Beauty blogok hátterében

Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést vagy ne, végül úgy döntöttem megírom. Egyrészt, mert a téma újra és újra előjön bennem, másrészt, mert úgy gondolom valószínűleg nem vagyok egyedül ezzel a dologgal és a Ti véleményetekre is kíváncsi vagyok. 
Nem is tudom, hol kezdjem, mindenesetre szeretném előre leszögezni, hogy nem irigységből vagy rosszindulatból született ez a bejegyzés, nem sajnálom mástól, amije van és tudom azt is, hogy "Afrikában sokan éheznek, örüljünk, hogy mi nem. " (Ez most nem tartozik ide.)

Szóval: ahogy egyre több beauty blogot illetve youtube csatornát nézek elgondolkodom néha, hogy egy-egy embernek "milyen jó élete" van. Ezt ne negatívan értsétek, hanem úgy, hogy látszik, hogy teljes az életük, minden összejött, ahogy szerették volna, jól érzik magukat a bőrükbe, szép helyen élnek, igényes a környezetük, igényesek (sok esetben szépek) ők is, van egy jó családjuk, munkájuk stb.
Ilyenkor pedig sokszor elgondolkodom a saját életemről és a jövőről. Elgondolkodom, hogy bár nyilván nem ez a legfontosabb dolog a világon, de pl. én is szívesen élnék egy olyan környezetben, ahol mindig süt a nap, tengerparti házban vagy épp egy csinos kertvárosban. És itt nem is a pénzre akarom kihegyezni a dolgot, hanem arra, hogy valószínűleg sokkal jobban indul valakinek a napja, ha egy ilyen környezetben él nap, mint nap, míg én legfeljebb 1-2 hétre elmegyek egy hasonló helyre nyaralni (persze, tudom, van aki ezt sem teheti meg). De az az igazság, hogy én ebbe nem akarok belenyugodni. Mert lehet szép, igényes kertet meg házat kialakítani (nyilván ez már igencsak pénz kérdés), de amint kilépek az utcára, egy egészen más kép fogad. Számomra ez elég lehangoló. Valahogy ott, máshol minden olyan szépnek tűnik (pl. a fotók hátteréből látszik, hogy milyen szép, rendezett, tiszta az udvar, az utca stb.). Ez az egyik dolog. Tehát a környezet, amiben élünk (értve a házat és a kertet, de tágabban az utcát, várost is).

A másik dolog, hogy - bár nyilván ez is pénzkérdés - mégis, olyan szépen, igényesen néznek kis, öltöznek, sminkelnek ezek a lányok, nők, hogy megirigylem (nem rossz értelemben). Elnézegetem sokszor pl. Dulce Candy oldalát (http://dulcecandy.com),  és akkor is annyira jól néz ki, ha csak egy egyszerű skinny nadrág és egy pulcsi van rajta egy magassarkúval meg minimális kiegészítőkkel. Valahogy annyira igényesnek hat. Látszik, hogy nincsenek "széthordva" a táskái, cipői. Olyan összeszedett, rendezett az egész lány. Ilyenkor elfog a vágy, hogy én is szeretnék ilyen lenni, rendezett, összeszedett, mindig jól megjelenni, de ahhoz vékonynak kéne lenni, hogy minden jól álljon és az érzékem sincs meg talán ahhoz, hogy így tudjam, mi áll jól és szépen összeválogassam, hogy a legegyszerűbb szett is ilyen szuper legyen. Na meg ott van az, hogy ha reálisan elképzelem, hogy egy ilyen szettben, 15 cm-es platformban felszállok reggel 7-kor a gyors 7-re, akkor már nem tűnik annyira jó ötletnek az a cipő :) (És aztán kibírni benne a 8-10 órát. amíg az ember elintézi a dolgát és hazavonatozik.) Na igen, ezt is olyanoknak találták ki, akik kocsiba be, kocsiból ki, aztán csak betipeg, kitipeg, átveszi a vezetős cipőt és otthon is van. (Valószínűleg én azért nézek ki nap végére olyan ziláltan meg esik szét a hajam, sminkem stb.)

Amellett pedig, hogy ezeken elgondolkodom és szeretnék én is ilyen életet élni, elgondolkodom, hogy vajon ők mit csinálnak, mivel foglalkoznak, hogy érték ezt el. Egyrészt mit dolgoznak, hogy Loubutinra telik 20-25 évesen (na ekkor jön az, hogy mi lesz velem az egyetem után, itt vagyok 23 évesen, nincs semmim, hogy lesz lakásom, házam, kocsim, meg egyáltalán, nem hogy Loubutinom). A másik, hogy ők hogy tudnak ezekben a cipőkben egész nap mászkálni (valószínűleg a kocsi téma játszik) :) Aztán, hogy van minderre idejük, energiájuk, mellette még lefogyni a gyerek után szuper vékonyra, háztartást vezetni stb.

