Baba születik 2. - Szülés és az első napok

Mindenek előtt szeretném előre vetíteni, hogy a mai bejegyzés eléggé személyes hangvételű és helyenként túl sok információt (#TMI) tartalmazhat, így akit ez nem érdekel, az kérem, hogy ne is olvassa tovább. Számukra hamarosan jövök majd egy újabb szépségápolásos bejegyzéssel :)
A korábbi babás bejegyzésben részletesen írtam már a terhességről, amit végig teljesen jól viseltem. Az utolsó hetek sem voltak megerőltetőek, mindig tudtam aludni, egyedül a hajolgatás és lépcsőzés volt kissé kényelmetlen (éljen a cipőkanál!), illetve be kellett látnom, hogy mindenhova sokkal lassabban jutok el, mint előtte. Enne ellenére az utolsó napig "aktív" voltam, vezettem, találkoztam barátokkal, szülés előtti estén pedig még az unokatesóméknál voltunk látogatóban. 

A fájások
Nagyjából itt indul a történet is, ugyanis az egész úgy kezdődött, hogy a március 15-i hosszú hétvégére azt terveztük, hogy elmegyünk anyukámékhoz, ott töltjük a hétvégét, egyúttal kiszoktatjuk a cicát is, mert ő most a baba miatt odaköltözik, majd hazafelé bevásárolunk az első napokra, hetekre, hogy legyen miből főzni, hétfőre pedig még egy alapos takarítást is terveztem, hogy minden készen álljon, mire a baba megérkezik.

Hivatalosan március 23-ára voltam kiírva, de valójában március 20-ára voltam előjegyezve császármetszésre. Mivel minden ctg-n rendben találták a babát és engem is és jól is viseltem az utolsó időket is, ezért gyakorlatilag még március 16-án délelőtt is csempét és parkettát válogattunk a leendő lakáshoz (pontosabban tetőtérhez), hisz tudtuk, hogy nagyjából ez az utolsó alkalom, hogy nyugodtan, kettesben el tudunk menni nézelődni és egyébként is már csúszásban voltunk az anyagok megrendelésével. A nézelődés után tehát kimentünk anyához, majd este rokonlátogatóba mentünk az unokatesómékhoz, vacsiztunk, beszélgettünk. Mielőtt hozzájuk indultunk volna mondtam a férjemnek, hogy úgy érzem, hogy valami lehet, hogy elkezdődött, mert mintha a nyákdugót láttam volna távozni. Gyorsan rákerestem az interneten, hogy mit írnak, mennyivel a szülés előtt jellemző ez, de igazából mindenkinél más volt, van akinél másnap baba volt, van, akinél hetek múlva. Biztos, ami biztos, mivel hétvége jött szóltam a dokinak, hogy ne érje váratlanul, ha esetleg éjjel hívom, hogy lehet, hogy mégis előbb jön a baba, de megnyugtatott, hogy igazából ez még nem sokat jelent, de ha gondolom másnapra előrehozzuk a műtétet, vagy ha megvárnám a 20-át, akkor is nyugodtan menjek be másnap, maximum az ügyeletes orvosnak szól és rámnéz. Úgy voltam vele, hogy majd a baba döntse el, ha nem indul be a szülés, akkor várjuk meg a kiírt dátumot. 
Egész este teljesen jól voltam, egy kis rózsaszínes-barnás folyást leszámítva, amit betudtam annak, hogy ez még a nyákdugó része. Miután hazamentünk a vendégségből lefeküdtünk aludni. Nagyjából 11 óra körül ébredtem fel, hogy görcsöl a hasam, gondoltam ezek biztos jóslófájások és nem is voltak vészesek, így visszaaludtam. Ezután viszont hajnalig többször voltak hasonló fájások, amiket időnként mértem is egy applikáció segítségével, de mivel sokszor bealudtam közöttük, ezért eléggé hektikus volt az egész. Mindenesetre fél 5 körül kimentem zuhanyozni, mert már nem tudtam aludni és úgy hallottam, hogy a meleg víztől a jóslófájások elmúlnak, míg az "igaziak" erősödnek. Hát nekem azt hiszem az utóbbi volt jellemző, de azért még visszafeküdtem aludni, gondoltam meglátjuk mi lesz reggel, maximum elindulunk tényleg, hogy megnézzenek, meg amúgy sem volt olyan erősek és sűrűek a fájások. Szerencsére még tudtam aludni egy pár órát. Miután felkeltem anyukám pont elment vásárolni, így addig amíg ő hazaért én még nyugodtan hajat mostam, kisminkeltem magam, a reggelit és a kávét viszont sajnos ki kellett hagynom, hiszen, ha mégis úgy döntenek, hogy aznap meglesz a műtét, akkor már jobb, ha előtte nem eszem/iszom semmit. Közben a fájások megmaradtak, de nem voltak olyan vészesek, igazából nem is nagyon mértem már ekkor, mert tudtam, hogy úgyis elindulunk a kórházba, inkább nézzenek meg feleslegesen, minthogy baj legyen vagy éjjel indulhassunk útnak. 

