Home
All post
Videó - Szeptember, október kedvencek
Az utóbbi időben legtöbbet használt termékeim nem sokat változtak a korábbiakhoz képest. Azt hiszem a nőknél a korral járó előny, hogy egy idő után már tudják mire van szükségük smink és arc- testápolás terén, így nekem is kezd kialakulni, hogy melyek azok a termékek, amikhez ragaszkodom és amikkel hosszú távú kapcsolatot tervezek :)
NOTD - Feeling cozy and Christmassy
Aki követ Instagramon, tudja, hogy az utóbbi
2-3 hétben körömerősítő projektben voltam, ugyanis a sok lakkozástól
nagyon lemezesekké váltak a körmeim és eléggé ki is száradtak. Már a
lakk is 1-2 nap után lepattogott. Gondoltam, annyit nem ér
egy lakk sem, hogy tönkretegyem a körmeimet, úgyhogy vettem egy
körömerősítőt (Essence Ultra strong nail hardener) és egy kis szünetet
tartottam. Egyébként nem volt olyan nehéz megállni a lakkozást, mint ahogy eleinte gondoltam, sőt, sokkal több időm jutott másra :) Végül nagyon szép, egészséges színűek lettek a körmeim, a
lemezesedés is eltűnt. El is határoztam, hogy ezentúl jobban odafigyelek
és nem lakkozok megállás nélkül, illetve rendszeresen fogok használni ápoló termékeket a körömre és a körömágybőrre is, hogy megelőzzem a korábbi problémát. Hiába mondják, hogy elvileg nem árt a lakk illetve a lemosó,
azért látom a különbséget a mostani és a korábbi állapot között. De a lényeg, hogy most végre hosszú idő után engedélyeztem
magamnak egy lakkozást, amihez a NYC Manhattan lakkját (248) és a Claire's arany csillámos lakkját (sajnos nincs neve, se száma) használtam.Mindkettő két rétegben tökéletesen fed. Imádom őket együtt, annyira meghitt, karácsonyi hangulatom lesz tőle. (Bár ebben a borongós őszi időben ez nem túl meglepő). Közben a Yankee Candle-től vásárolt Home sweet home tart-ot égetem és sminkvideót szerkesztek. A Home sweet home-nak egyébként isteni illata van, teljesen átjárja a szobát és jóval több ideig ég, mint amennyit ígérnek. Aztán este felé szerintem mi is kimegyünk a családdal a temetőbe mécsest gyújtani, virágot vinni azoknak, akik már nem lehetnek velünk.
Outfit - My little fur purse
Az utóbbi hetekben mintha megfordult volna az ősz. A szeptemberi hidegek után most, október közepén-végén beköszöntött az indián nyár és ismét kabát nélkül élvezhetjük a napsütést. Mi is kihasználtuk ezt a csodaszép időt és elutaztunk Oroszlányba. Bár a reggel kicsit csípős volt, napközben szikrázó napsütésben sétálhattunk. Az összeállítás, amit viseltem egyszerű és kényelmes. Azonban, hogy mégsem legyen unalmas a pamutszoknya - oversize felső kombináció feldobtam arany kiegészítőkkel és a kedvenc H&M szőrös táskámmal. A semleges árnyalatokat kiemeli a karkötőn és a cipőn megjelenő rózsás-burgundi szín.
Őszi sminktrendek - cicaszemek
Az első részben láthattátok a burgundi ajkas sminket, ebben a részben pedig a cicaszemek lesznek középpontban. Azt hiszem a füstös szemsmink mellett ez a másik örök visszatérő, persze mindig egy kicsit másképp. Az idei őszi trendben az erőteljesebb, kicsit extrémebb tusvonalak viszik a pálmát. Nyilvánvalóan ezek inkább buliba vagy alkalmakra valóak, kevésbé hétköznapra. Az én inspirációm a Ralph Rucci modelljein látható smink volt.
Wanna be Your sunshine
Sosem volt szürke körömlakkom, de kb. három hete bekattantam, hogy nekem ez kell. Nem is vártam sokat, két nap múlva már a kosaramban volt az Essence Grey to be here lakkja. Mivel azonban fel akartam dobni egy kicsit, az egyik körmömet sárgára (Essence Wanna be Your sunshine) festettem. Nekem nagyon tetszik a végeredmény. Nem szokványos, de pont ettől jó.
Essence - Wanna be Your sunshine
Essence - Grey to be here
Flormar - Matte fedőlakk
Cukros-citromos bőrradír
A múltkor amikor a Westendben sétáltam és egy olyan szappanosztogató standnál "elkapott" az egyik eladófiú és rám akarta tukmálni a cirka 16.000,- Ft-os (!!!) bőrradírjukat - ami szerinte egy évig kitart bár én ezt kétlem, tekintve, hogy egy kiskanálnyit rögtön a tenyerembe pakolt, amivel el is tűnt a tégely 1/4-e-, eszembe jutott, hogy egy ideje kifogytam a jó kis házi bőrradíromból és el kellene készíteni újra. Mert miért is adnék ki 16 vagy akárhány ezer forintot ezért, amikor sokkal jobbat tudok készíteni otthon olcsón, nagyjából 5 perc alatt.
Életképek
Annyira szeretem másoknál olvasgatni az ehhez hasonló képes bejegyzéseket, mert olyan különleges hangulatú képegyveleg jön létre ilyenkor, ami nagyon inspiráló és egyúttal betekintést ad mások életébe. Remélem nektek is tetszik :)
Ráadásul úgy tűnik ez a pár hét az "elsők" hete volt: első közös esküvő, első Starbucksozás, első közös mozi, első Frozen Yogurt, első Ristorante, első virágos szoknya, elsp ombre, első fejhallgató, első reggelikészítés Neki, első Claire's lakkok, első Ilcsi rendelés, első fokhagymakrémleves. :)
Volt évfolyamtársak esküvőjén voltunk Székesfehérváron. Annyira szép kis város!
Őszi sminktrendek - Burgundi ajkak
Az idei ősz nagy slágere a burgundi szín, ami ezúttal nem csak a ruhatárunkban és a körmünkön, de a sminkünkben is megjelenik. A csodaszép szemhéjpúderek mellett idén nagy sláger a burgundi rúzs, ami kifinomult, klasszikus eleganciát visz viselője megjelenésébe. Azonban nem mindegy, hogy használjuk. Az ilyen erős, sötét színekkel mindig egy kicsit óvatosan kell bánni, hogy az ember a kellő hatást érje el és ne essen át a ló túloldalára.
Körömlakkrendszerezés egyszerűen
Az utóbbi időben eléggé megszaporodott a körömlakkjaim száma és lassan külön délutáni program volt kiválasztani a rengeteg lakk közül, hogy éppen melyiket szeretném felkenni. Mire végignéztem az összeset, már teljesen belekavarodtam. Ezért egyre inkább szükségessé vált egy jól használható és bővíthető rendszer kidolgozása, ami megkönnyíti a lakkok rendszerezését, legalábbis ami a színeket illeti.
Subscribe to:
Comments
(
Atom
)




