Esteé Lauder Double Wear alapozó teszt

Több hónap sóvárgás után a tavaszi Glamour-napokon megvettem az első high end alapozómat, az Esteé Lauder Double Wear-t, amiről már rengeteg jót olvastam és hallottam. Ez előtt még nem volt egyetlen termékem sem a cégtől, mert elég drágának találom és valahogy mindig úgy voltam vele, hogy ez inkább az érettebb korosztálynak való, visszafogott márka.
Miután eldöntöttem, hogy megveszem, borzasztó hosszú ideig keresgéltem az itthon kapható árnyalatok közül a nekem valót, de sajnos a legtöbb hazai szín hideg, rózsaszínes árnyalat. Az, hogy a márkaboltban a neonfény mellett is egy ilyet ajánlottak a sárgás, meleg bőrtónusomhoz kicsit megingatott és elvette a kedvem, de nem hagytam, hogy ebből a termékre nézve messzemenő következtetéseket vonjak le. Végül hosszas tesztelgetés és a plázából - - a kezemen és az arcom különböző területein legalább három különböző árnyalat mintáival ki-be rohangálás után az 1W2 Sand árnyalat mellett döntöttem.
Miután végre hazavittem a legféltettebb darabját a kollekciómnak, kipróbáltam, majd napokig elő sem vettem, "nehogy túl hamar elfogyjon". Aztán persze rájöttem, hogy ez hülyeség, nem tartogathatom, amíg esetleg tönkremegy, úgyhogy ha nem is minden hétköznapra, de egy-egy alkalomra elkezdtem használni, tesztelni.

Az egyetlen dolog, ami kicsit zavaró lehet és sokan felróják, hogy nincs hozzá pumpa, ami tényleg nem túl praktikus, mert könnyen kiömölhet, ha az ember nem vigyáz. Próbáltam egyébként más alapozó pumpájával, tökéletesen működött azzal is, de végül mégis visszatekertem rá az eredeti kupakot és pumpa nélkül szoktam használni. (Legegyszerűbb úgy, hogy az ujjammal befogom az üveg száját és megdöntöm, így nem tud melléfolyni és egyszerre nem jön sok!)
A leírása szerint hosszan tartó (15 órát kibír), természetes alapozó, ami párás, meleg időben is a helyén marad. Nem kenődik el, nem ragad a ruhára. Könnyű és kényelmes viselet, ami egész nap kitart.

Ami más első viseletnél feltűnt, hogy tényleg nagyon könnyű viselni, olyan, mintha nem lenne alapozó az arcomon. Nincs az az általános ragacsos érzet. Körülbelül úgy tudnám elmagyarázni a különbséget, mint egy sima rúzs és egy ajakfilc között. Ez is valahogy "megszárad" az ember bőrén, a jó értelemben természetesen. A legjobb, hogy nagyon kis mennyiség is elég belőle, így a 30 ml-es kiszerelése ellenére sokáig kitart.

Érdekes, hogy mindenki a rendkívül jó fedésére hivatkozik, holott a hivatalos honlap szerint csak közepes fedése van. Tény, hogy kell még korrektor egy-egy nagyobb csúnyaságra vagy a szem alatti karikákra, de összességében nagyon jól fed, lehet építeni, bár én egy vékony rétegben viszem fel, hogy ne legyen túl maszkszerű. A finishe természetes, félmatt, nem muszáj púderezni utána, mert enélkül is szépen tart, bár a nyári hőségben azért nem árt kicsit fixálni, hiszen 40 fokban ember legyen a talpán, akinek nem fényesedik ki legalább a T-vonala a nap végére.

A textileken valóban nem hagy nyomot, amit én nagyon szeretek benne, mert így nem kell minden reggel David Merlini mutatványaihoz hasonló mozdulatokkal belebújnom a ruháimba, hogy ne legyen alapozófoltos a nyakuk.

Amit még tudni kell róla:
  • 30 ml-es
  • SPF 10-et tartalmaz
  • olajmentes
  • illatanyagmentes és
  • bőrgyógyászatilag tesztelt.
Az alábbi képen láthatjátok élesben is az arcomon csak magában illetve teljes, kész sminkben is.


