Tavaszias smink

Tegnap a zombis videó elkészítése után megkértem Áront (vagyis az én kis zombimat), hogy sminkeljen ki. Mindig jókat nevetek ezeken a típusú videókon, úgyhogy kíváncsi voltam, ő mit alkot. Végül már sötét volt, amikor nekiálltunk, ezért videót nem készítettünk róla, de pár fotóban azért megörökítettük a dolgot (én garantálom, hogy az egészet ő csinálta :)

Voltam ám vicces pillanatok egyébként. Az alapozó felkenésével nem volt gond, kicsit sok ment, de eldolgozta. Aztán a púdernél már akadt egy kis probléma. Kérdezte "arra a nagy barnára", hogy az mi, mondtam, hogy bronzosító, ő pedig úgy gondolta, az tökéletesen meg fog felelni púderként, úgyhogy az egész fejem szép barnán (kb. három árnyalattal sötétebben, mint a nyakam) tündökölt (bár ez a rész sajnos a fotón nem látszik :S).
A következő vállalkozás a gél tus (!!!) volt. Merész vállalkozás, de önmagától kiválasztotta a zöld Essence tusomat, megmutattam neki melyik ecsettel tudja felvinni (azért nem vártam el, hogy ezt tudja :) és neki is látott, hát az eredmény egy kicsit görbe, de annál lelkesebb vonal lett. Azaz kettő ("ajj, most akkor kéne még egy ugyanilyet??" :) ). A szemhéjpúder ezután következett (nem szóltam, hogy fordított sorrendben kéne). Bátor dolog volt részéről a Sleek Storm paletta 2 zöldjébe belemászni az applikátorral (ráadásul 3-4 körkörös mozdulattal), úgyhogy az egész a szemöldökömig felmászott :) Aztán ezt letöröltük, mert úgy gondolta, hogy korrigálni kell. Ezután áttért egy másik zöld színre (Lora trio), ami már egészen tavasziasra és jóra sikerült. A vízvonal kihúzására nem vállalkozott, viszont az alsó szempillasorra került egy kis türkiz szemceruza ("Ez miért nem fog?"), végül egy sikertelen szempilla göndörítés után ügyes szempillafestés következett. A számra az Essence akciós szájfénye a Trendsetter került (kicsit a vonalon kívül). 
Majdnem el felejtettem: a szemöldököm külön szót érdemel (bár élőben ez is viccesebbnek nézett ki), ugyanis miután az egyiket kifestette egy sötétbarna púderrel -ami eléggé félkörívesre és maszatosra sikerült-, viszont a másik egész jó lett, a korrigálás helyett úgy gondolta, jobb lesz ha " most már a másikat is ugyanilyenre csinálom", úgyhogy a Frida Kahlo szemöldökök elkészültek  :)

Összességében én nagyon büszke vagyok, szerintem egyébként igazán jó lett. Én sokkal rosszabbra számítottam, igaz, hogy kb. 3/4 órába telt ezt összedobni, de első próbálkozásra szerintem egyáltalán nem rossz, sőt! :) 
Áron véleménye a sminkelésről: " Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz. Most már értem, hogy mi tart ennyi ideig. De azt még mindig nem értem, minek kennek a nők ennyi hülyeséget magukra."






CONVERSATION

5 comments:

zsofi87 said...

Áron véleménye a sminkelésről :D Hát ezen besírtam xD Tényleg nagyon jó lett! A pasik amúgy az ilyen videókban rendszerint bronzosítót kennek fel a púder helyett :D De hogy ez miért van, nem tudom :)

Nóra said...

az elképzelés tetszik a szemeden és a megvalósítás sem rossz :D bár a bronzosító aúúcs :D

Thündérke said...

Nem lett rossz:D a szájfény színe tetszik:D Először néztem, hogy tök furi a sminkxD vagy is te nem így szoktál sminkelnixD :D
Engem barátom éppen a napokban cseszett le: miért nem hordasz erősebb rúzsokat , olyan jól állnak... mondom azért mert pár hónapja összevesztél velem, hogy ne kenjek semmit a számra...xd jaaa de az csak a szájfényekre vonatkozik... -.- na mondom omg.

Csipkelány said...

:)
Zsófi: Nem tudom, lehet azt hiszik bőrszinűnek... hát én hagytam, mondtam neki, hogy mire való, de nem igazán értette. Meg próbáltam elmagyarázni a highlighter lényegét, aztán végül feladtam, nem tudtunk előre lépni :)
Thündérke: Hát igen, a fiúk tényleg nem szeretik a csillogó, ragacsos cuccokat. :) Én már alapból nem kenek max. ajakbalzsamot, ha velem van. Vagy néha szájfényt, de nem szeret csillogni, úgyhogy az is hamar lejön, újrafesteni meg minden 2. percben tök fölösleges. Épp mondtam barátnőmnek, hogyha pénteken megyünk bulizni én tuti vörös rúzst rakok fel, mert pasik nélkül megyünk, végre nem kell ezen aggódnom :D

TandL said...

Ááá, ez nagyon jó! :D
Tavaly nyáron mi is megpróbáltunk egy ilyet, szörnyű lett: zöld szemhéjak, centi vastag tus :D Kész kleopátra :D
Bátor vagy! :)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...