Visszatértem!


1. Nagybörzsönyi Szent István templom 2-4. Bakony
Lassan két hónapja nem volt új bejegyzés a blogon. Ennek fő oka az időhiány volt. Aki követ Instagramon, biztos látta, hogy az elmúlt fél évem elég változatos volt: munka, vizsgák, munkahelyváltás, esküvőszervezés, baráti programok, családi események és a többi. Ez az időszak egyébként több okból is nagyon stresszes volt, de szerencsére minden jól alakult: sikeresen letettem minden szakvizsgát, amire nagyon büszke vagyok, mert borzasztóan megviselt a tanulás és a bizonytalanság, ami ezzel jár. Hihetetlen mennyiségű tananyagot kellett feldolgozni és gyakorlatilag az egész éves szabadságom és nem kevés pénzem ment rá, hogy ezt is magam mögött tudjam. Szerencsére a vőlegényem mindenben végig támogatott, ami nagyon sokat jelentett, főleg, hogy ez időben nem volt túl sok időm a konyhában sürögni-forogni, ő pedig mindent magára vállalt és rengeteget segített.


1. Tojásos melegszendvics spenóttal reggelire 2. Boglárka az ablakunkban
3. Virág a vőlegényem kis tesójától (2 éves)
A szakvizsga egyben a karrieremben is nagyon fontos állomás, hiszen most már úgymond "teljes jogú" jogász lettem, vagyis jogilag semmi akadálya, hogy akár saját irodát nyissak . Ennek egyelőre nem jött el az ideje, viszont nemrég munkahelyet váltottam, így végre azt hiszem jó úton haladok afelé, amit igazán szeretnék csinálni. Az új munkahelyem egyébként nagyon szuper: mindenki nagyon inspiráló és kedves, szakmailag változatos és sokkal közelebb is van, mint a korábbi iroda.
1. Cicánk 2. Szülinapi tulipánjaim 3. Egri bazilika bejáratánál
Ami a magánéletet illeti, rengeteg nyári programot tervezünk és az időnk jelentős részét valószínűleg a jövő évi esküvőnk szervezése köti le. Egyelőre még gyerekcipőben jár a tervezés, ugyanis a helyszínen kívül még gyakorlatilag egyik szolgáltatóval sem állapodtunk meg. Sajnos van egy-két pont, ami sokkal bonyolultabban alakul eddig, mint ahogy előzőleg elképzeltem, de bőven van még időnk, úgyhogy ezen nem aggódom. Ami a baráti programokat illeti, idén először voltunk a társasággal Egerben, ami szuper volt: társasozás, bográcsozás, városnézés. Nagyon jó kis hétvége volt, amit nemsokára meg is szeretnénk ismételni. E mellett tervben van egy bécsi kirándulás, balatoni kiruccanás és a Tihanyi levendula fesztivál is. Ráadásul az egyik barátnőm megkért, hogy sminkeljem ki az esküvőjére, ami óriási dolog számomra, úgyhogy nagyon izgulok és egyben nagyon várom is ezt a csodaszép napot.
1-4. Nairam Klubhotel esküvői nyílt nap
Hamarosan jövök a következő bejegyzéssel.
Addig is szép vasárnapot Nektek!

CONVERSATION

4 comments:

petraa. said...

Jajj de jó, hogy visszatértél Dalma! Már nagyon hiányoltam a bejegyzéseid :)

Unknown said...

Szuper hogy újra visszatértél. :)

SophiEl said...

Jaj, de jó hogy itt vagy! :) Pont egy pár nappal ezelőtt pörgettem át pár régi bejegyzést a blogodról.
Gratulálok az összes eredményedhez, legyél nagyon büszke rájuk, megérdemled! :) Szabadság ide v oda, remélem azért jól fog telni a nyár.

Anonymous said...

De örülök a visszatérésednek, nagyon szívesen olvasom mindig a bejegyzéseidet, izgatottan várom a következőeket! Gratulálok a szakvizsgádhoz, ez óriási dolog! Szép hetet!

Ági

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...