AVON Super Shock szemhéjtus és napi smink

Nagyon régóta szemezek a tégelyes tusokkal, sok jót olvastam a Catrice és az Essence tusokról is, de aztán mégsem vettem meg őket. Éppen, amikor elhatározásra jutottam (mert kifogyóban van a folyékony tusom), akkor láttam, hogy az AVON is piacra dobta a sajátját. Így rendeltem meg a feketét.


A csomagolás a szokásos fekete AVON doboz, rajta a szín nevével.
 A tégely üvegből készült, elég masszív. Viszont amikor először megláttam, azt hittem, hogy üres, hisz elsőre csak az üveg látszik, annyira meg van emelve az alja. Ennek ellenére 12 ml-t kapunk (összehasonlítva az AVON folyékony tusa 2,5 ml; az Essence gél tusa 3 ml), ami nem kis mennyiség.
A tégely alján is látható a név, én a fekete blackened metal árnyalatot rendeltem.

 Amikor kinyitottam, kicsit meglepődtem, mert én teljesen feketére számítottam, legfeljebb valami csillámosabbra, e helyett inkább egy sötét szürkét kaptam. Ami egyfelől jó, mert nincs ilyenem, szép a színe  másfelől igazi sötét szénfeketét szerettem volna, tehát ebből a szempontból csalódás.  Egyébként már a tégelyben is látszanak a kis csillámok. Megrendelte a hozzá kapható ecsetet is. Ezen is meglepődtem, mert nem egy sima kis lapos ferde ecsetről van szó. Nagyon kis fura formája van tömzsi, aztán elvékonyodik, ráadásul az egyik fele le van kerekítve, egyáltalán ne ilyenre gondoltam, inkább egy sima ferde essence szerű ecsetre, ami lapos. Erősen kételkedtem a használhatóságában, annak ellenére, hogy ez az első gél tusom és az első alkalom, hogy ecsettel vigyek fel tust. De az ecsetben abszolút pozitívan csalódtam, nagyon könnyű vele dolgozni, főleg a szemek külső sarkánál. Ráadásul az alsó pillasorhoz is könnyű vele vonalat húzni, mert úgy "fekszik" mindenhova és a tus állaga is engedi ezt (folyékonnyal sosem húzom ki alul, az nagyon fura lenne).
   A színe egyébként szerintem nagyon szép. De nem fekete. Állagra elég puha, könnyen kenhető. A szememen fel kellett építeni a szint, mert látjátok, hogy a vékony vonalnál egy áthúzás után azért nem olyan intenzív a szín. Viszont jól építhető és ha már fenn van a megfelelő mennyiség, akkor állja a próbát. Amikor este hazajöttem ugyanúgy a helyén volt, mint amikor elindultam.Nem kopott le, nem kenődött el.




Csomagolás: 5/5
Használhatóság: 5/5
Pigmentáltság: 3/5
Tartósság: 5/5
Ár/érték arány: 5/5

CONVERSATION

4 comments:

Thündérke said...

húúú mi van a szádon ? olyan szép színe van :$ én is annyira sajnálom,hogy nem fekete :(

Csipkelány said...

Én is nagyon sajnálom, hogy nem fekete :( de azért tetszik, bár kicsit jobbat vártam, meg olyan tuti szénfeketét :D na mindegy. azért jó. használni fogom. bár tényleg olyan erősebb sminkhez, mint amivel Te is felvitted, nem túl jó, mert elveszik benne. sajnos.
A számom az egyik AVON-os rendelés alany van, amit az akciós katalógusból rendeltem. Sunkissed ginger a neve (asszem a hosszan tartó rúzsok között volt). És e fölött egy átlátszó szájfény van. Majd írok a sunkissed gingerről bejegyzésben :)

Anonymous said...

Nekem is ma jött meg ez a szemhéjtus,amit én is csodálkozva néztem,hogy nem valami erős. De aztán utána néztem és ezt a fajta tust ,vízbe belemártott ecsettel kell használni és akkor úgy nem lesz ilyen darabos-krémes,hanem élénk fekete :)

Csipkelány said...

de jó, köszönöm a tippet :)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...