Valahogy az életük (majdnem) minden része olyan tökéletesnek tűnik. Persze, tudom, hogy most főként külsőségeket és anyagiakat soroltam fel, de azért ismerjük el, hogy bár valaki lehet boldog szegényen is, nagyon nagyban hozzájárul a boldogsághoz, ha nem kell a fűtésszámlán aggódni, vagy a devizahitel miatt rettegni és az már persze csak plusz, hogy valakinek ilyen gyönyörű háza, autója, családja, udvara, cuccai vannak.

A lényeg, hogy elég elkeserítő tud lenni, amikor ezt látom, miközben én a vizsgaidőszakban szenvedek, azért, hogy az 5 év elvégzése után majd szétdolgozzam magam egész életemben, ha akarok egy kis pénzt keresni és viszonylag jó színvonalú életet biztosítani a leendő családomnak. 
Na meg én is szeretnék úgy felébredni mindennap, hogy az ablakom előtt nem bontott téglát látok, hanem szép, rendezett kertet, netalán a tengert. Mert az sem utolsó, ha az ember jól érzi magát ott ahol él. Szerintem már ez is sokat ad a boldogsághoz.

Na erről beszélek:


Na most pedig irány vissza tanulni a csodálatos csődeljárást :)

CONVERSATION

27 comments:

Boci said...

Abszolút egyet értek veled. Bennem is sokszor felmerül ez a kérdés. Én is 23 vagyok, és munkanélküli. Elvégeztem egy gimit, egy szakmát, és most itt ülök, és nem találok állást másfél éve... Néha én is úgy nézem mások blogját, mintha kicsit tündérmese lenne. Mert azért azt se felejtsük el, hogy többnyire ezek a lányok is csak akkor veszik fel a platformot és az új blézert, mikor le akarják fotózni vagy videózni nekünk. Sokszor gondolok arra, ha fáj a szívem egy jó magassarkúért, hogy ezek is csak külsőségek, és biztos hogy nekik sem könnyebb az életük. Még akkor sem, ha apple-t szorongat a kezében az outfiten. :) Bocsi kicsit sokat dumáltam. :D De örülök hogy ezt megírtad, mert én is sokszor gondolkodtam már ezen.

gubo23 said...

Szia!
Teljesen egyetértek veled, nagyon jól megfogalmaztad a gondolataidat, semmit rossz indulatot nem éreztem ebben az írásban. A diplomámat fél éve szereztem meg, én is mindennap kb 40-50percet utaztam be a suliba, majd haza. Nem tudtam volna elképzelni, h egy 10cm magassarkúban tegyem meg a napi több km emet. A suliban lift nuku és volt h a 6.ra!!!!! baktattunk fel....
Egy olyan héten amikor 3 zh, beadandó, kiselőadás nem is tudtam volna elképzelni h én mindennap csúcs formában tudjak lenni, mert valahogy abban az időszakban voltak ennél 5ször fontosabb dolgok.
A másik h ezek a lányok ha megnézed annyi ruhát halmoznak fel, h felét fel sem veszik vagy max 1szer. ÉN minden ruhámat hordom , mert nem azért veszek sminket, ruhát, kiegészítőt h gyűjtsem !
De soha nem szabad másokkal foglalkozni, hidd el h ha csak magadra koncentrálsz akkor minden beérik ! Én fél éve diplomáztam és kínkeservesen keresem a munkahelyet, de semmi. De nem adom fel, nem szabad !

A blogodat nagyon szeretem , és a jellemedet is :)
Csak így tovább :)))

Coco - Chanel said...

Én is rengeteget gondolkodom ilyesmin. Bár én még csak 15 vagyok, már egyre jobban szorongok, merre kellene továbbtanulnom stb.. A videókban (a környezet, utcák..) szerintem sokat közrejátszik maga az ország. Magyarországnak sajnos teljesen más rendszerre lenne szüksége ahhoz hogy valami megvalósuljon ebből. A másik pedig az, hogy biztosan nem egy lepukkant helyszínen fog videózni, s az anyagiak is hozzájárulnak hogy ne egy gettóban hanem egy luxuskörnyezetben éljen. Van életszínvonal a kettő között nem?
Nekem a legnagyobb erőt ilyen szempontból mindig a keresztanyám példája adja. Szegény családban nőtt fel, s hiába volt okos a főiskoláját már nem tudták fizetni, így abba kellett hagynia. Most sem gazdag, de a ruhatárát irigylem, mert van érzéke a tökéletes darabok megtalálásához, amiket tökéletesen tud egymással viselni, így kevés darabból is jó szetteket kihoz. Szóval én az ilyen nőket elnézve tudom nagyon nagyra becsülni az igenis erőseket közülük, akik tényleg tettek is valamit a sikereik érdekében. :) Jó kis poszt, örülök hogy valaki leírta :) *Chanel

Fanni said...

