Új hálószoba


 Nemrég kicsit felturbóztam a hálószobát egy pár új párnahuzattal, szőnyeggel és dekorációval. A párnahuzatokat a H&M Home-ban vettem, ahogy az éjjeli szekrényemen lévő két kis kerámia tálkát is.  A virágok a piros táblás euros üzletből vannak, három kisebb csokor művirág adja ki ezt a nagyobb csokrot, amit végül egy Ikeás egyszerű vizes pohárba került. A szőrme szőnyegek szintén az Ikeából vannak, már nagyon régóta fájt rájuk a fogam. Az ágy két szélén van belőle egy-egy darab, így amikor reggel felkelünk, olyan jó érzés a pihe-puha szőrre lépve indítani a napot. Az arany képkeret szintén az euros boltból van, sajnos még fényképet nem tudtam bele tenni, de tervben van az is (ahogy egy nagy montázs készítése is az ágy fölé).





A tálca Tupperware, a bögre a Kikből van (én ajándékba kaptam) karácsonyra. Többen kérdeztétek már, hogy milyen telefonom van, a képen látható is, Sony Xperia V. Megmondom őszintén sosem voltam nagy Sony rajongó a telefonok terén és ez az első klasszikus értelemben vett okostelefonom. Körülbelül fél éve van meg és nagyon szeretem. Hivatalosan nem lehetett kapni nálunk, de interneten hazai webshopból is rendelhető. Egyébként vízálló (tényleg, kipróbáltuk!),aminek bár sok hasznát nem veszem, legalább nem kell félnem, hogy beleesik-e a vízbe, miközben a kádban fekve Instagramozok.
 A legújabb mániám az itthoni cappuccino. Klasszikus cappucino-lány vagyok, mindig mindenhol ezt kérem (na jó, néha lattet is), de ez az örök kedvenc, amiben sosem csalódom. Imádom a tejhabot, sokkal jobban, mint a tejszínhabot. Karácsonyra vettünk egy jó kis kávéfőzőt (Delonghi EC155), ami tejet is tud habosítani, azóta reggelente ilyen szépen rétegezett itallal indítom a napot. A csésze egyébként egyszerű Tescos 6 db-os készletben kapható, van belőle cappuccino és espresso méret is.

CONVERSATION

13 comments:

Timi said...

Igazán hangulatos hálószobád van! :) A szőnyeg biztosan nagyon szuper! :) A h&m home termékeit csak képeken láttam eddig még nem sikerült eljutni az üzletbe, de nagyon klassz dolgokat lehet ott venni! :)

Unknown said...

Hangulatos hálószoba, mintha katalógust lapozgatnék :) Bár az ágy kicsit keskenynek tűnik így képről két személynek...

kriszta said...

Szép szoba... nekem tetszik,hogy nincs telezsúfolva, bár a művirág nem az én világom...de a kapucsíno, hmmmmmmmmm

Megaera said...

Nagyon hangulatosak ezek a képek, igazán tetszenek :)

Csipkelány said...

Köszi :)
Az ágy egyébként szerintem teljesen normál méretű, talán csak a magas "fejléc"miatt tűnik keskenyebbnek. Mindenesetre nagyon kényelmesen elférünk, pedig nem alszunk összebújva :)

Anonymous said...

Nagyon kis hangulatos!
Teljes az osszhang. :D:)

adrus said...

naaaaagyon tetszett ez a post, nagyon szép kis szobád van!! :) múltkor én is néztem a műanyag virágokat, tök jól összeszedted a csokrot :))) puszillak :)

Betti said...

A képeket nézve én is megkívántam egy fincsi cappuccinót. A szőrös szőnyeg pedig biztos iszonyat puha. :))

Unknown said...

nagyon hangulatos :) nagyon tetszik :)

Johanna (YouYou) said...

Nagyon szép a szobád! Olyan szőrme szőnyeget én is akarok majd szerezni a szobámba, annyira tetszik! *-*

Anonymous said...

nagyon szép, igazi csajos szoba! :-)

Unknown said...

Nagyon szép lett :) Egyre jobban kezdek megbarátkozni a művirágokkal, ez különösen tetszik

Anna said...

Nagyon tetszik a szobád! :)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...