Körömlakkrendszerezés egyszerűen


Az utóbbi időben eléggé megszaporodott a körömlakkjaim száma és lassan külön délutáni program volt kiválasztani a rengeteg lakk közül, hogy éppen melyiket szeretném felkenni. Mire végignéztem az összeset, már teljesen belekavarodtam. Ezért egyre inkább szükségessé vált egy jól használható és bővíthető rendszer kidolgozása, ami megkönnyíti a lakkok rendszerezését, legalábbis ami a színeket illeti.
Végül a falfestékek rendszerezéséhez hasonló színpalettát készítettem egyszerű fehér lapok segítségével.
 
 Első lépésként lemértem nagyjából 2*5 cm-es darabokat és kivágtam annyit, ahány lakkom van.
 Következő lépésként a cetli aljától 1 cm-re húztam egy vonalat és ezt a területet leragasztottam cellux-al (így jobban látszik a szín, nem szívja be a papír). A másik végét pedig kilyukasztottam egyszerű papírlyukasztóval.
Következő lépésként a papírlapokra felírtam a lakk márkáját és az árnyalat nevét és a lecelluxozott részt  kifestettem az adott színnel, majd miután megszáradtak a kis papírok, felfűztem őket egy szalagra (világosabbtól a sötétebb felé).
 Összességében nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, mert végre sikerült valami praktikus dolgot kitalálni, ami tényleg megkönnyíti a hétköznapjaimat. 

Amiért szerintem hasznos ez a kis paletta:
- könnyebb átlátni, hogy milyen árnyalataim vannak
- bővíthető
- elég nagy felületen látszik a lakk színe, így látszik, hogy mutatna körmön
- a színeket könnyen egymás mellé lehet forgatni és így egy-egy körömdíszítés megtervezése is sokkal egyszerűbb (lásd az utolsó képet)
- olcsó
- könnyebb tárolni, mint a körömmargarétákat 



Az utóbbi időben ez a két kombináció volt a kedvencem.

Nektek van valami hasonló tárolási, rendszerezési tippetek?

CONVERSATION

21 comments:

Rami said...

jajjj de jó ötlet:)

Unknown said...

na ez egy nagyon jó ötlet, vagy egy tárolási módszerem de ide nem tudok képet berakni azt hiszem

Lilla said...

nekem nagyon tetszik ez a megoldás :)

B. Dóri said...

Tényleg nagyon ötletes és egyszerű, például nem kell feleslegesen margarétákra költeni. :)

SzilviaA said...

Nekem csak egy cipős doboznyi lakkom van, ezt könnyű áttekinteni. Nem akarok nagy készletet felhalmozni mert beszáradnak mielőtt elhasználhatnám őket :) Inkább a mintákkal, kombinációkkal variálok a változatosság érdekében. De bevallom elég sok önfegyelmet kíván visszatartani magam amikor valami jó kis akciót látok...

Barbara Sipka said...

Hú Dalma ez szuper ötlet!! és milyen jól néz ki!!! :)

phoenix said...

Szuper ötlet! :)

Réku said...

Szuper ötlet! :)

Gabica said...

De jó, ezt én is biztos megcsinálom! :)

Szandi - steaming-mugs.com said...

ez nagyon jó, nekem nem jutott eszembe még soha :O de meg fogom csinálni ^^

Fleur said...

Nagyon professzionális :)

Anonymous said...

ez jó ötlet nagyon, de én ahogy magamat ismerem lusta lennék megcsinálni :D

Njoythestyle said...

Szuperjó, ötletes, nagyon tetszik! :)
Pusza: Reni

Manna (mannakörmök) said...

tyűű ez nagyon jó ötlet. :))

Zóra said...

Nagyon jól néz ki, és szuper ötlet! Egy ráérősebb délutánon talán én is megcsinálom! :)

Yvusss said...

Szuper ötlet! :)

Unknown said...

Ötletes, mutatós és ami a legjobb benne, hogy kis helyet foglal!

hkorinna said...

Szuper ötletes, nagyon ügyes vagy! :) Én eBay-ről rendeltem ilyen műanyag köröm pálcikákat, már csak rá kéne festenem a lakkokat. :P

Zitu said...

Zseniális ötlet!:) Egy ideje én is tervezem, hogy készítek egy hasonló rendszerezést, de valahogy mindig elmarad :/

Enikő - you are my cup of tea said...

mennyire jó ötlet :) csak most találtam meg a blogod,nagyon tetszik, van bepótolnivaló olvasnnivalóm nálad :)

Monáj said...

Ez szuper!!! Most nincs sok lakkom, de pont az átláthatóság miatt nincsenek elpakolva és talán a hely szűke miatt sem merek többet venni belőlük...na és persze az üvegcséket pakolászom egymás mellé hogy mit mivel variáljak. Így viszont mehetnek egy szép dobozba, rendszerezve és ez a klassz kis eszköz fog nekem segíteni a továbbiakban. KÖSZÖNÖM!!!

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...