Wishlist - Glamour-napok



Idén nagy gondban vagyok a Glamour-napokkal. Mint tudjátok, mostanában próbálom visszafogni magam vásárlás terén egyrészt a holmik felhalmozódása miatt, másrészt pedig, mert tavasszal szeretnénk venni egy autót. A Glamour-napokat azonban nem szeretném teljesen kihagyni, mert jó pár dolgot várólistára tettem már. Nagyon nehéz volt idén listát írni, hogy meglegyen minden, amit szeretnék, mégse költekezzek túl. 

Az első kívánságlistás darab egy Chelsea típusú gumicsizma. Ugyanakkor amit én kinéztem, az matt anyagból van, nem ilyen fényes, mint a képen. Sokáig agyaltam, hogy hosszú szárú legyen vagy rövid, de egyelőre a rövid tűnik hordhatóbbnak. Ezt kivételesen nem kuponnal akarom megvenni, mert a kínaiban néztem ki kb. 3500,- Ft-os áron.

 Az alsó részek - főként nadrágok- vásárlásával mindig gondban vagyok, utálok nadrágot vásárolni magamnak, ezért nincs is belőlük túl sok otthon és már egy ideje elkelne egy egyszerű fekete darab (H&M, ha ott nem találok, akkor C&A vagy Orsay).

A másik amivel szemezek már egy ideje az egy harang alakú szoknya. Egyszer felpróbáltam, tetszett is, de mégis otthagytam. Mostanában viszont szeretnék kényelmesebb szoknyákat is hordani, mert szinte csak ceruzaszoknyám van, ami valljuk be nem a legkényelmesebb darab. A szoknyát is H&M-ből néztem ki. (H&M 20 %)


Szükségem van még néhány új, jó minőségű harisnyára. Főleg testszínű darabból van hiány most otthon, ezért ilyet szeretnék. Egyelőre H&M-ből néztem ki ezt a négyes csomagot, de lehet, hogy benézek Calzedoniába is. Nem tudom lehet-e ott egyáltalán testszínűeket kapni, vagy csak mintás, színes darabokat. Bár csak lehet, végül is az egy harisnyabolt :) Ráadásul valami olyan színben kellene, amitől nem lesznek "hullaszínűek" a lábaim, mert sajnos ez is sokszor gond,  túl világos anyagból készítik a harisnyákat.

Illetve szeretnék egy oversize pólót illetve egy hosszabb ujjú pólót is télire, bár ezek nem must have darabok, még meglátom az üzletben, hogy hazahozom-e őket vagy sem. (Mindkettő H&M-ből való, 20 %)

Kozmetikumok terén igazán próbáltam visszafogni magam, ugyanis pár hónapja szeretném megvenni az Esteé Lauder Double Wear alapozót, ami most 2500,- Ft-tal lenne olcsóbb, de még így is 7500,- Ft, ráadásul még mindig túl sok alapozóm van otthon, úgyhogy ezt most még várólistán hagyom. A másik dolog, amit kipróbálnék a Vichy Aqualia Thermal szérum, ugyanis volt belőle pár mintám és fantasztikus, jó illata van, könnyű, könnyen beszívódik, de ez is hasonló árkategória és töménytelen mennyiségű arckrémem, szérumom van még otthon, így erről is lemondtam most.

Viszont lassan, de biztosan fogynak a spiráljaim otthonról és régóta szeretném kipróbálni a Maybelline Colossal Go Extreme vízálló változatát, úgyhogy féláron nem kérdés, hogy jön velem. (DM 50 %)

Őszintén megmondom tusfürdőket általában Avonból szoktam rendelni, annyira nem is érdekel, hogy milyen, csak ne legyen kellemetlen illata. A téli hónap közeledtével viszont úgy gondoltam, hogy beszerzek egy Palmolive tusfürdőt is, valami különleges illatban. Egyelőre az Oriental Beauty vonal tetszik. (Rossmann 25% +10% kupon)

