Summer favourites

A nyárnak lassan vége, így a sminktermékek is átadják helyüket a mélyebb, ősziesebb társaiknak. Azonban előtte még szeretném megmutatni nektek, hogy melyek voltak azok a smink- és szépségápolási termékek, amiket nagyon megszerettem idén nyáron. Ezek nagy részét persze a következő szezonban is előszeretettel fogom használni, de van közülük néhány, ami kifejezetten a nyarat idézi számomra.



 Az utóbbi időben sokkal inkább rúzspárti lettem, de azért nyáron előkerült néhány szájfény is, többek között a Revlon Pink afterglow és az Avon Ultra Glazewear Pale peach volt nagy kedvencem. Mindkettő extra csillogós és szinte minden rúzson, de akár önmagukban is tökéletesen mutatnak. 

Rúzsok közül nagy kedvencemmé vált egy régi termék a Rimmeltől, ez pedig a Coral Sparks árnyalat. Új árnyalatként került a kosaramba a Catrice Get the nudes paper! és az Avon Ultra Colour rúzsok közül a Carnation. Szintén nagy kedvenc lett az Essencetől a Love me és a Natural beauty árnyalat. Ezekben a rúzsokban azt szeretem leginkább, hogy - a Coral Sparks kivételével - nagyon krémesek, pigmentáltak és egyáltalán nem szárítják az ajkaimat. A Coral sparks kicsit kilóg a sorból, ugyanis az egy szemcsésebb állagú, csillámos árnyalat, de annyira szép  korall színe van, hogy ezen hibáival együtt is szeretem és használom.

Továbblépve a szemfestékekre, az első számú kedvencem a Revolution Iconic 3 paletta, aminek annyira megörültem, amikor elkezdték árulni, hogy gyorsan megrendeltem Zsófi barátnőmnek is névnapjára. Szemfesték alapot valamiért ritkábban használtam, helyette többször nyúltam a Maybelline Color tattoo On and on bronze árnyalatú krémes szemfestékjéhez, amit néha magában, néha pedig más, por állagú szemhéjfesték alá, alapként használtam. Tusok közül két nagy kedvencem van az egyik az Aden filces tus, a másik pedig az Avon Glow Ocean water árnyalatú folyékony tus. Ez utóbbi egy sötétebb, igazi tengerkék szín, ami szerencsére nagyon jól mutat az én bőrtónusomon is. A szemöldökömre a Catrice eyebrow stylist ceruzát használtam legtöbbet (Date with Ash-ton árnyalat), a szempilláimra pedig a L'oreal Volume Million Lashes Golden black változatát. Szintén új termék nálam az Essence colour flash Miss lila Delila lila szempillaspirál, ami meglepően jól pigmentált és elég extravagáns felkenve. Nagy kedvencemmé vált az Essence highlight it... pearly! szemceruza, amit főleg a belső szemzugba, az alsó vízvonalra és a szemöldökcsontra szoktam felvinni. A legjobb benne, hogy nagyon krémes és könnyen eldolgozható. Végül, de nem utolsó sorban a szempilláim megerősítésére a Realash szempillaápoló folyadékot használtam, amiről nemrég külön bejegyzést olvashattatok. Nagyon szépen megemelte és hosszította a pilláimat, főleg a szempillaspirál használata után látom, hogy mennyivel dúsabbak és hosszabbak.