Mintha magamat olvastam volna vissza!Csak én nem tudtam volna így megfogalmazni az érzéseimet!Tökéletesen egyet értek veled.Én még a legújabb cuccaimban is képes vagyok slamposnak érezni magamat.Sokszor én is irigylem ezeket a lányokat és az életvitelüket de számomra tökéletes példa a barátnőm és a családja akik egy kis gyerekkel próbálnak egyik napról a másikra megélni.Nos ilyenkor gondolkozok el hogy milyen szerencsés is vagyok és nem vágyok többre.Persze az álmodozás mindig ott lesz...Nagyon jó hogy megírtad ezeket a gondolatokat!

Csipkelány said...

Jó volt olvasni, hogy nem csak én gondolok ilyesmiket. Persze, én is sokszor belegondolok, hogy ez csak egy fotó, olyan mint a magazinok elején, retusált (mármint, ezt itt úgy értem, hogy kiválasztott helyszín, gondosan összeválogatott ruha stb., amit egy sietős, átlagos reggelen nem biztos h így meg tudott volna csinálni).
Gubo23 és Boci: remélem, hamarosan megtaláljátok a megfelelő melóhelyet, ne adjátok fel :)
Coco-Chanel: Egyet értek. Magyarországon ezt nem lehet megvalósítani. Ehhez el kéne költözni, nyilván ebben vannak érvek, nem szívesen élnék külföldön, de bánom, hogy nálunk "ilyen rossz a helyzet".
Fanni: velem is ez van sokszor. ha van egy kis időm, kicsit összeszedettebben felöltözök, összekapom magam, sminkelek, aztán meglátok az utcán szembejönni egy olyan csajt, akin látom, hogy csak a kisujjából kirázva úgy néz ki, ahogy én sose fogok :S Barátom mindig biztat, hogy ne másokkal foglalkozzak, de ez sokszor elég nehéz. Ez a nők átka, hogy mindig a többi nőt nézzük és hasonlítjuk magunkat.
Nagyon jólesik, hogy ennyit biztattok, most kicsit elérzékenyültem :)

*Petrus* said...

Nagyon jól megfogalmaztad az egészet :) Én is, amikor ilyeneket nézek, néha arra gondolok, milyen tökéletes minden az életükben. Főleg ilyenkor, amikor vizsgaidőszak van, és belenézek a tükörbe, olyan szánalmasnak érzem magam. Nekem például van olyan évfolyamtársam, aki rendszeresen a polgári jog áv felkészítőt végig dumálta, és az volt a legnagyobb problémája, hogy jelölti fizetésből hogyan fogja kifizetni a botox kezelést.
A másik, szenvedsz tényleg azért, hogy jogász lehess, és kb. majd ott állsz diplomával a kezedben, nincs munkahelyed, vagy van, de a megélhetésért küzdesz. Na és teszem hozzá, ilyenkor már 23-24 éves vagy, de mások már 15-16 évesen ebben a tökéletesnek látszó világban élnek. És én sem irigységből gondolom ezeket a dolgokat, csak reálisan nézem a mostani világot, és próbálom elhitetni magammal azt, hogy amit megtanultam, senki nem veheti el tőlem, viszont a külsőségek múlandó dolgok.

Csipkelány said...

Petrus: Te sorstárs vagy, az sokat számít :) (néha úgy érzem, más ezt azért nem érti meg annyira, mennyit szenvedünk ezen az egyetemen :D) De igazad van. Ami még eszembe jut, hogy azért mégis nők vagyunk, gondolom mindannyian szeretnénk családot, gyerekeket, szóval az sem utolsó szempont, hogy az ember mire még leszakvizsgázik, már ott lesz szinte 30 (na jó 26-27, ha minden rendben megy). Igen, én is megpróbálok arra gondolni, hogy azért van valami értelme, meg azért én már arra is büszke tudok lenni sokszor, ha egy-egy nehéz vizsga megvan. Ezzel kapcsolatban mondjuk az a tapasztalatom, hogy sok ember nem is ismeri el, nem becsüli meg. Úgy értem a kívülállók, volt már, hogy amikor mondtam, hogy pl. ügyvéd szeretnék lenni, láttam azt a fintort vagy hallottam olyan megjegyzést, hogy "akkor majd te is olyan szemét ügyvéd leszel?" Őszintén szólva sokan el vannak tévedve, mert azt látják, hogy mennyit keres egy ügyvéd, csak sokszor abban benne van nagyon sok más költség is (eljárási illetékek, díjak, iroda fenntartása), aztán a végén, ami marad -ha egyáltalán kifizetik az ügyfelek, mert sok esetben nem igen akarnak fizetni- akkor mondjuk normálisan meg tud belőle élni. Ezzel szemben, ha valami műmellű maca levetkőzik a playboyban kap egy pár százezret vagy millát (nem tudom mi az "árfolyam") és ez kicsit aránytalan. De sebaj. Egyébként pedig semmiképp se érezd magad "szánalmasnak" (bár megjegyzem én is szoktam ezt érezni), gondolj arra, hogy mennyi mindent elértél.

makeupcakes said...