Szerencsére a kórházi táskám már nálam volt, viszont a papírjaimat itthon felejtettem, úgyhogy azért még be kellett ugranunk a pesti lakásba. Közben az autóban folyamatosan jöttek-mentek a fájások, úgy saccoltam, hogy olyan 10 percenként. Anyukám - aki jött velünk - meg is jegyezte, hogy szerinte ebből ma nem lesz semmi, mert egyáltalán nem is látja rajtam, hogy fájásaim lennének. Amikor hazaugrottunk a papírokért felhívtam az orvosomat, hogy mégis bemegyek a kórházba, hogy nézzenek meg, mondta, hogy persze, szól az ügyeletesnek és ha úgy látják, akkor értesítik majd és bejön ő is. 

A szülés
A kórházban szépen bekopogtam a szülészetre, ahol egyből rá is tettek a ctg-re, közben pedig kitöltették velem az összes, műtéthez szükséges nyilatkozatot, mert ha aznap nem is, 20-án úgyis ki kellett volna tölteni őket. A ctg e közben szépen mutatta a fájásokat egymás után, úgyhogy mondta az ügyeletes - egyébként nekem abszolút antipatikus - orvos, hogy megnézi, hogy mennyire van nyitva a méhszáj. Mivel én végig császármetszésre készültem, abszolút nem voltam képben a természetes szülés folyamatával, úgyhogy amikor közölték, hogy három ujjnyira van kitágulva, és hogy én hogyhogy csak ülök ott nyugodtan mosolyogva, mikor más ekkor már a falat kaparja, akkor megkérdeztem, hogy miért hány ujjnyival szülnek, mire mondták, hogy négy. Na akkor kicsit elcsodálkoztam, hogy bizony jóval előrébb tart a dolog, mint ahogy gondoltam. Gyorsan hívták is az orvosomat, hogy jöjjön, a doki meg engem és kérdezte, hogy meg akarom-e próbálni természetesen, ha már így áll a dolog. Határozottan nemet mondtam, én császárra készültem, féltem is a természetes szüléstől és nem is tudtam, hogy zajlik, a gátmetszés szó hallatán pedig egyenesen a hideg ráz. Így hát amíg megérkezett az orvos elkezdték az előkészületeket és bekötötték az infúziót, befektettek a szülőszobába, ahova még a férjem és anyukám is bejöttek velem. Ahogy azonban felvázolták, hogy viszonylag könnyű természetes szülésem lenne, elkezdték kérdezgetni, hogy nem akarom-e mégis mgpróbálni a császár helyett, a felépülés is gyorsabb lenne és hát már a finishben vagyunk. Ahogy mondtam én ezt abszolút elutasítottam, de végül mégis elbizonytalanított az, hogy ennyire könnyen ment eddig minden és mindenki azt hajtogatta, hogy nemsokára meglenne a baba. A döntés előtt azonban mindenképp meg akartam várni az orvosomat, hogy személyesen is átbeszéljük, ő mit gondol. Addig a szülésznő is megvizsgált, majd megérkezett az orvos és ő is megnézett. Már úgy voltam vele, hogy ha tényleg ennyire könnyen megy a dolog, akkor legyen természetes, de csak és kizárólag epidurális érzéstelenítés mellett. Anélkül én biztos, hogy nem bírom ki, meg leginkább nem is akartam. Gátmetszés érzéstelenítés nélkül ....biztos, hogy nem! Azt mondta, hogy ahhoz már késő és nem javasolja, amúgy is mindkét anesztes kollégára kb. fél órát kéne várni (a műtéthez is), meg az érzéstelenítő nagyon belassíthatja a folyamatot. A gátmetszés kapcsán pedig a szülésznővel együtt azt mondták, hogy úgy néz ki, hogy nem is biztos, hogy lesz rá szükség, megpróbálják gátvédelemmel valami géllel masszírozgatni, hogy ne kelljen vágni és ne is repedjek. Na ezen a ponton már egy kicsit remegett a térdem az idegességtől, hogy kb. öt perc alatt kellene döntenem, lehetőleg jól. De hát ki tudja mi a jó döntés. Az egyik eshetőségre készültem, a másikról gőzöm sem volt. Végül belementem, hogy ok, ha az orvos azt mondja, én bízom benne, próbáljuk meg.
