Recept | Sütőtökös kuglóf

Alig vártam a hosszú hétvégét, hogy végre újra belevessem magam a sütés-főzésbe. Sajnos nem sok időm jut rá az utóbbi időben a munka mellett, pedig imádok sütni. Szeretek új recepteket kipróbálni, szeretem a sütés közben a lakás körüllengő illatokat és a díszítés kreativitását. Azt pedig külön élvezem, amikor a blogra fotózhatok néhány ételt és kitalálom, melyiket milyen környezetben fotózzam. Imádom ezeket a pillanatokat. Azt hiszem ilyenkor igazán önmagam lehetek és végtelenül élvezem, hogy létrehozhatok valamit, ami másoknak is örömöt okoz. 
Na de térjünk is rá a mai receptre, ami nem más, mint egy sütőtökös diós kuglóf. Pont kapóra jött a hosszú hétvége, ugyanis egyfelől volt időm végre megsütni a két hete vásárolt tököt, másfelől családi összejövetelre voltunk hivatalosak, ahová mindenki szokott vinni valami saját készítésű édes vagy sós süteményt. Mivel a sült tökből maradt egy kis adag és nem akartam, hogy kárba menjen, arra gondoltam, hogy készítek belőle egy őszi jellegű fűszeres kuglófot. Az eredeti receptet csak kiindulópontnak használtam, elvettem és hozzátettem ezt-azt, így jött létre ez a recept. 

Hozzávalók:

Tészta
10 dkg méz
55 g olaj
fél pohár tejföl (kb 2-3 ek)
1 tojás
20 dkg sütőtök püré (sült tök)
10 dkg durvára vágott dió
4-5 nagy szemű datolya
egy marék mazsola
rum vagy rum aroma
1,5 tk. sütőpor
1 csipet szódabikarbóna
1 tk. fahéj
1/2 tk. szegfűszeg
1/2 tk. szerecsendió
1/4 tk. gyömbérpor
1 csipet só

Máz:
15 dkg cukor
2 ek. citromlé 
1 ek. víz

Díszítés:
dió
cukor
fahéj
1. Mielőtt nekilátnék a tészta elkészítésének, a kuglóf formát kikenem margarinnal és megszórom liszttel és félreteszem. Ezután a mazsolát és kis tálkában beáztatom a rumba vagy rum aromás vízbe. Ettől egyrészt sokkal puhább, másrészt ízesebb is lesz. 

2. A tojást, olajat, mézet, tejfölt habverővel alaposan összekeverem, majd hozzáadom a sütőtökpürét, majd óvatosan beleforgatom a száraz hozzávalókat. Ha nagyon híg, akkor érdemes még hozzáadni egy kevés lisztet.

3. A masszát a kivajazott, kilisztezett formába öntöm és 180 fokon kb. 35-40 percig sütöm. A végén tűpróbával ellenőrzöm, hogy átsült-e a tészta. 

4. A dekorációhoz először elkészítettem a fahéjas diót. Ehhez egy kis serpenyőben megpirítottam a durvára vágott diót 2-3 ek. cukorral és ízlés szerint megszórtam fahéjjal. Miután megolvadt a cukor még egy kicsit pirítom, de nagyon vigyázok, hogy ne égjen meg, mert akkor keserű lesz. Ha kész, sütőpapíron szétterítve hagyom kihűlni. Ezután klasszikus cukormázat készítettem: a cukrot porcukorrá daráltam és összekevertem a citromlével és vízzel, majd a kihűlt kuglófra csorgattam és a tetejét megszórtam a fahéjas dióval.

Remélem kipróbáljátok, mert nagyon finom lett és a tésztája sem száraz!

CONVERSATION

1 comments:

Rúzsnyom Niki said...

Hihetetlenül gusztusos ! Biztos vagyok benne, hogy egyszer meg fogom sütni én is :)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...