhez ("jegyváltás") szokott - rokonságom nehezen érti meg, hogy - még - nem nyertük meg a lottót, ezért sajnos valahol reálisan meg kell húzni a határt. 

Ilyenkor nincs hát más megoldás, mint magunkba nézni és megpróbálni eltávolodni egy kicsit a különböző véleményektől és nem azon görcsölni, hogy mindenki elvárásainak megfeleljünk, mert az úgysem fog menni. Persze könnyű mondani, hogy a mi esküvőnk és a mi eljegyzésünk, úgy csináljuk, ahogy szeretnénk, mert még ha határozott elképzeléssel rendelkezünk is afelől, hogy mi a jó nekünk illetve mit hogyan szeretnénk, akkor is marad bennünk egy rossz érzés akkor, amikor a rokonok, barátok már jó előre elmondják, hogy ez bizony szerintük úgy nem lesz jó, ahogy mi elképzeltük. Nehéz ilyenkor felhőtlenül ugrándozni egyik felhőről a másikra vagy gondolatban "Hamupipőkézni". Ilyenkor sokkal inkább érzem magam csatába vonuló Jeanne d'Arcnak, aki magát felvértezve várja, hogy mit szólnak a leendő vendégek az ötletéhez. 

CONVERSATION

19 comments:

Réka said...

Először is kitartást kívánok a szervezéshez :) Nem olyan vészes ám, ahogy elsőre tűnik. Amit érdemes megfogadni, amit a sokat látott vőfélyünk tanácsolt nekünk: tessék mindenki ötletére bólogatni, megígérni neki, hogy megfontoljátok a tanácsot, stb, mert úgyis az lesz a legjobb, ahogy ti csináljátok és ezt a rokonok is belátják majd az esküvő után. A koszorúslány téma nálunk húzós volt, összesen 11 koszorúslányom volt...végül úgy jutottunk dűlőre anyósommal, hogy akiknek én ígértem meg, hogy lehetnek koszorúslányok, én fizettem ki a ruhájuk anyagárát (a koncepció az volt, hogy egyforma anyag, de mindenki olyan ruhát varrat, ami jól áll neki), a többiekét pedig anyós fizette. Szóval mindenre van megoldás :)

Csipkelány said...

Huh, jó sok koszorúslányod volt :) Remélem nálunk is így lesz, de ez jó ötlet, amit javasolt a vőfély :)

Szilvia Kocsis said...

Szia, együttérzek. Mélységesen. Nekünk október 4-én volt az eljegyzési ebéd. Már ott ment a szervezkedés, rendezkedés. Mindkettőnk családjában mi vagyunk a csendesek, így körülvesz bennünket jópár igen erős akaratú, makacs, konok nő. Jövő év végén házasodunk össze, elkezdtük szervezni az esküvőt...hát jujj. DE csakazértis királylányos lesz! A párom ötlete volt, de nektek is javaslom, mert igen hasznos: esküvőszervező. A miénk 127e-ért vállalja az esküvőnket. Már most (pedig még csak a helyszín válogatás megy) érezzük, hogy minden pénzt megért. A rokonok így talán nem tudnak szervezkedni, beleszólni és bármit kérdeznek tőlünk, az a válasz, hogy : MEGLEPETÉS! :D Sok boldogságot kívánok és hidd el, ragaszkodj az elképzelésitekhez, mert úgy lesz a legjobb. Én tudom, magamról. Akkor találtam meg az igazán hozzámillő férfit, szakmát, bármit, amikor lelkileg elcsendesedve, békésen azt mondtam, hogy ez most nem x,y "mitszólhozzájáról" szól, hanem Szilviáról! Jelen esetben SzilviárólésMisiről.

Csipkelány said...

Köszönöm Szilvi. Mi esküvőszervezőn - főleg anyagiak miatt - eddig nem gondolkodtunk. A probléma nálam nem annyira az, hogy nem tudom "keresztülvinni" az akaratomat, mert ez mindig is ment, csak rossz szájízem marad egy-egy ilyen vita után. Inkább emiatt a lelki része, hogy hogyan függetlenítsem magam ettől a rossz érzéstől, ami hiányzik. Mindenesetre köszönöm a tanácsot és jó szervezést nektek is :) Megkérdezhetem ki a szervező?

Veronika Szabó said...

Lebegjen mindig a szemetek előtt, bármiben is döntötök épp, ez a Ti esküvőtök. A Ti szerelmeteket ünneplitek. A Ti boldogságotokban osztozhatnak azok, akiket meghívtok.

Olykor idomulni kell kicsit a családhoz, barátokhoz, de ezt csak olyan mértékben szabad megtenni, ami még nem jár számotokra lemondással olyasmiről, amit szerettetek volna.