Sok dologgal egyetértek, de szerintem az a legfontosabb, hogy:
- Te jól érezd magad a saját bőrödben
- Tegyél mindent úgy, ahogy szerinted a legjobb, ahogyan te a legjobban tudod. Ha ehhez nem tökéletes a környezet, mert az ablakod előtt bontott tégla van, ahogy írtad, nem számít. Amit elérsz, akár a tanulásban, akár a munkában, mind magadnak köszönheted majd, nem másnak, nem támogató cégeknek...

Régen nagyon sokat hasonlítgattam magam másokhoz - bezzeg ő szebb, vékonyabb, okosabb, stb. - , de szerencsére leszoktam erről...És amióta ez megtörtént, sokkal jobban érzem magam minden téren. Kellett ehhez néhány év, hogy rájöjjek, de amióta ez megtörtént, sokkal egyszerűbb lett minden.

Tudom, mondani könnyű, de nem szabad másokkal foglalkozni. :)

Csöpi said...

Szívemből szóltál, minden szavaddal egyetértek. Az a szörnyű, hogy mikor ilyen blogokat olvasok, akkor tényleg nem az irigység tör rám, hanem egyszerűen igazságtalannak érzem, hogy hajtok/hajtunk nap, mint nap és semmi, de semmi előrelépés nincs. És tényleg azon gondolkodok 28 évesen, hogy nincs más megoldás, mint elmenni külföldre, mert ott legalább biztosítani tudok a családomnak egy normálisabb életet. Ugyanakkor 10 éve költöztem el a szülővárosomból, ami nem ebben az országban van, és új életet kezdtünk. Most újra tegyem meg uezt a lépést és kezdjek új életet?!
Bocsánat, nagyon eltávolodtam az eredeti témától, de a gondolatok egymás után szövődtek tovább... :)
Amúgy a hazai blogolók közül is van egy olyan blogger, akiről elképzelni sem tudom, hogy mivel foglalkozhat, hogy csak a ruhái és a sminktermékei kiteszik egy lakás árát...
Azért ez durva, hogy huszonévesen nem azzal vagyunk elfoglalva, hogy kiélvezzük a fiatalságunkat, hanem azon stresszelünk, hogy mi lesz velünk X idő múlva...

Boglárka said...

Jól leírtad. hasonlóképp gondolkozok én is. Azt szerintem érdemes megjegyezni, hogy tuti, hogy nem 100%ban önerőből tudtak ezek a lányok szerezni ilyen cuccokat, nyilván segít nekik valaki. Én is abban a cipőben járok amiben te: diploma, szakdoga, munkakeresés (jelenleg ott tartok, hogy diplomás mosogató leszek XD) stb... másfél órát utazok a fősulira, hát persze, hogy nem fogok 20 centis magassarkúban utazni a buszon (az első kanyarban bedőlnék :D )Szerintem ők sem így járnak iskolába, dolgozni... vagy ha igen, hát kocsival.
Bevallom, azért nem lennék a helyükben. Mindenük megvan. Akkor miért kéne bármiért is küzdeniük? Nekem kellenek célok, és szerintem mindenkinek kell, különben üresjárat az élete. És hát igen... azért rossz belegondolni, hogy a férjemmel még mindig anyáméknál lakunk(pedig egyikünk se lusta dolgozni!) nekik meg mindenük megvan amit csak szemük szájuk megkíván. Azt viszont határozottan irritálónak találom, ha valaki lefilmezi a szobáját sminkkészletét stb és mutogatja a jótyúkon. Engem valahogy ez taszít, olyan melldöngetésnek érzem "látjátok mennyi mindenem van?"
A jól öltözöttséget, a stílust pedig olcsón is meg lehet oldani lányok! :)

Boglárka said...

Atyavilág most nézem hogy annak a csajnak akit belinkeltél mennyi cucca van! O_O Aztamindenségit neki! :O És még nekem mondják, hogy sok ruhám van :O húha...

Thündérke said...

Jó kis bejegyzés, hidd el én is sokat agyalok ezen. Kíváncsi lennék miből telik rá nekik, meg olyan tökéletesnek tűnnek. Nekem mikor lesz saját házam, saját autóm, munkahelyem, mikor leszek tökéletes , stressz mentes ???? pff... száz év múlva. Elvagyok amúgy is keseredve, úgy érzem rossz pályára mentem ( vagyis a suli cseszi el a hangulatomat az egésztől) egyszerűen nem érzem jól magam, nem hogy hasznosnak... Tudom, hogy változtatnom kéne, csak nem tudom mit kellene csinálnom? Munkát keresni a suli mellett? vagy mást tanulni mellette ? Meg szeretnék végre elköltözni is itthonról... meg annyi minden van. Na mindegy :) Lehet, hogy a végére eltértem a témától. De annyira szeretném ha minden picit tökéletes lenne.