Ezután valahogy minden olyan gyorsan történt. Mivel abszolút felkészületlen voltam, vicceskedve mondtam is a szülésznőnek, meg a dokinak, hogy adjanak már valami gyorstalpalót, hogy mégis mit kell csinálnom majd, mert nemhogy szülésfelkészítőn nem voltam, de semmiféle légzéstechnikát vagy hasonló trükköt sem ismertem. A férjemet és anyukámat kiküldtem, apás szülést úgysem terveztünk (rosszul van a kórházi dolgoktól), meg én amúgy sem szerettem volna, hogy bárki ott legyen, mert császárnál felesleges, természetesnél meg csak feszélyezett volna. Az egész valahogy olyan szürreális így utólag visszagondolva, mintha nem is velem történt volna, vagy egyáltalán meg sem történt volna. Azt mondjuk nem mondanám, hogy a fájdalmat elfelejtettem, viszont az is tény, hogy ahhoz képest, amennyire keménynek gondoltam ezt az egészet, nem volt vészes és végül is abszolút pozitív élményem van róla. Nagyjából három olyan - nehéz - pillanat volt, ami igazán megmaradt bennem, egyszer amikor az oldalamra fordítottak - mondván, így hamarabb lejjebb megy a baba - és úgy jött a fájás, na hát az valami borzalmas volt. A másik az volt, amikor felállítottak, hogy az ágyra hajolva bírjak ki három fájást, na ebből a középsőnél azt éreztem, hogy azonnal ki kell mennem a WC-re, de mondták, hogy nyugi ez csak a gyerek. Itt már a doki szorította a kezem, hogy jól csinálom és még egyet bírjak ki és visszafekhetek. Ezután feltápászkodtam (ennél szebb szó nincs erre :D) az ágyra és a hátamra feküdtem, gyakorlatilag 1-2 fájás után jött is a kitolási szakasz, akkor úgy éreztem, hogy hiába mondják, hogy ne nyomjak, muszáj nyomnom, különben szétszakadok. De mondták, hogy csak akkor nyomjak, ha ők kérik, mert csak így tudjuk elkerülni a gátmetszést vagy repedést, közben pedig ezzel a lazító géllel folyamatosan masszírozgattak, és mindig mondták, hogy mikor mit csináljak. Végül megkérdeztem, hogy még hányat kell nyomni, hogy meglegyen és mikor mondták, hogy már csak kettőt, akkor már igazából nem tűnt olyan vészesnek a dolog. A nehézség az volt, hogy ott tartsam a babát, miközben még félig kinn volt már a feje. Végül az utolsó nyomásnál, amikor kibújt a baba meg gondolom még egy adag magzatvíz  és mindenféle folyadék is vele együtt, az már igazán megkönnyebbülés volt. 
Hihetetlennek tűnt, hogy 12-kor tettek rá a ctg-re és 13:56-kor megszületett Máté. Mikor lenéztem olyan kis lila és maszatos volt, hogy először meg is ijedtem, hogy miért nem sírt fel, de megmutatták, hogy még a köldökzsinórt nem vágták el, nézzem meg, hogy az még lüktet és ne aggódjak. Ekkor rámtették a babát, ami nagyon furcsa érzés volt, azt hiszem egy kicsit el is érzékenyültem. Ekkor már bejött a férjem és anyukám is (ők egyébként a burokrepesztéskor lementek a büfébe egy kávéra és mire visszaértek meg is lett a baba), engem még rendbe tettek, megvizsgáltak, illetve a babát is ellátták. Tulajdonképpen szinte egyből szerettem volna lezuhanyozni, de mondták, hogy még várnom kell 2 órát azzal, úgyhogy addig még visszahozták a babát és mellre tettem, hogy mielőbb beinduljon a tejtermelés.
 