Ha ezt szem előtt tartjátok, és hangsúlyozzátok másoknak is, hogy magatoknak csináltok esküvőt, nem pedig másoknak, akkor minden nagyon klassz lesz! ;)

Csipkelány said...

Igen, teljesen egyetértek. Van, amikor ezt megértik, van, amikor pedig csak sértődés illetve nem akarják elfogadni, hogy mi nem úgy szeretnénk. Inkább ez a gond, hogy elmondom és a válasz, hogy "de akkor is" ... Azért persze meg kell húzni a határokat, itt-ott engedni :) @Veronika Szabó

zita said...

Tudom, hogy közhelyes, de az esküvő kizárólag KÉT emberről szól! Mi magunk szerveztük az esküvőt és fizettük is a ruhám kivételével, mert azt a szüleimtől kaptam. Megjegyzem ők voltak az egyetlenek, akik semmibe sem szóltak bele, mindennek örülni tudtak. Ezt az egészet úgy írom, hogy bár nem törekedtünk rá, hogy tökéletes nap legyen, mégis az lett. DE, előtte igenis akadtak olyanok, akik megkeserítik az egész szervezést. Tanácsom: Álljatok ki magatokért! Mi azt mondtuk, hogy ez lesz életünkben az egyetlen olyan nap és alkalom, amikor nem leszünk hajlandóak senkivel semmilyen kompromisszumot kötni, teljesen mindegy mekkora sértődés lesz belőle. Aki ezért önző disznónak gondol, az valójában nem is szeret minket és nincs is helye a nagy napunkon. Igen tanulságos lett az egész vége, de a világon semmit nem bántunk meg! Amikor már tele lesz az a bizonyos..., nyugodtan tárcsázd a legjobb barátnőd és zúdítsd rá a dolgokat! Hidd el baromi sokat fog segíteni!

Anonymous said...

Hú Dalma, ezeket a sorokat olvasva keserű nosztalgia kapott el...tavaly augusztusban volt az esküvőnk, és mindennél boldogabbnak éreztem magam másnap, mégpedig azért, mert NEM kell többet az esküvőszervezéssel foglalkoznom..nagyon egyszerű, kis létszámú esküvőt-lagzit (nem hagyományos volt, pl. DJ-nk volt és ceremóniamesterünk vőfély helyett stb.) szerettünk volna, és ennek megfelelően választottunk helyszínt is, értsd: véges volt a vendégek száma..mikor már 90%-osan megvolt a vendéglista, leendő (és azóta már anyósom) bedobta, hogy a Józsi bácsiékat (nem is emlékszem a nevükre...) is meg kell hívni, mert 1972-ben ők is ott voltak az ő esküvőjükön...Józsi bácsiékról a párommal együtt töltött 8 év alatt egyszer sem hallottam, nagyon kellemetlen volt meghívni őket a lagziba, mert a páromat is utoljára négy éves korában látták, rólam meg nem is tudtak...Józsi bácsiék hatan voltak, két átok rossz unokával..a vacsi után köszönés nélkül elmentek...több kedves barátunkat kellett a listáról lehúzni, akikkel tudom, hogy jól szórakoztunk volna, azért, mert a soha nem látott rokonságot meg kellett hívni..nagyon haragszom a mai napig emiatt..nagyon nehéz szembeszállni a leendő rokonsággal, én pl. nem is tudtam az akaratomat keresztülvinni, mert nagyon akaratos az anyóspajti...a férjem meg a világ legjobb gyereke és nem szállt szembe vele, én meg úgy gondoltam, hogy nem nekem kell vele boxolnom..hát nekem kellett volna..

Az én szüleim szabad kezet adtak, közölték ez a mi napunk, az legyen amit mi szeretnénk, nem is volt velük gond, mindent elmondtam mindig, épp hol tartunk a szervezésben, de semmi osztozkodás nem volt..na anyósék ezt nem nézték jó szemmel, egész egyszerűen érdektelennek nevezték anyuékat, mert nem álltak neki pörögni a vendéglistán és a menün..mert ha már ahhoz elég felnőtt vagyok, hogy férjhez menjek, akkor ezeket is el tudom dönteni..legalábbis a szüleim szerint

Ha szabad tanácsolnom, okosan, de állj ki magadért, mert ez a keserű íz, ami most van a szádban, sajnos ott fog maradni..és azért szerintem nem mindegy..

Nagyon szép szervezkedést kívánok neked és sok-sok türelmet, mert bizony elkél:))és várjuk a fejleményeket:)

Bori

Szilvia Kocsis said...

Wladek esküvőszervező - nagyon szimpatikusak @Csipkelány

Szilvia Kocsis said...