Korrektorok közül amint tudjátok legnagyobb kedvencem, amióta először megvettem a Catrice Camouflage korrektora (Light beige), amiből már ez a harmadik tégelyem, annyira szeretem. A szemem alá két korrektor közül szoktam választani: vagy az Essence stay all day (Soft beige) vagy pedig a NYX HD photo finish (Light) kerül a kezeim közé. Kedvenc NYC bronzosítómmal vetekszik a H&M bronzosítója, ami enyhén csillámos, ezért nyáron többször nyúltam ehhez, mint a NYC bronzosítójához. Pirosítók közül a Catrice Apropos apricot árnyalatát a leárazásokon vettem és teljesen beleszerettem a színébe. Másik nagy kedvenc a KIKO Life in Rio kollekcióból az Ipanema peach, amit még Párizsból hoztam. Szintén Párizsban vettem a KIKO por állagú Wet & Dry alapozóját (04 árnyalat), ami nyáron sokkal kellemesebb viselet, mint a folyékony alapozók, ugyanis egyáltalán nem ragad tőle a bőr és nagyon természetesen mutat.
 Testápoló termékek közül továbbra is imádom az Avon Skin so soft mineral gems testápolót, ami szép arany csillámokkal vonja be a bőröm. Ha egy kis hűsölésre vágyom, akkor a L'occitane verbénás testápoló után nyúlok, aminek isteni citrusos illata van. Ha pedig egy kis extra kényeztetésre van szüksége a bőrömnek, akkor a Nature Cookta VCO szűz kókuszolaj kerül elő, amit néha a hajamra is szoktam használni pakolásként. Kedvenc illataom az Yves Rocher rózsás EDT-je és az Avon új parfümre a Parisian Chic (erősen emlékeztet a Lancome La vie est belle-re) volt. Lábápolót ritkán szoktam használni, de ha igen, akkor ez a Medi Fleur shea vajas lábápoló nagyon jó szolgálatot tesz. Végül egy kis extra termék, szintén Párizsból a Nuxe Huile Produgieuse szárazolaj, amit főképp hajvégekre és testápolóként szoktam felvinni.
Arcápolók közül nagy kedvenceimmé váltak a francia termékek: Caudalie szőlővizes arcspray, Embryolisse hidratáló krém és az Yves Rocher Hydra vegetal széruma vízhiányos bőrre. E mellett nagyon megszerettem az Oriflame nyugtató áfonyás és levendulás tonikját és a Nuxe Reve de Miel ajakápolót, aminek nagyon finom citromos illata van és érdekes, matt finisht hagy maga után az ajkakon.
Ha arcpakolás, akkor a házi készítésű pakolások mellett nagy kedvenceim az Avon Planet spa pakolásai, főleg azok, amiket lemosni és nem lehúzni kell. Kettőt használtam mostanában legtöbbször, a Bali botanicásat és a Török termálfürdős agyagos maszkot. Arcradírok közül fej fej mellett halad a Garnier Fruit Energy és a Neutrogena Pink grapefruit terméke. Mindkettő jól végzi a dolgát és isteni illatuk van.
Végül amint láthattátok, levágattam a hajam, így most újult erővel vágok bele a hajápolásba, hiszem szeretném, ha a friss tincseim egészségesek lennének. Alapvetően a Garnier Fructis Fruity passion sampont és a Garnier Fructis Oil repair 3 hajpakolást használtam, néha azonban lenyúltam a párom Head&Shoulders mentás samponját, amitől az egész fejbőröm felfrissül.. Kiegészítő termékként a Gliss Kur öblítés nélküli spray hajpakolást és az Avon Silk hajápoló olajat szoktam használni. Előbbit nedves hajon, utóbbit nedves és száraz hajon egyaránt. Végül pedig, hogy a nap káros sugaraitól is védjem a hajamat, a Schwarzkopf Boncaure csillámos napvédő sprayt fújtam bőszen a tincseimre azon kevés alkalmak során, amikor volt időm (és volt nap is) napozni.

Nektek mik a nyári kedvenceitek?

English translation coming soon...

CONVERSATION

5 comments:

Anonymous said...

Tök jók a terméket, ezek közül én is sokat használok, és nagyon meg vagyok elégedve velük.
Mikor lesz poszt vagy videó a párizsi szerzeményekről?

Anonymous said...

Szia! Koszonjuk,nagyon hasznos volt. :) Esetleg tudsz ajanlani a fenti Kiko Ipanema peach pirositohoz hasonlot drogerias viszonylatban?!
Elore is koszonom a segitseged!

Sára Kovács said...

Nagyon tetszett a bejegyzés! Sok nyári kedvencünk megegyezett úgy látom :)

Moon Angel said...

A Makeup Revolution paletta és a Catrice korrektor nálam is nagy kedvencek. :)
Szuper poszt volt és a képek gyönyörűek lettek. :)

Kriszti said...

Mennyi szép rúzs egy helyen!
Planet Spa termékem nekem is van egy pár :D

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...