Teszt - Inika ecset és pigment


Az utóbbi időben azt veszem észre, hogy egyre tudatosabban keressük azokat a termékeket a szépségápolás és a sminkelés terén is, amelyek nemcsak minőségükkel, de összetevőik révén is kiemelkedőek. A szépségápolásban egyre gyakrabban és szívesen nyúlok magam is organikus termékekhez, de bevallom a sminktermékek esetében igencsak a mezőny végén kullogok. Pedig gyakorlatilag minden nap órákon át sminket viselek, így ha mást nem is, az alapozót és az arcomra kent termékeket illene lecserélnem. Ezúttal egy számomra eddig ismeretlen márkától, az Inikától szeretnék nektek megmutatni két terméket, akik szintén nagyon nagy hangsúlyt fektetnek az összetevőikre. 
Két terméket kaptam tőlük tesztelésre, amit én választhattam ki, így teljes mértékben olyan termék került hozzám, amit szívesen veszek elő. Az egyik az Inika ásványi szemhéjpúder, természetes összetevőkből készült, nem tartalmaz mesterséges adalékanyagokat és állatkísérleteket sem végeztek az előállítása során. Az apró kis tégely 1,2 gramm terméket használ, ami rengeteg, hiszen a pigmentekből nagyon kevés is elég az intenzív színhatás eléréséhez. 

A csomagolása letisztult, igényes. A pigment adagolását néhány apró lyuk segíti, amivel könnyen a kupakba tudunk szórni egy keveset és onnan az Inika lapos ecset segítségével szárazon vagy nedvesen fel tudjuk venni. A nedves felvitellel nagyon intenzív, vibráló finishű szemsminket lehet készíteni, míg szárazon visszafogottabb, mégis intenzív lesz a végeredmény. Az ecset egyébként nagyobb, mint amire elsőre számítottam, de nagyon praktikus, mert így sokkal könnyebb az egész szemhéjra felvinni a szemfestéket, nagyon szépen fekszik a bőrre és rettentő puha, nincsenek kiálló szúrós szőrszálak benne (sajnos van egy Avon ecsetem, ami nagyon "szúrós"). 
Az alábbi képeken szárazon láthatjátok, azt hiszem, a kép magáért beszél, hiszen tényleg nagyon erőteljes, gyönyörű színe van. Az árnyalat, amit választottam egy gyönyörű burgundi szín, az Autumn plum névre hallgat. 

A márka termékeit az alábbi oldalon tudjátok megnézni:

CONVERSATION

2 comments:

Deme-Nagy Ágnes said...

Gyönyörű ez a szín!

Szuper, hogy a természetes kozmetikumokra akarsz váltani, ebben az esetben mindenképp meg kell ismerdned Flawless by Sonya termékeket is! Gyönyörűek és nem mellesleg tiszták, én már csak őket használom, és az egykor problémás bőröm nagyon hálás érte! :)

Anonymous said...

Szia!Nekem a pink fetish árnyalat van meg.Fantasztikus szín és egész nap tart.Kriszti

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...