Csipkelány said...

Csöpi: Igen, igazad van, nehéz helyzet. Anno én is külföldről költöztem ide anyuékkal, igaz, mi a rendszerváltás után jöttünk Erdélyből, én pedig még csak 1 éves múltam, szóval a Te helyzetedet kevésbé tudom átélni. Tényleg aggasztó huszonévesen ilyeneken gondolkodni. Főleg, amikor azt látja az ember, hogy annak a bizonyos bloggernek (nem tudom, pontosan kire gondolsz, de nekem is van egy-két ilyen tippem) ennyi idősen gyerek van, férje, háza, nyaralni jár és a legnagyobb gondja, hogy a külföldi oldalakról szuperolcsón (= 50-100 fontért,AKCIÓSAN) megvegye magának a 15. kabátot. Valószínűleg ő sem saját erejéből keres, hanem a férje eltartja, vagy valami hasonló. Nagyon sok embernek tényleg nem kell tennie semmit ezekért a dolgokért, vagy nagyon minimálisat.
Boglárka: Egyetértek. Biztos, hogy nem önerőből van 15-20-25 évesen amijük van. Viszont abból a szempontból irigylem őket, hogy úgymond ezek miatt az "alap" dolgok miatt nem kell aggódni, arra is van pénz, hogy pluszban költsenek ruhákra, amire akarnak, és leginkább, hogy nem azért dolgoznak vagy csinálnak valamit, mert "Muszáj", hanem, mert ezt szeretik és megtehetik. Ezt arra írom, hogy írtad, nincs céljuk. Sok esetben tényleg nem annyira motiváló, hogy bármit bárhogy megkaphat, viszont másfelől pedig egy csomó lehetőséget megnyit, ha valakinek tényleg van valami, amiben pl. tehetséges vagy szereti csinálni, akkor megteheti. Ezt viszont irigylem.
Thündérke: Az otthonról elköltözéssel kapcsolatban megértelek. Én is alig várom, hogy a magam ura legyek. A pályával kapcsolatban pedig Te tudod, hogy miben vagy jó, mi illik hozzád és azért az se utolsó, hogy miből tudsz majd megélni. Inkább válts most, minthogy életed végéig utáld, amit csinálsz. Azt nem mondom, hogy hagyd ott a sulit, mert annak nem vagyok a híve (bár magánügy), de utána még sok mindent kezdhetsz. Az is lehet, ha elkezdenél valahol dolgozni, mellette belefognál másba, addig viszont, amíg az ki nem alakul van egy állásod meg diplomád.

Anonymous said...

Sziasztok,

Azt hiszem , az elégedettség a vágyak függvénye és nem a lehetőségeké.
Én az elmúlt 6 évből, 4et, kórházban töltöttem. Nekem Csipkelány, a te életed (amit látok belőle) tündérmese. Mindjárt diplomázol, van egy jóképű lovagod, ecetera-ecetera. Nincs bennem irigység, én annak is örülök, hogy téged vagy másokat olvashatlak. Mert ez azt jelenti,hogy most van internetem, a saját ágyamba lehetek, és betegségem épp engedi, hogy tudjak olvasni.
Én kínkeservesen tanultam, azt meg, hogy mindenben keresni kell a jót, és abba kapaszkodni, azt erősíteni. Bocsássatok meg nekem, de nem látom-érzem reálisnak, a hozzáállásotokat. És fáj olvasnom, hogy csupa szép,fiatal leányzó így nekikeseredik. Én az életemét küzdök, nyilván mások a prioritások.
Szeretettel,
Zhani

Boglárka said...

Zhaninál a pont! Milyen igazad van, annak kell örülni amink van! :)

Csipkelány said...

Zhani: Ebben igazad van. Tudom, hogy lehetne sokkal rosszabb is. Megpróbálok én örülni annak, ami van, de nem mindig megy. Ugyanakkor tudok örülni én is az apró dolgoknak és igazad van, kívülről lehet, hogy az én életem is "irigylésre" méltónak tűnik. De az ember már csak ilyen, sosem elégedett teljesen azzal amije van. Nem csak azért született ez a bejegyzés, hogy mindezt elmondhassan, hanem azért is, hogy valahogy megosszuk egymással, hogy ki mit gondol erről, hogy éli meg, mit lehet tenni, mit kéne tenni.
Remélem, hogy minél több időt tölthetsz otthon, a szeretteid körében és nem kell ismét kórházba menned. Nem tudom, milyen betegséged van, de kívánom, hogy meggyógyulj mihamarabb.

Vattacukor said...