Megkérdezhetem, hogy mi lett a tanulság?@zita

Veronika Szabó said...

Erre meg csak azt tudom mondani, hogy akinek Ti számítotok, és szeret Titeket, az meg fogja érteni ha valamit máshogy gondoltok, aki meg problémázik, az nem tisztel titeket eléggé, innentől nem is kell abszolút figyelembe venni a véleményét, még akkor sem, ha közeli rokon @Csipkelány

Audrey80 said...

Nem egyszerű. Mi az összes rokont kihagytuk, tényleg csak szűk családi körben történt az esküvő. Aki soha nem látogat, azt minek hívjam meg?
Azért a 100 fős eljegyzési ebéd elég meredeken hangzik, akkor az esküvő hány fős lenne?
Tényleg csak azt hívjátok meg, akit szívesen láttok, olyan nincs, hogy valakit utálsz, de illik meghívni.
Másrészről én meg voltam olyan esküvőn, hogy tényleg csak a létszám miatt hívtak meg, csodálkoztam is, hogy minek, nem is tartjuk a kapcsolatot.

Csipkelány said...

Köszönöm :) Igyekszünk :) @zita

Csipkelány said...

Köszi :) @Szilvia Kocsis

Csipkelány said...

Persze, csak azért szülőket megbántani nem jó érzés. @Veronika Szabó

Csipkelány said...

Egyetértek, akit nem ismerek, az ne legyen ott. Mondjuk ott Erdélyben, ahol az én rokonságom egy része él, főleg faluban, kisebb városban teljesen mások a szokások. Egyrészt a szülők állják a lagzit, eljegyzést, ott tényleg van ennek hagyománya. Az eljegyzésből akkora eseményt csapnak, mint itt egy nagyobb lagziból (100-200 fő), a lagzi pedig olyan, hogy egyik héten van a "lányos" oldalról a buli, általában ekkor tartják meg mondjuk a polgári szertartást is, ez kb 200-400 fő és következő héten a "fiús" oldalról templomi esküvővel szintén 200-400 fő. Persze a szűk rokonság mindkettőn ott van. Ez egyrészt azért kivitelezhető, mert a fél falu vagy rokon vagy barát, tehát ott van, másrészt nem csak hogy ott van, de jelentősen beszáll az előkészületekbe munkával és alapanyaggal is, ezért aztán sokkal olcsóbban kivitelezhető. Egész héten sütnek-főznek az asszonyok, mindenki visz lisztet, tojást, tyúkot stb. Így azért a költség sem akkora, plusz ott azért még van annak is hagyománya, hogy nászajándékba tisztességes összeget adnak, nem centire kihúzva annyit, hogy a vacsi kijöjjön vagy még annyit se (mint ahogy itt hallom sokszor). Na szóval ott ezért lehet ezt. Itt nem lehet, én nem is akarok. Csak ezt meg kell érteni. :D @Audrey80

Gabriella Óvári said...

Szia!
Nálunk pl. kicsi esküvő volt, főleg anyagi megfontolásból, én nagyon elégedett voltam mindennel, és bármikor újra végig csinálnám. Mikor már az esküvő napja van akkor csak a boldogság lesz. Pedig nálunk is voltak azért bakik :), amik akkor már nem számítanak, mert mindig lesz ami becsúszik, de akkor már csak fülig ér a szád, hogy igen itt vagyok és igen akarom ezt :)

zita said...

:) Persze, de elég hosszú a sztori. Inkább akkor említek egy addig barátinak hitt párt - A lány az esküvőnk előtt kérdezősködött, hogy mi lesz, hogy lesz. Ők egy évvel korábban keltek egybe. Lelkesen küldtem neki a fényképeket a ruháról, helyszínről stb. A ruhámról elég lefitymálóan nyilatkozott és folyamatosan kérdezgette, hogy akkor szerintem ez meg az tényleg működni fog úgy, ahogy kitaláltuk? Lényeg a lényeg, utólag kiderült, hogy ő valamiért versenyként tekintette a mi esküvőnket az övékével és próbálta fúrni még a helyszínen is. Nem jött össze. :D Mi nem szóltunk semmit, de azóta nem keresnek minket. Nem bántottuk meg őket semmivel, sőt a többi vendégünk a lány viselkedésén volt kiakadva, illetve azóta is hallunk vissza apró sztorikat, hogy miket művelt a hátunk mögött. Meg tudnék mesélni anyósról is, akivel előtte és szerencsére azóta újra jó viszonyt ápolok, de az esküvőnk előtt rendesen bekavart.

Anonymous said...

VÁrható még wedding diaries? Annyira jó volt olvasni, most akadtam csak rá, és nagyon jó lenne ha lenne még folytatás! :)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...