A körömápolási rutinom oszlopos tagja az Essence Ultra Strong Nail Hardener. Nagyon szépen rendbe tette a körmeimet anno, ezért azóta is ezt használom alaplakknak. Segít megvédeni a körmeimet a lemezesedéstől és alaplakként is jól funkcionál, ráadásul most fogyóban van, úgyhogy ebből is beszerzek egy újat. (Rossmann 25%+10%)


Amire már egy ideje szükségem van, az egy jó fekete tus, a régi Essence tusom ugyanis beszáradt és meg kellett tőle válnom. Először a Maybelline zselés szemhéjtust néztem ki, de mivel Maybelline termékekre csak 1 db-os kupon van a DM-be, ezért erről letettem és inkább megnézem a Catrice kínálatát, ugyanis elég jókat olvastam róla, ráadásul ez fele annyiba kerülne, mint a Maybelline. Ha esetleg ez az új zselés tus még nem lenne kapható, akkor a Waterproof Ink folyékony tust venném meg szintén a Catricetől. (Rossmann 25%+ 10% kupon)

Szeretném beszerezni Coelho Alkímia c. Naptárát is. Elég borsos ára van, ezért sosem volt ilyen naptáram, bár mindig vágytam rá. Rám nagyon inspirálóan hatnak a képek és az idézetek, ezért ha ennyit tehetek a jobb hétköznapok érdekében, akkor szerintem megéri. (Libri 20%)

Végül ami sosem maradhat ki, az a McCafé, imádom a kávét, ezt tudjátok. A jó kávét meg főleg, úgyhogy egy McCafés cappuccino must have egy jó bevásárlótúra után :)


CONVERSATION

12 comments:

Andus said...

Azt a naptárat én is kinéztem, de pont két hete vettem egy 2015-ös mini naptárt, hogy úgy vagyok vele, nem fogok itt naptár felhalmozásba kezdeni..:D

Kamilla said...

A Manhattan zselés tusa is nagyon jó, igaz, hogy arra csak 25% lesz a DM-ben :)

Unknown said...

A Maybelline szempillaspirált már én is rég kiszeretném próbálni :)de a Rossmann-ba az a -10% hogy jön pluszba a -25%-os Rossmann kuponhoz?

Csipkelány said...

Dorina: Nem jön pluszba, azzal azt jelöltem, hogy a két kupon összeadódik, vagyis mindkét kedvezményt lehet egyszerre érvényesíteni

Unknown said...
This comment has been removed by the author.
Móni said...

Én ruhából szerintem csak a tesco kuponját fogom felhasználni, fehérneműket és farmert szeretnék venni, az f&f-esek pedig nekem eddig beváltak :)
Kozmetikai kuponokból pedig most főleg a tusfürdőkre, dezodorokra is felhasználhatókat fogom beváltani, sminkek terén csak egy tust fogok venni, igyekszem visszafogni a kiadásokat :)

Unknown said...

Értem :) de én nem találom a 10%-os kupont a kuponfüzetben. Vagy valahol máshol van??

Csipkelány said...

Postaládákba szoktak időnként bedobni rossmann 10%-os kupont, arra gondoltam. Ez a Glamour-napoktól független

Profectuscat said...

Catrice zseléstus csak MO-on kívül van, DE KÁÁR :(((

Anna said...

Fekete farmert én is szeretnék. :)

miazanna said...

Ha A vonalú szoknyát keresel, érdemes az Orsay-ban szétnézni. Én egyelőre csak a honlapjukat böngésztem, de találtam néhány nagyon szépet, remélem a boltban is szembejönnek majd.:)
Calzedoniaban is kapható testszínű harisnya, bár nem olcsó, ha jól emlékszem minimum 1000 Ft darabáron volt anno (kb 5 éve:). De talán Tezenisbe is lehet kapni, a színes harisnyáikat én szeretem, ill a DM-ben is széles kínálat van.

Csipkelány said...

Köszi a tippeket :)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...