Kallos lakkok

Kértétek, hogy mutassam meg az új Kallos lakkokat. Ezen kívül két régebbit is megmutatok, hátha valakit érdekel melyik hogy mutat körmön.  




Egy rétegben látszik, hogy a két halványabb szín gyengébben teljesít, két rétegben már ezekkel sincs gond.

 Balról jobbra: 211, 275, 227, 108



Itt pedig már két rétegben, fedőlakkal láthatóak. Sajnos a halvány rózsaszínnel a képen nem látszik, hogy tele van apró csillámokkal. Először, amikor kipróbáltam a 211-es árnyalatot, hosszabb volt a körmöm és valahogy nem tetszett. Hiába vittem fel 3 réteget is, úgy éreztem, hogy nem az igazi. Lehet, hogy elkapkodtam akkor a körömfestést, de az is lehet, hogy rövidebb körmökön jobban mutat (hosszabbon kicsit átlátszónak tűnt), mindenesetre most meglepődtem, hogy akkor mi nem tetszett ezen, pedig milyen szép, visszafogott szín. 

A 275 már sokkal sűrűbb, két rétegben szépen fed. Mostanában ez a szín úgyis nagy divat, szinte mindenki korallos-barackos árnyalatúra festi a körmét, úgyhogy idén nyáron tuti nem lehet vele mellélőni. 


A 227-es volt az első Kallos lakkom, nagyon megszerettem ezt a málnaszínt. Ez már egy rétegben is nagyon szép.
Végül a 108 nem lett nagy kedvencem. Szépen fed, de ez a metálos csillogás valahogy nem jött be annyira, mint az egyszerű, sima fényes lakkok. Leginkább az a gondom, hogy ennél tényleg látszanak az ecset nyomai, ez pedig elég zavaró. Nem lehet vele annyira szép és egységes  eredményt elérni, mint a többivel.


CONVERSATION

21 comments:

M. said...

gyönyörűek! <3

adrus said...

szépek nagyon, és a körmeid, ujjaid is :) szeretem ha az ilyen képeken nem béna az ember keze :D az enyém olyan kis nyominger :D

Csipkelány said...

Köszönöm Adrus :) De biztos, hogy nem nyominger a Te ujjad sem :D

Ani said...

De szépek ,épp tegnap voltam egy 100 Ft-os boltban és nagyon gondolkoztam rajta hogy megvegyem-e ,igaz nem hatalmas összegről van szó,mert 300 Ft-ért árulják őket,de nem nagyon ismertem ezeket a lakkokat.De ez után a poszt után tuti vissza megyek értük :P

Linilla said...

Ombre körmök! :D Jól mutat így együtt és ezek után már bátrabban merek Kallos lakkot venni :)

Anonymous said...

Nekem megvan a 275-ös árnyalat, éppen az van a körmömön, de sokkal narancsosabb színnek látszik, mint a képeiden. Nem tudom persze, mennyire élethű a fénykép, de őszintén szólva nekem így jobban tetszik a szín, mint a saját körmömön...
Zita

Csipkelány said...

Ani: Szerintem megéri. Esetleg ha nem akarsz mellélőni, akkor nézd meg, melyek a sűrűbbek (pl. innen a 275 és a 227), azok biztos nagyon jók.
Zsuzska: Igen, akár ombrenak is jó :D Bár nem kifejezetten ez volt a terv ;)
Zita: Igen, valóban vagy egy enyhe narancsos beütése, de szerintem nem sokkal erősebb a valóságban, mint a képen. Esetleg próbáld meg vékonyabb rétegekben felfesteni a körmödre, hátha akkor kevésbé érződik narancsnak. :)

Sophie said...

Milyen szép kis ombre körmeid lettek :)

PAncsi said...

Nagyon szépek!
Még sosem volt Kallos körömlakkom, nem is nagyon tudom, hol lehet nálunk kapni, de ha látok valahol a korallos színűre tuti lecsapok :-)

Anonymous said...

Igazad lehet, tényleg aránylag vastagon vittem fel, két rétegben, eléggé kapkodtam... Kipróbálom vékonyabban, köszi a tippet! :)
Zita

Anonymous said...

Szia!

Megnéznéd az összetevőit? Ilyen olcsó lakkoknál mindig felmerül bennem, h vajon Big3 (Dibutyl Phthalate (DBP), Formaldehyde és Toluene.) mentesek-e. Köszi!

A 211-es és 275-ös kifejezetten tetszik.:)

anna

Csipkelány said...

Zita: Ennek örülök!
Anna: Itt egy link: http://kremmania.hu/kremek/kallos-gyorsan-szarado-tartos-koromlakk?page=2
Mik ezek egyébként? Én sosem nézem meg őket...

Csipkelány said...

Anna: Amúgy most nézem és pl. ez a Toluene anyag a Crystal nails lakkjaiban is van, pedig ha jól tudom, az kifejezetten manikűrösöknek gyártja a cuccait.

Nóra said...

nagyon kis szépek!

Thündérke said...

Nagyon szépek *-* mindegyik tetszik :$

Dia said...

ugy tetszik mind de főleg a gyűrűs ujjadon levő *.* rossz hogy nálunk nem kapható:@

Barta Veronika said...

108-as a legszebb. :)

u.i.: szóellenőrzést kikapcsolnád?:$$

Anonymous said...

Szia!

Itt írnak róluk pl:
http://tudatosvasarlo.hu/cikk/k-r-mlakk-mi-van-c-mke-m-g-tt

először itt olvastam:
http://www.alllacqueredup.com/2007/05/big-3-chemicals-that-is.html#.T-4QusVl5Dh

http://www.collegefashion.net/beauty-and-hair/3-scary-ingredients-hiding-in-your-nail-polish/

a lényeg, h ezek már olyan károsak, h némelyiket tiltják is, nyilván a többi összetevő sem sokkal jobb... :)

az utolsó pl azt mondja, a dibuthyl phtalat-ot tilos kozmetikumokban használni az eu-ban, ami érdekes, tekintve, h krémmániás összetevőlista listában ott virít.

azt hiszem a kallos lakkok megvételéről lemondok.:)

anna

Unknown said...

Nagyon szépek a lakkok. Megkérdezhetem hol lehet kallos lakkokat beszerezni? Esetleg Müllerbe kapható? Előre is köszönöm.

Unknown said...

Nagyon szépek a körömlakkok. Megkérdezhetem hol lehet kapni kallos lakkokat? Esetleg Müllerbe kapható? Előre is köszi.

Csipkelány said...

Nem hiszem, hogy Müllerben lehet kapni. De azt hiszem, hogy fodrászkellékesben lehet!

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...