Szépen összefoglaltad, néha nekem is eszembe jutnak ilyen gondolatok. Régebben elég gyakran gondoltam ilyesmire. Én a "miből"-re nem vagyok abszolút irigy (másra igen de mindjárt leírom) mert tudom/sejtem hogy honnan. Hiszen én is dolgozom, évek óta, abból élek amit keresek. Abból rendelek, eszek, ruházkodom és gondolok a jövőmre mert "segítőm" nincs. És ezen a ponton átértékelődnek nálam a dolgok, mert a 15. kabát már nem tenne boldoggá, sőt mondhatni sajnálom rá a pénzt. Igazából nagyon sok mindenre sajnálom a pénzt mert nem éri meg, és ha az embernek magának kell gondoskodnia lakásról, családról stb akkor azért jó lenne spórolni. (ha nincs aki anyagilag támogasson) Persze ez megint pénz kérdése mert bevallom ha 10x ennyit keresnék akkor megvenném a 16. kabátot is :)
Egyébként szerinted aki nem dolgozik sehol annak honnan van pénze? Szerintem tudod a választ :)
Amire irigy vagyok az az idő, hogy hogy van idejük család, (munka), mellett még napi több posztot is megírni, ráadásul olyanokat amin látszik hogy nem 10 perc alatt lett összedobva mert gyönyörűek a képek, részletesek, stb. Én reggel elmegyek dolgozni, fél 7 körül hazaérek, itthon még elvégzem a napi teendőket (gyerek/kutya nincs) aztán már nem sok mindenhez van kedvem. Mondjuk én egész nap gép előtt ülök, nincs is nagyon kedvem este megint eléülni :(
Ja és az outfit-ek: néha én is megkérdezném az illetőt hogy Te ebben hova mész ki? Vagy mit csinálsz benne? De ez már lehet ízlés kérdése :)

Anonymous said...

Sziasztok, kedves Csipkelány.

Ha megengeded mesélek, kicsit.
Amikor egy szép szerelmespárt látok, én nem az irigységet élem meg, hanem elönt a melegség, hogy akármi is van, vannak, kétség kívül vannak, csodálatosan jó, és örömtelien szép dolgok is, ebben a számomra sokszor nyomasztóan nehéz világban. A beuty blogokkal is így vagyok. Én szeretem nézegetni mások vélt vagy valós "tökéletességét" nekem , jó látni, hogy ilyen is van, így is lehet. Kikapcsol, és örömmel tölt el.
Dolgozom a változáson, de még sajnos érzelmileg nehezen viselem a panaszkodást (magamtól is). Ezért írtam, mert kicsit felzaklatódtam. Mindenesetre érdekes témát feszeget a cikked,de a felület és magam miatt, most csak ennyit és így sikerült reagálnom.
Zhani
(aki köszöni a jókívánságot)

Anonymous said...

Nem sikerült mindent végigolvasnom. De sajnos/szerencsére nem tudok egyetérteni a poszttal. Örülök, mert nem vagyok olyan helyzetben, mint Zhani, és mégis próbálom úgy szemlélni a világot, ahogy ő. Dulce Candyt hoztad fel példának, én talán egy hónapja találkoztam a blogjával, és leesett az állam. Nem azért mert mennyi rengeteg cucca van, hanem az ezekből a képből áradó harmónia és rendezettség miatt (http://dulcecandy.com/2011/12/caught-in-the-act.html). Nekem ezek hiányoznak:). Ugyanakkor nézegettem egy-két hétig a posztjait, nekem úgy tűnik, hogy majd minden nap tölt fel új posztokat, mindegyiken új szett, smink, körömlakk. Láthatóan neki ez a munkája, ez a "feladata", minden napra új külsőt kitalálni magának. Én mégis a képek alapján csak ürességet érzek. Tényleg szépen ki van találva, de egyszerűen nem tudok elképzelni egy hasonló életet. Már ha csak arra gondolok, hogy ez a lány mennyi időt tölthet vásárlással, és a többi külsőséghez tartozó dologgal. Mondom, neki ez a munkája, de te inkább dolgoznád ezt, mint hogy értelmes, magad és mások számára is hasznos (pl) jogász legyél? Szerintem öltözködni addig jó, amíg egy nap alatt megtalálod a hozzád illő és neked tetsző dolgokat, és azokat variálod egy félévig, és jól érzed magad a bőrödben. Ehhez jó, ha van pénz, mert akkor nem kell leárazásokra vadászni, de ennél többre nincs szükség. Ugyanez igaz a többi tárgyra is, a lakásra is, autóra is, és minden egyéb szarra, amire azt hisszük, h szükségünk van. Ennek ellenére kívánom, hogy mindannyiunknak az legyen sóvárgásunk tárgya, h még az 5./15. kabátot is megvehessük. Zhaninak kívánom, hogy mihamarabb gyógyuljon meg!

Csipkelány said...