Összességében az egész szülés élmény abszolút pozitív volt, főleg ahhoz képest, hogy mindig is tartottam a természetes szüléstől, de azt hiszem, hogy nagyon nagy szerencsém volt, mert tudom, hogy másnak nem megy ilyen könnyen. Anyukám is anno 2 napig vajúdott velem, arról nem is beszélve, hogy a szülés közben és utána is komplikációk adódtak, így hát én sem számítottam arra, hogy ez nálam másként lenne. Úgy tűnik, hogy az, hogy nem készültem erre és emiatt nem is paráztam rá végül segített és bár nehéz volt perceken belül ilyen nagy döntést hozni, végül is örülök, hogy így alakult, de különösen annak, hogy minden ennyire flottul ment és gyakorlatilag szülés után rögtön felpattantam az ágyról, abszolút nem voltam fáradt vagy kimerült, nem voltak fájdalmaim sem. 

A kórházban töltött napok
A kórházban töltött napokról túl sok mindent nem szeretnék írni, mert 4. napon már haza is engedtek, így szerencsére nem kellett sokat bennt lennünk, aminek különösen örültem is, mert influenza szezon miatt látogatási tilalom volt és sajnos az apukákat is rendszerint elküldték, így aztán eléggé egyedül éreztem ott magam és nem is nagyon tudtam mit csinálni, hiába volt nálam magazin meg volt tv a szobában, valahogy olyan frusztrált és feszült voltam benn. Az első éjszaka még be kellett adni a babát a csecsemősökhöz, a többi nap pedig mér végig velem volt, de azok is elég nehezen teltek, ugyanis amíg beindult a tej, addig a baba folyamatosan sírt éjjel, hiába tettem mellre, szerintem nem nagyon lakott jól, én meg még ugye első baba lévén azt sem tudtam, mit hogy kell csinálni. Bejöttek ugyan a csecsemősök segíteni, de igazából attól se lett jobb, úgyhogy azt mondanám, hogy az éjszakákat kihúztam valahogy, a nappalok viszont elég jók voltak, akkor csak aludt és evett. 
Első napok itthon
Szerencsére 20-án, amikor eredetileg a császár lett volna, már jöhettünk is haza. Illetve még hazajövetel előtt elmentünk egy ismerőshöz, aki szoptatási tanácsadó, hogy adjon néhány tippet, mit hogy kell pontosan csinálni. Ezután az első éjszaka itthon is borzalmas volt, gyakorlatilag este 6-tól hajnali 4-ig folyamatosan sírt a baba, hol a pelus, hol az éhség miatt, de mivel még ekkor is csak beindulóban volt a tej, azt hiszem, hogy nem lakhatott jól, hiába volt folyamatosan mellre téve. A férjemmel felváltva próbálkoztunk a legkülönbözőbb dolgokkal, de semmi sem segített 5 percnél tovább. Hajnali 2-kor már sírva hívtam anyukámat, hogy mit csináljak a babával, mert már nem bírom tovább. Szerencsére végül 4 körül elaludt és 8-9 óráig fel sem kelt, úgyhogy legalább akkor tudtunk aludni egy kicsit. Napközben ehhez képest egy kisangyal volt és csak evett és aludt. Mindenesetre megfogadtam a tanácsadó