Összességében nagyon elégedett vagyok vele, ez az eddigi legjobb alapozó, amit használtam.Aki keresi még a tökéletes alapozót, annak bátran tudom ajánlani, ha ezután csak egy félét vehetnék egész életemben, az biztosan ez lenne. Sajnos az ára (teljes ár: 11.200,- Ft) miatt nem egy hétköznapi termék, viszont tényleg annyira fantasztikus, hogy azt kell mondjam, megéri az árát.

CONVERSATION

12 comments:

Moon Angel said...

Szerintem egy jó alapozó simán megér ennyit, főleg ha az ember megtalálja "Az alapozót", ami mellé nem kell még 2-3 másik darab. Szempillaspirállal is így vagyok. :)
Egyébként nagyon jól mutat rajtad és gyönyörű vagy. :)

Csipkelány said...

A szempillaspirált még keresem, neked melyik a nagy Ő? :)@Moon Angel

Mdollas Nails said...

Nekem a kedvenc spirálom a Too Faced Better than sex.
Az alapozó nagyon szuper,nekem is van ettől a márkától,szerintem is minden pénzt megér :)

Megaera said...

Tökéletes választás volt ez az alapozó, nagyon jól megy a bőrödhöz :) Én nem nagyon szoktam alapozót használni, általában BB krémezek (nyáron még azt se), de én is tervezek majd valami minőségi alapozót venni. Most a MAC-re vagyok rákattanva, így ha sikerül, akkor ott veszek alapozót :)

Bettina Dudás said...

Erre az alapozóra már én is nagyon régóta vágyom. Most elhatároztam, hogy először elhasználom az összes itthon lévőt, aztán beruházok egybe. :-)

Örülök, hogy a blogírást folytatod. Nagyon szeretem olvasni a bejegyzéseidet. A videókat is remélem, hogy folytatni fogod. Szerintem nem baj, hogy van egy kis szünet, annál nagyobb lesz a lelkesedés, ha újra kezded. :-)

Ági - Niceties in my life blog said...

Tényleg nagyon szépen mutat rajtad. Sokkal élettel telibb, kipihentebb az arcod. :-)

Brigitta Mizsák said...

Nekem még nincs high end sminktermékem semmilyen márkától, de én is nézegettem már ezt az alapozót. Szerintem érdemes beruházni rá, ha ennyire megéri az árát, amúgy is egy alapozó azért több hónapig elegendő szokott lenni. Nagyon szépen mutat rajtad. :)

Mea (Nail Polish Maniac Blog) said...

Nekem a BB/CC krémemet sikerült megtalálnom amit nem eresztek és folyton újravásárlok - jobban mondva mostmár csak a CC krémet, mert a kedvenc Maybellinemet kivonták, és a Max Factor az utánpótlás. Alapozóból még nem sikerül találni olyat aminek a színével, állagával és fedésével elégedett lennék, de egyszer majd biztosan...:)

SophiEl said...

Valóban látható a különbség a high end és a normál alapozók végeredménye között. :) Nekem régóta állandó alapozóm a Max Factor Facefinity-je, ez az erős fedésű, téli alapozóm, a könnyebb, hétköznapi a Rimmel Match Perfection. Gondolkozom egy ideje egy MAC alapozó beszerzésén, de egyenlőre nem vagyok benne biztos, hogy le akarom cserélni a fenti 2 kombóját 1 high end-re. Még gondolkozom rajta... :)

Kalanyos Tímea said...

Ugyan ez az arnyalat van meg nekem is. Ugyszinten elso hight end termekem.Mit mondhatnek mast mint hogy szeretem imadom nem adnam senkinek xd megeri tenyleg..en egy kis fa oalcikaval veszem ki a szukseges mennyiseget.csak ajanlani tudom mindenkinek.

meeko flit said...

Nagyon szép vagy Dalma. Mennyivel ragyogóbb a bőröd. Nekem szerencsére nincs szükségem alapozóra meg színezett krémekre sem viszont olyan hidratálót szeretnék ami ad egy kis ragyogast az arcomnak. Ajánlasz valamit nekem?

Fleur said...

Én már egy éve elkezdtem beruházni high end termékekre, igaz, hogy kevesebb sminkcuccom van, de bánja fene :) Egy Clinique púder és egy Lancome spirál érdemelte ki eddig a kitüntetett kedvenc címét, de ezt az alapozó is régóta nézegetem. Szerintem megéri több olcsó helyett egy igazán jót venni.

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...