Névtelen: Örülök, hogy leírtad. Természetesen nem kell egyetértened velem. Szerintem ez egy elég összetett kérdés, bennem is sok dolog kavargott, megpróbáltam viszonylag tisztán leírni. Többek között ebben benne van az is, hogy én inkább azt "irigylem" tőlük, hogy nekik van választási lehetőségük, vagy inkább úgy mondom, hogy megtehetik, hogy azt csináljanak, amit akarnak. Én is megtehetem nyilván, de ha én egész nap azt csinálnám, amit pl. DulceCandy, akkor én abból nem élnék meg. Nem azt mondom, hogy nem szeretem a jogi pályát, igeni szeretem. És én sokakkal ellentétben nem leszek pályaelhagyó, sőt, ha annyi pénzem lenne, azt hiszem akkor is inkább választanék magamnak egy értelmes szakmát, amit szívesen csinálok. Viszont nekünk (bármilyen foglalkozásra értsd) azért KELL dolgozni, hogy valamilyen szintű életet biztosítsunk majd a családunknak. Ők (pl. DC.) pedig úgymond kedvtelésből csinálja amit csinál. Nála ez adott esetben a design meg hasonlók. Én itt ragadnám meg a különbséget.

Anonymous said...

Az az érzésem, hogy ezzel a választási lehetőséggel, ami nekik van, már nem lehet igazán könnyű boldognak lenni. Az embert a céljai elérése közben megtett erőfeszítések tudják igazán boldoggá/elégedetté tenni. Neked is biztos volt már, hogy egész nagy ürességet éreztél, amikor végre megkaptál valamit, amire már olyan régen vártál, és/v amiért már olyan sokat dolgoztál. Azoknak akik ilyen jó helyzetben vannak, még külön fejtörés, hogy kitalálják mi motiválja őket. Én vhogy ebből a szempontból közelítem a dolgot, és ezért nem irigylem őket, idézőjelesen sem.
Anna

Anonymous said...

Kedves Csipkelány !
Milyen érdekes az élet... pont egy olyan (magyar) bloggerina oldaláról tévedtem ide hozzád (igaz, 8 hónap csúszással), akiről ez a posztod szólhatna. Minden gömbölyű az életében: legalábbis ez a látszat.
Szerető férj, kisgyermek, csodás környezet és körülmények, jól fizető szakma, utazások és minden, mi szem szájnak ingere.
AZONBAN !!! Tud-e valaki kielégítő választ adni arra, hogy a szuper-tökéletes bloggerináknál is sokkal szebb, gazdagabb, híres, tehetséges emberek vajon miért robbantják szét az agyukat heroinnal, vagy miért lesznek öngyilkosok, miért menekülnek egyik férjtől a másik karjába, hogy a standard gyógyszer- és alkoholfüggőségről ne is tegyünk említést ????
Miért ? Hiszen nekik mindenük megvan, amit csak kigondolnak ott terem, a 15. kabát és a 40. rúzs, ékszerek és mesés, úszómedencés ház stb.stb.

Én azt gondolom, hogy a vágyódás, a vágyakozás része a kigyensúlyozott életnek és az egészséges lelkivilágnak. Kell lenni rövid- és hosszútávú céloknak, meg kell tapasztalni a "nagyon szeretnénk valamit elérni" vagy "megkapni" érzését...ettől kerek az élet, nem a századik pár platform cipőtől.

És még valami: kisgyermekes anyukaként mindenkit biztosíthatok róla, hogy 13 centis sarokkal rendelkező cipellőben, fehér csipkeruhában és a legtrendibb bizsukkal teliaggatva teljes képtelenség egy 6 éven aluli csemetét koordinálni ! :-)))
(Az ilyen és ehhez hasonló outfittes fotók legtöbbször csak a közönségnek készülnek. Hogy mi okból, az is egy jó kérdés ! :-))

Üdvözlettel: Marcsi

Csipkelány said...

Marcsi: igen, van benne valami! Mondjuk ez esetben nem értem, mi végre felhalmozni azt a sok mindent, amiben 10 métert nem tudunk megtenni, csak azért, hogy 5 percig rajtunk legyen és más sóvárogva nézze, hogy "lám, ő még erre is képes". Mi értelme azt a látszatot kelteni, hogy a nap 24 órájában tökéletesen néznek ki és tökéletesek. Talán kicsit "született feleségek" -szerű az egész :) Szerintem az a gond, hogy sokan-néha én is- beveszik azt, hogy igen, ők valóban képesek erre és ettől más csak még "nyomorultabbul" érzi magát, hogy bezzeg ő képes rá, én miért nem? Nekem miért töri fel a cipő a lábam, én miért vagyok nyúzott délután 2-kor, nekem miért nem ilyen vagy olyan az életem, holott megteszem, amit tudok. Ez a rossz ebben. Szép és lehet egy ilyen világot kergetni, csak kicsit hazugság.

Anonymous said...