tippjeit és nagyon ügyeltem rá, hogy legfeljebb napközben 2-2,5 óránként felébresszem, mert az enyhe sárgaságtól egy kicsit aluszékonyabb, amit azt mondta, hogy a rendszeres szoptatással (sok folyadék) lehet megszüntetni, és így az éjszakákat is jobban fogja bírni a baba, majd csak akkor kel, ha éhes. Amikor pedig annyira bealudt, hogy a szoptatást sem tudtam rendesen befejezni, akkor a maradék pár ml tejet mellszívóval lefejtem és fecskendővel adtam oda neki, hogy egyrészt ürüljön és termelődjön több, másfelől a baba is a lehető legtöbbet kapja meg és ne legyen olyan aluszékony. 
Azóta is ezt csináljuk és szerencsére az elmúlt három éjszaka már teljesen viselhető volt. Így is felkelt 2-3 alkalommal, de ez már megváltás volt az egész éjszakás konstans üvöltés után. Remélem, hogy ha figyelünk ezekre, akkor továbbra is így marad és nyugodtabb éjszakáink lesznek. Bár biztos vannak időszakok (növekedési ugrás, fogzás stb.), amikor ez időlegesen megváltozik, de én már annak is örülök, hogy most tudunk egy kicsit pihenni éjjel is. A nappalok továbbra is nyugisan telnek, nagyrészt csak eszik, alszik, keveset van még ébren, akkor is inkább csak nézelődik. Bár ez még csak a 7. nap.
Már járt is nálunk a védőnő és a gyerekorvos, akik mindent rendben találtak, bár engem egy picit aggaszt, hogy nem igazán tudom, hogy elég-e a babának a tej, mert egy picit valóban, mintha sárga lenne (a kórházból úgy engedték el, hogy rendben volt a bilirubinja), ráadásul a mekónium után 3 napig anyatejes-kakis pelust nem láttunk , hiába van napi 5-7 pisis pelus. Szerencsére ma reggelre egy kis biogaia cseppezés után ez is megvolt.

Mindenesetre még nem nagyon tudom hova tenni az anyaságot. Egyszerre hihetetlen és örömteli, ugyanakkor néha aggasztó is a bizonytalanság, főleg a mérlegelés és az etetés körül. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a néhány nehéz éjszaka ellenére egészen friss vagyok nappal, nem érzem azt, hogy semmire sincs időm, ugyanúgy mostam, vasaltam, zuhanyoztam, sminkeltem, mint ahogy egyébként is tettem volna. Bár mindenki folyton rámszól, hogy üljek le és pihenjek, valahogy én abszolút nem érzem, hogy nem pihennék és igazából van kedvem és energiám is csinálni ezeket az apróbb dolgokat. Persze most húsvétig a férjem is itthon van, ami nyilván nagy segítség, de így is vannak "üresjáratok", amíg a baba alszik és mindkettőnknek van ideje egy kis pihenni és a saját dolgaival folgalkozni. Most is ahogy írom a bejegyzést az ölemben alszik Máté, úgyhogy szerencsére az a felőli félelmem (amivel általában mások riogatnak), hogy nem lesz időm még fürdeni se, egyelőre nem tűnik olyan tragikusnak, de az is lehet, hogy majd csak ezután jön a neheze. Meglátjuk.

