Mi van az éjjeliszekrényemen?

Albérletben igazán nehéz úgy berendezkedni, hogy a hely száz százalékig az ott lakók ízlését tükrözze, hiszen akárhogyan is, mégis csak hozott anyagból kell dolgozni, alapvető változtatások nélkül. Nálunk ráadásul berendezett volt a lakás, amikor két éve beköltöztünk, így a hozott bútorainkkal egybevéve meglehetősen eklektikus elegyet alkot. Mindenesetre vannak a lakásban kisebb sarkok és felületek, amik mégis inkább a mi stílusunkat tükrözik.
Az egyik ilyen a sminkes asztalom mellett az éjjeliszekrény. Maga a bútor szintén itteni alapanyag, nem saját, így csak a kiegészítőket válogattam össze én. Alapvetően folyamatosan változik, hogy mi kerül az éjjeliszekrényre és néha bizony eluralkodik a káosz, de mégis van néhány állandó lakója, úgyhogy ezúttal ezekről szeretnék néhány mondatot írni. 

Alapvetően nagyon szeretem a friss virágokat, de sajnos több okból sem igazán maradt meg eddig egy sem az ágyunk mellett, így ideiglenesen egy művirág csokor díszíti, amiből igyekeztem egy visszafogott, ízléses verziót választani. Ez egyébként a piros euros boltból származik és egy egyszerű üveg tejesüvegbe állítottam bele az öt szál virágot.

Az asztali lámpákhoz az utóbbi időben igen meghitt szálak fűznek, egyszerűen odáig vagyok értük, de nem szerettem volna egy-egy dizájnosabb darabért több tízezer forintot kiadni, ezért sokáig csak egy sólámpa árválkodott az asztalomon. Aztán pár hete megláttam a Pepcoban, ezt a szürke ernyős darabot és tudtam, hogy ez bizony hazajön velem, ugyanis az ára is nagyon kedvező volt.  

Az egyik legelső tárgy, ami az éjjeli szekrényre került egy közös kép rólunk, ami nem sokkal azután készült, hogy randizni kezdtünk és leutaztunk Székesfehérvárra régi egy évfolyamtársunk esküvőjére. Nagyon szeretem ezt a képet, öröm ránézni. A kép alatt egy-két random könyv vagy notesz is helyet kap, inkább dekorációs jelleggel, mivel az ágyban nem szeretek olvasni, hamar elálmosodom tőle.
Ne feledkezzünk meg a szépségápolási termékekről sem. Az egyik régi nagy kedvencem az Avon Planet Spa Sleep Serenity levendulás illatosító spray, amit szinte minden este elalvás előtt a párnámra és a levegőbe szoktam fújni, nagyon megnyugtató, különösen vizsgák előtt vagy egy hosszú nap után. Nemrég írtam a Burt's Bees tejes-mandulás kézkrémről. Mióta megvan, azóta ezt használom esténként, ahogy a Nuxe Réve de Miel ajakápolóját is. Mindkét termék nagyon sűrű és intenzíven ápol, ezért nagyon kevés is elég belőlük. Végül egy testápoló is helyet szokott kapni a többi termék között, bár ezt sokkal gyakrabban kellene elővennem, mint ahogy a valóságban sikerült, mert rendszeresen elfelejtem bekenni magam. Jelenleg az Avon Planet Spa Caribbean Escape van használatban, aminek isteni - bár nem éppen télies - illata van. 

A fentieken kívül még egy kis tálkát vagy apró tárolót szeretek itt tartani, mert a fülbevalóimat, ékszereimet rendszeresen elfelejtem kint levenni, így ezeket bele tudom rakni anélkül, hogy össze-vissza kallódnának.


CONVERSATION

4 comments:

Anna said...

Szuper bejegyzés volt. :)
Én még keresem az igazit éjjeliszekrény téren. :) A mostaniban főleg könyvek vannak, illetve egy kis tálban levendulás potpourri, néhány gyertya. Illetve víz is mindig van az ágy mellett.

Adrienn said...

Nagyon jó az az éjjeli lámpa, kell :) Van esetleg más színben is, mert a mi hálószobánkhoz sajnos nem illik az a tejeskávé szín (ha jól látom)
Nekünk már saját lakásunk van, és mindig találok valamit, amit csinosítani lehet. A mostani nagy kihívás a dolgozószobát átalakítani babaszobává :) már nagyon várom

Audrey80 said...

Kellemes ez a kis sarok! Az enyémen lámpa van, maci, lakkosdoboz, zsebkendő és testápoló, alul magazinok, pár mappa, fiókjában iratok, fényképek, igazi éjjeliszekrény, hagyományos fajta. A művirággal nekem az a bajom, hogy porosodik, pedig jól mutat.

Anonymous said...

Nagyon jó lett ez a kis szösszenet is, tetszik a stílusod. Várható tőled menyasszonyi napló? Mit, mikor, hogyan csináltok az esküvőtökkel kapcsolatban, esetleg néhány praktika (pl: hogyan állítsam le az állandó "jótanácsokat").

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...