Kedves Csipkelány ! Először is köszönöm, hogy ilyen hamar válaszoltál.
Tetszett nagyon ez az őszinte poszt. Azzal, hogy mégis úgy döntöttél, leírod a gondolataidat, bizonyos értelemben sebezhetővé és védtelenné váltál – szerintem Te ezt tudtad, ezért is hezitáltál, mégis megtetted.
Drága jó Nagyapámat idézném: „az az igazán bátor ember, aki a félelmei ellenére cselekszik”.
Mert ugye mindannyian tudjuk, hogy ilyenkor általában zúdulnak a vicsorgó ellenvélemények, az „irigy és rosszindulatú vagy” jelzők, esetleg a „nem mindegy az neked, miből telik rá neki?” kérdések, attól a magvas megjegyzéstől pedig egyenesen leverem az ékszíjat, mely szerint „nem panaszkodni kell, hanem változtatni az életünkön”.
Itt azonban nem így történt, és ezt nyugodtan elkönyvelheted vaskos virtuális nyereségként, melyet az olvasóid nyújtottak át Neked, akik tökéletesen értették a lényeget !

Hogy miért is indítanak gazdag és szép lányok/asszonyok olyan blogokat, ahova nap mint nap feltöltik a tökéletességükről készülő fényképeket ?
Azt gondolom, hogy ezt sokkal inkább saját maguk szórakoztatására teszik, mint a „közönségért”. Lehet ez egyfajta elismerés utáni vágy is, amit tökéletességük ellenére a hétköznapokban valahogy mégsem kapnak meg… és kompenzálnak. Hidd el, ha egy icipicit megkapargatnánk a felszínt, rögtön nem lenne olyan csilivili és idilli az a kép, mint amilyennek első nekifutásra látszik vagy látni engedik !

Van, aki lelkesen tapsol ennek a műsornak, és van, aki – ahogy Te mondod – még nyomorultabbul érzi magát ettől.
Ez utóbbi az, amit Neked nem kellene !
Ugyanis még nincs 24 órája, hogy betoppantam a blogodba, tehát abban nyugodtan megegyezhetünk, hogy alig ismerlek, de máris felsorolok pár dolgot, ami elégedettséggel tölthet el Téged:
- Szép vagy. Csinos vagy. Fiatal vagy.
- Szuper egyetemre jársz, amit nagy valószínűséggel szuperül el fogsz végezni. Ebből következik, hogy okos is vagy.
- Van egy klasz blogod, sok-sok kedves és lelkes olvasóval.
- Biztos vagyok benne, hogy a fentieken kívül még számtalan olyan tulajdonsággal rendelkezel, amire büszke lehetsz.

Szerintem teljesen felesleges azon görcsölnöd, hogy mi lesz majd, ha elvégzed az egyetemet, kapsz-e munkát, hol fogsz lakni, mi lesz ekkor vagy mi lesz akkor. Nagyapám után Nagyanyám kedvenc mondását is idézném: majd átmegyünk a hídon, ha odaértünk a folyóhoz. És még az is könnyen lehet, hogy 10-15 év múlva Te is egy csodálatos fenyőt látsz majd, ha a hálószobád ablakából kitekintesz.

És igen, egyetértek: semmi értelme nincs teletömni a szekrényt hülyeségekkel, hidd el, félig-meddig tapasztalatból beszélek.:-)
De most befejezem, mert rögtön ki leszek tiltva innen, annyit dumálok ! :-)
Legyen szép estéd !
Marcsi

Csipkelány said...

Kedves Marcsi!
Köszönöm a szavaidat, bevallom azért jólesik ezt olvasni. Azóta elvégeztem az egyetemet, kaptam munkát is, a többi majd lesz valahogy :) Teljesen egyetértek veled. Amúgy valójában csak a gondolataimat osztottam meg, nem panaszkodni akartam. Szerintem ezek minden ember életében előjönnek akár ilyen, akár más formában! A nagyszüleid nagyon csodálatos emberek lehetnek :) Örülök, hogy új olvasóra leltem benned!

Anonymous said...

Kedves Csipkelány !
Jaj... elnézést kérek, hogy félinformációkkal rendelkezem... mint említettem, tegnap délelőtt kattintottam először a blogodra, így nem volt időm alaposan tájékozódni, hogy jelenleg hol is tart az életed.
Gratulálok a diplomádhoz, a munkádhoz ! Ugye, hogy ugye ? :-)
Remélem, nem veszed zokon a sok bölcselkedést: így, 40 körül már rengeteg dolgot másképp látok, mint huszonévesen.
Még valami: személy szerint sokkal szívesebben olvasok olyan őszinte, emberközeli blogokat, mint a Tied...
És most akkor nincs más hátra, belevetem magam a szeptemberi írásaidba.
Üdvözlettel: Marcsi

Csipkelány said...

Kedves Marcsi!
Ennek őszintén örülök :) Semmi gond, amúgy sem azért írtam, csak reagáltam a jókívánságaidra :) Remélem tetszenek az újabb bejegyzések is :) További szép napot kívánok Neked!

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...