Egyébként letöltöttem egy nagyon szuper kis alkalmazást, a Feed Baby-t a telefonomra, amivel nyomon tudom követni a baba fejlődését, az etetéseket és a pelusokat is, nekem eddig nagyon tetszik és mindent ebben vezetek. Később még mindenféle egyéb infot is bel lehet írni, pl. hogy melyik nap melyik foga bújt ki, meg ilyenek.
Tippek
Nem szeretnék külön bejegyzést írni arról, hogy mi volt a kórházi táskámban, így röviden itt kitérnék arra, hogy mi az, amit vittem és mi az, ami végül feleslegesnek bizonyult. Hozzáteszem én császárra készültem, de ez nem sokat változtat azon, hogy mit pakoltam be.

Amit vittem és kellett is:
- kórházi hálóing, amiben a szülés zajlott, ezt nem bántam, hogy csupa mocsok lett
- szoptatós hálóing a többi éjszakára
- egy nagy törölköző és kéztörlő
- evőeszköz, tányér, bögre
- papucs
- eldobható bugyi
- tena betét (jó volt, bár nekem nem szárnyas volt, ami össze-vissza elmászott, úgyhogy mindenképp szárnyasat vegyetek!)
- babának pelenka, textilpelenka, popsitörlő
- piperecuccok, smink (én használtam, mert jobban éreztem magam tőle)
- fertőtlenítő kendő WC-re
- kézmosó szappan
- telefontöltő
- iratok
- némi harapnivaló (első nap pont lekéstem a vacsit...), víz

Amit vittem, de nem volt rá szükség:
- melltartóbetét (még nem igazán indult be a tej, sőt, most itthon sem érzem, hogy nagyon csöpögne, de azért jó, hogy van, mert az érzékeny bimbót védi a dörzsöléstől)
- sok ruha a babának (1-2 jó volt a hazaútra illetve, amikor bukott és átázott a kórházban ráadott ruha, akkor cserélnem kellett éjjel)
- sok ruha nekem (hálóing és 1-2 cicanadrág, felső, szoptatós melltartó elég)
- vastag köntös (a kórházban dög meleg volt, még a vékony köntös  se kellett, nemhogy a vastag, ugyanis én kettőt is betettem)
- meleg papucs (szintén meleg volt)
- magazin (nem nagyon volt hangulatom olvasgatni)
- sportüveg (mivel nem császár volt és nem volt spinális érzéstelenítés, így nem is kellett, ittam rendesen, normál üvegből)
- szárazsampon (pont hazajöttünk, mire kellett volna és ezt ami most van utálom, annyira büdös, ezért inkább nem használtam, ha nem volt muszáj - Aussie)
- bimbóvédő krém 

Amit nem vittem, pedig kellett volna:
- több WC papír (erős vérzés miatt)
- házassági anyakönyvi kivonatról másolat (én az eredetit vittem, hát el is küldték azt az önkormányzatnak..hurrá)
- babának popsikrém (szerencsére kaptunk egy promobox csomagot, amiben volt egy, így azt használtam)
- tejfokozó tea (nem kezdtem el egyből inni, de lehet, hogy kellett volna)
- haskötő (csak ma kezdtem el hordani, pedig jó lett volna már egyből szülés után)





CONVERSATION

13 comments:

SophiEl said...

Mégegyszer gratulálok Nektek a bébihez, nagyon szép!!

Ez így, ahogy leírtad, nagyon ijesztő lehetett, de a lényeg hogy végül jól végződött és otthon vagytok. :) Kitartást az elejéhez.

Dii said...

❤ gratulálok és jó egészséget mindenkinek :) csodaszép baba!
Így olvasva pedig pláne úgy hangzik, mint akinek simán ment a dolog és azért megnyugtató tud lenni, hogy nem csak az elhúzódó vajúdásokról hall az ember :D úgy látszik, Máté már a születésével is keresztülhúzta minden számításotok ;) rengeteg csodás percet nektek!

