Wedding diaries 1. - A szervezés

Kislányként szinte minden lány romantikus lánykérésről és habos esküvői ruhákról álmodik, aztán amikor sok-sok csalódás után végre rátalál az ember arra, akivel mindezt meg is szeretné valósítani és megkérik a kezét kezdetét veszi az őrület. 

Mivel mi az esküvő dátumát jóval a lánykérés utáni időpontra tűztük, ezért gyakorlatilag bőven ráérek még a szervezéssel, persze ötleteim és kisebb-nagyobb terveim már most is vannak. Mindenesetre arra azonban már most rá kellett jöjjek, hogy az egész téma közel sem mutatkozik olyan romantikusnak - egyelőre legalábbis -, mint ahogy én azt azelőtt elképzeltem. A dolog már a lánykérés bejelentésénél megkezdődik, amikor a rokonok és barátok részéről az első gratulációk után elkezdenek záporozni a különféle kérdések az esküvő dátumával, helyszínével kapcsolatban, hogy lesz-e templomi esküvő vagy nem, ha lesz, akkor milyen, lesz-e fátylad vagy nem, hol lesz a vendégek szállása, hogy fognak oda eljutni, milyen színű lesz a szalvéta és a gyerekük lehet-e kis koszorúslány stb. Néhány alapvető dolgot persze már egyből eldöntöttünk, ezért ezek megválaszolása nem okoztak gondot: például tudjuk, hogy polgári és egyházi esküvőt is szeretnénk, nagyjából mekkorát, kiket hívnánk és milyen stílusú lenne. Ezen felül azt, hogy hol - nem ragaszkodunk egyikünk városához sem - lesz és az egyéb részletkérdéseket még nem tisztáztuk. Mindenesetre mint Mantegna festményén Szent Sebestyén tűrtük a felénk nyílként záporozó kérdéseket.

Ezzel persze még nincs is probléma, hiszen csak ártatlanul érdeklődnek - gondolhatjuk -, bár én már itt is kicsit kínosan éreztem magam, hogy nem tudtam egyből válaszolni a hihetetlenül gyorsan és változatos helyekről érkező kérdésekre, hanem csak hebegtem-habogtam valamit. A nagyobbik probléma ott kezdődik, amikor szépen lassan beindul a gépezet és mindenki elkezdi a "jobbnál jobb" ötleteit ránk zúdítani, persze mindenki gyorsan hozzáteszi, hogy "ez csak egy ötlet, úgy csináljátok, ahogy TI szeretnétek". Ekkor már lehet tudni, hogy, ha mégsem úgy fogjuk csinálni, ott bizony sértődés lesz. Nem is kicsi. Ebből kiindulva abból pedig lesz bőven. Már most látni vélek pár olyan gócpontot a szervezésben, ahol bizony véres kritikák fognak érkezni egyik vagy másik oldalról. 

Az eljegyzési vacsora szervezését nemrég kezdtük, de már ennél a pontnál is látok alapvető ellentéteket. A két oldalról ugyanis merőben más elvárások és elképzelések érkeznek. Míg a párom rokonai szolidabb, akár otthon tartandó eseményt képzelnének el, addig az én Erdélyben nevelkedett - és 100-200 fős eljegyzésekhez ("jegyváltás") szokott - rokonságom nehezen érti meg, hogy - még - nem nyertük meg a lottót, ezért sajnos valahol reálisan meg kell húzni a határt. 

Ilyenkor nincs hát más megoldás, mint magunkba nézni és megpróbálni eltávolodni egy kicsit a különböző véleményektől és nem azon görcsölni, hogy mindenki elvárásainak megfeleljünk, mert az úgysem fog menni. Persze könnyű mondani, hogy a mi esküvőnk és a mi eljegyzésünk, úgy csináljuk, ahogy szeretnénk, mert még ha határozott elképzeléssel rendelkezünk is afelől, hogy mi a jó nekünk illetve mit hogyan szeretnénk, akkor is marad bennünk egy rossz érzés akkor, amikor a rokonok, barátok már jó előre elmondják, hogy ez bizony szerintük úgy nem lesz jó, ahogy mi elképzeltük. Nehéz ilyenkor felhőtlenül ugrándozni egyik felhőről a másikra vagy gondolatban "Hamupipőkézni". Ilyenkor sokkal inkább érzem magam csatába vonuló Jeanne d'Arcnak, aki magát felvértezve várja, hogy mit szólnak a leendő vendégek az ötletéhez.