Francia szépségápolás - Yves Rocher

Nagyon örültem, mikor meghívást kaptam Ágitól az Yves Rocher bloggertalálkozóra, ugyanis az utóbbi években nagyon megszerettem a márkát. Szinte minden amit tőlük vettem, bevált, különösen a parfümök és a tusfürdők. A találkozón egyébként nagyon sokan zsúfolódtunk össze az Anker közi üzletben, ahol az üzletvezető szólt néhány szót a márkáról és annak kialakulásáról, majd az újdonságokkal ismerkedtünk.



Az egyik újsonság a So Elixir nevű fás, virágos parfüm, ami nem annyira az én világom, jobban kedvelem a virágos illatokat. A sminktermékek közt is találtok néhány újdonságot, mégpedig folyékony szemfestékeket és szemceruzákat.



Szintén újdonság a Hajerősítő szérumuk, amit ajándékba meg is kaptunk és azóta néhányszor már kipróbáltam és meg kell, hogy mondjam, nagyon kellemes. A hajat puhává teszi, hidratálja, ugyanakkor egyáltalán nem nehezíti el, mert nem egy nehéz, olajos, sűrű állagú termék, hanem nagyon híg, szinte vizes állagú. Nagyon kíváncsi vagyok hosszú távon hogy válik be.



Bár a találkozóhoz nincs köze, mégis itt említeném meg az utóbbi idők egyik kedvenc éjszakai krémjét, amit az egyik női magazinhoz csomagolva ajándékba adtak, ez pedig a Sérum vegetal Rides&Eclat. Az illata nagyon kellemes, kicsit sűrűbb, mégsem nehéz krém, hamar beszívódik és nagyon puha lesz tőle reggelre a bőröm. Gondolkodom, hogy megvegyem a teljes kiszerelésű terméket is, de egyelőre már krémek is sorakoznak a polcomon, amiket el kellene használnom.
Az ajándékaink közt volt még egy zabtejes hab- és tusfürdő is, amit már ezerszer láttam a boltokban, de sohasem ragadta meg a fantáziámat különösebben, de amióta használom ez lett az egyik kedvenc termékem. Annyira különleges, kellemes, finom illata van, hogy nem tudom megunni. Habfürdőként is próbáltam, de szerintem arra nem annyira jó és sajnálnám is elhasználni arra.

Kaptunk egy sötétszürke körömlakkot is (81- Gris armoise). Meglepően jó a fedése, szépen terül és hamar szárad. 

Végül kaptunk egy klasszikus vörös rúzst is (32 Rouge Coquelicot), amit az alábbi képen láthattok. Ez tipikusan az a vörös, ami szerintem mindenkinek jól áll, nem túl kékes, nem túl narancsos, pont jó.
Aki még nem ismeri a termékeiket, annak mindenképpen ajánlom, hogy próbálja ki, nem hiába francia márkáról van szó, amivel azt gondolom nem nagyon lehet mellélőni szépségápolás terén.

CONVERSATION

1 comments:

Unknown said...

Tavaly előtt 2 hetet töltöttünk el a párommal Nizzában, kirándultunk Cannes-ba, Eze-be, Monte Carlo-ba stb. Annyi bizonyos, hogy a francia nőknek van stílusuk. Nem közönségesek...ellentétben pl az olaszokkal vagy az angolokkal - én így láttam. Mondjuk a jó külsőhöz szerintem az is hozzátartozik, hogy jól esznek. Ízesek az ételek, sok a zöldség, a fűszer, a tengeri étel. Imádtam :)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...