Anonymous said...

Gyönyörű a kisfiad, gratulálok hozzá! Sok boldogságot nektek és jó egészséget! :)
Bár én még nem szültem, de a nővérem mindkét gyerekét császármetszéssel hozta világra, sajnos nem volt más választása egészségügyi okok miatt. A műtét utáni felépülése hosszú és nehézkes volt, sok segítségre volt szüksége az első hetekben. Szerintem jó döntést hoztál azzal, hogy természetes úton szülted meg a kisbabádat, főleg, hogy ilyen simán ment minden. :) Valóban jó olvasni, hogy van ilyen is, nem csak a kibírhatatlan, elmondhatatlanul fájdalmas szülési történeteket, köszönjük, hogy megosztottad velünk! :)

Annie said...

Szia! Először is gratulálok nektek, nagyon szép baba Máté :) Én bevallom, hogy kicsit megkönnyeztem a történeteteket, valahogy annyira szépen írtad le a folyamatot és a benned tomboló érzéseket. Én meg nem szültem, távol állok tőle, de ilyen szülést szeretnek egyszer, ha odajutok :)

Szandra - For Her blog said...

Irigylésre méltó szülésed volt! :) Azt meg szabad kérdezni, hogy miért lett volna császár? Saját döntés vagy eü. ok? No offense, csak érdekel. :)

Csipkelány said...

Köszönöm mindenkinek a kedves hozzászólásokat :) Nagyon jólesett.

Szandra: Igen, szerencsém volt! Nagyon féltem a természetestől.

Csipkelány said...

Ja és a szemem miatt lett volna császár.

Anita Olah said...

Szívből gratulálok!

Csodás történet 😊

Anonymous said...

Gyönyörű baba! Köszönöm, hogy leírtad! Bár nekem még nem aktuális a téma, nagyon tetszett! <3

Kitti Szabó said...

Dalma, szívből gratulálok a gyönyörű babához,szuper történet, tényleg mesébe illő, nagyon örülök, hogy a lehető legjobban alakult.Igazi siker sztori és minta példa lehet mindenki számára :)
A legeslegjobbakat kívánok Máté bogyóhoz.

U.i: A blogot pedig imáááádom :)

Kitti

Viki said...

Kedves Dalma!
Szívből gratulálok a kisfiatokhoz, nagyon szép baba! Tetszett a szülés leírásod, jókat mosolyogtam rajta, hogy hogyan sodródtál az eseményekkel. :) Valóban jobb a felépülés a normál szülés után (nekem volt császár is, és normál is), úgyhogy örülj, hogy így alakult!
Szép napokat nektek!

Anna said...

Gratulálok a babához, igazi álomszülés volt! :) A természetes szüléstől való félelmeid abszolút át tudtam érezni, de ezzel az írással szinte meghoztad az ember lányának a kedvét hozzá... :D Azt lehet tudni, hogy melyik kórházban szültél? (És ha nem túl indiszkrét kérdés, végül lett gátmetszés/-repedés?)

Rita said...

Szívből gratulálok a babához! Gyönyörű! Nekem is van egy 20 hós kisfiam, és nálunk pont fordítva volt. Sima szülésnek indult (2,5 héttel előbb érkezett a kiírt dátumnál) de császár lett a vége, mert hiába volt 4 ujjnyira nyitva a méhszáj, nem voltak fájásaim, annak ellenére sem, hogy már a maximumon nyomatták belém az oxitocint. Pedig a dokim és szülésznőm szerint már tolófájásoknak kellett volna érkezni nekem meg csak aprócska görcseim voltak. Így 6 óra vajúdás után császár mellett döntött az orvosom. Viszont nekem azzal kapcsolatban is abszolút pozitív élményeim vannak, mert sem aznap sem utána nem volt igazán fájdalmam, nem fájt a sebem, tudtam normálisan mozogni, a babát emelgetni és ellátni. Örülök, hogy neked is könnyű szülésed volt!

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...