Viszlát április, helló május!


Ez a hónap hihetetlen gyorsasággal telt el. Ennek ellenére - vagy éppen emiatt - rengeteg szuper dolgot csináltunk áprilisban. Nagyon örültem a jó időnek, ezért amikor csak tehettem, kimentem a szabad levegőre. Gyönyörű volt a magnóliafák virágzása a Margitszigeten, isteni gyrost ettünk a Római parton, kirándultunk, horgásztunk és piknikeztünk Visegrádon, ballagásokon is voltunk, néha beültünk valahova meginni egy fincsi cappuccinot és hát persze ebben a hónapban voltak a Glamour-napok is.  

 Ami a fogalmaimat illeti, áprilisban ezeket tűztem ki célul:
1. Lélek - elkezdeni intenzíven olvasni szakvizsgára a törvényeket 
2. Lakás/Külső -hajnövesztés ("inverse method")
3. Egészség, fittség - folytatni az edzést, diétát

 Sajnos egyiket sem sikerült maradéktalanul teljesíteni. Néha olvasgattam a szakvizsgára feladott jogszabályokat, de sajnos ez semmi ahhoz képest, amekkora anyagot kéne őszre megtanulnom, úgyhogy bele kell húznom, különben ki fogok csúszni az időből. 
 A fordított hajnövesztési módszerről nemrég olvastam (fejjel lefelé, olajjal masszírozni a fejbőrt néhány percig hajmosás előtt), amit néhányszor alkalmaztam is, de aztán idő hiányában elmaradoztak ezek az alkalmak. 
 Az edzést, diétát illetően folyamatos hullámzásban vagyok. Néha elengedem magam, aztán pár napra megint belehúzok, salátát eszem és edzek rendesen, aztán az egész kezdődik elölről. Sajnos ezen a nagy családi események, ünnepek sem segítenek. 

Májusban a következő dolgokat szeretném elérni:
1. Lélek - sok közösségi programot szervezni, barátokkal találkozni
2. Lakás/Külső - rendszeres önbarnító használat
3. Egészség, fittség - egészséges reggelit enni

Azt hiszem, leginkább az időhiány az, ami miatt nem sikerült az április terveket teljes mértékben megvalósítani. Túl sok mindent szeretnék csinálni egyszerre és sajnos az én napom is csak 24 órából áll. 

Ti hogyan menedzselitek a dolgokat, hogy mindenre jusson időtök?

CONVERSATION

10 comments:

Rúzsnyom Niki said...

Úgy bírom ezeket a bejegyzéseidet, na meg persze a képeidet is :) Az önbarnítózást én is megfogadtam erre a hónapra :)

Gabica said...

Nagyon jók a képek, szép az a lila csipkés ruha.
Én is belekezdtem az önbarnítózásba, megvettem a L'Oreál spray változatát jó drágán, hát botrányosan rossz, sárga és foltos.
Viszont az Oriflame önbarnító testápolója nagyon-nagyon jó. Fokozatosan építi fel a barnaságot, olyan szinten egységes színt ad, hogy hihetetlen számomra. Csak ajánlani tudom, ha nincs még bevált önbarnítód :)

Anonymous said...

Honnan van az a lila csipkeruha? Gyönyörűűű!

Hátszelet said...

Prioritási sorrendet szoktam felállítani és úgy alakítom, ahogy aznapi teendőim megkívánják. Nyilván lesz olyan amihez muszáj igazodni, pl. munka, edzés, ha tetszik, ha nem. Az edzés legyen életforma, így könnyebb rá úgy gondolni, hogy a napi rutin része,a kötelező heti 3 szenvedés helyett. Persze azt nem mondom, hogy könnyű, de új célok kitűzésével, sikerélményekkel, egy jó csapattal nem is olyan nehéz, de kitartás és persze akaraterő is kell.
Utóirat: Valamiért soha nem ápoltam jó kapcsolatot az önbarnítókkal, mégis indokolatlanul sokan használják :) szerintem heti 1 max. 2 alkalom 5 perc szolárium szebb eredményt ad, ennyitől még senki nem lett narancssárga, igaz talán csak azoknál működik hatásosan, akik könnyen barnulnak. Egyetlen hátránya, hogy az az 5 perc is hajlamos szárítani a bőrt, de Lush masszírozó testápolóval és aloe vera zselével még eddig minden ilyen problémát sikerült orvosolni.

Unknown said...

Szuper szép képeket készítették :)

PAncsi said...

Nagyon hangulatosak és szépek a képek! :)
Az önbarnító lassan nálam is aktuális lesz, egyre jobban kezd nem tetszeni a fehér bőröm...
Nekem tavaly testre nagyon bevált az Avon habos önbarnítója, arcra viszont mindenképp csak illatmentes, kímélő változatot használok.
Én úgy próbálom rávenni magam, hogy mindent megcsináljak, amit egy adott napra terveztem, hogy egyrészt listát írok (a telefonomon, napközben) másrészt priorizálok és feltételekhez kötöm magamban, hogy pl akkor állhatok neki egy számomra kedvesebb dolognak, ha bizonyos teendőket már elvégeztem. Így nagyon gyorsan elkészülök a házimunkával, vagy egy-egy már régóta halogatott feladattal is.
A tanuláshoz kitartást kívánok! :)

Unknown said...

Szeretem ezeket a havi összesítőket, igazán ispirálóak! Megkérdezhetem, hogy hol voltatok piknikezni? Gyönyörű hely!

Audrey80 said...

Szépek a képek! A jó idő majd segít kevesebbet enni, én melegben nem nagyon kívánok mást, csak fagyit :)
A menedzselésről nem írok, hatkor kelek, fél 11 felé fekszem, ebben van a munka, házimunka, igazából fél 9-től van szabadprogramom, meg szabadnapom, ami úgy néz ki, hogy vagy házimunka vagy kirándulás. Néha eléggé üti egyik a másikat. Nem is fér bele minden a napomba.

Enikő - you are my cup of tea said...

Annyira jók a piknikes képeid! Szuper kis áprilisod volt. :)

Szép napot,
Enikő

http://youaremycupoftea.blog.hu/

Anonymous said...

Szia Dalma!

A szakvizsgára való felkészüléssel azért ennyire hamar nem kellene frusztrálni magad - bár igencsak becsülendő az elhivatottságod :) - én egyikre sem tanultam 20 napnál többet (előre nem tanultam semelyikből, de a 13-20 nap felkészülés az full time volt, napi 12-14 órával), és mindegyik meglett elsőre. Úgyhogy szerintem nem muszáj elrontani a nyaradat :)

Mindent jót!

Sophie

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...