Októberi kedvencek

Ismét eltelt egy hónap é hihetetlen, hogy már csak 8 hét van karácsonyig! Rettentő gyorsan repül az idő. Az idei októberem nagyon eseménydús és változatos volt: most volt a párom szülinapja, sokat utaztam a munkám miatt, nemrég volt céges csapatépítőnk, ahol életemben először paintballoztam és mindezt megkoronázta egy kellemes, pihentető hosszú hétvége. 
Ami a szépségápolási kedvenceket illeti: természetesen elsősorban a sminktermékek voltak döntő többségében ebben a hónapban is, de azért szép számmal akadtak kedvencek a Glamour-napon beszerzett újdonságok közül is. Abszolút kedvencemmé vált a Catrice HD Liquid Coverage alapozó, ami már a szeptemberi kedvencek közé is bekerült. Azóta is ez az első számú alapozóm jelenleg. Hétköznapra tökéletes: könnyű vele dolgozni, olcsó és közepes fedést biztosít. 

Sajnos a sok stressz és a kevés alvás miatt sokszor nagyon erős karikák jelennek meg a szemem alatt, bár azt hiszem genetikailag is hajlamos vagyok erre hiába pihenek többet. Ezt eltüntetni sajnos nagyon nehéz, pedig rengeteg korrektort próbáltam már. Legtöbbet mostanában az Avon Ideal flawless korrektorát használom. Nagyon krémes, ezért könnyű vele dolgozni. Én a Fair árnyalatot használom, ami a bőrömhöz nagyon világos lenne, viszont a szemkörnyékre tökéletes.

A kedvenc pirosítóm jelenleg a legújabb szerzeményem: a Catrice Multi Matt pirosító La-lavander árnyalatban. Kicsit ugyan porzik, de nagyon jól pigmentált és teljesen matt, ami ősszel nagyon szépen mutat. Ha egy kis csillogásra vágytam, akkor a pirosító mellé feltettem a Pupa Stay Gold highlighterét (Shimmering gold árnyalat). Bár első ránézésre nagyon brutális arany csillám az egész, felkenve mégis nagyon szép, visszafogott csillogást ad a bőrnek, ha az ember vigyáz a mennyiséggel hétköznapra is tökéletes választás lehet.


Két kedvenc szempillaspirálom is volt októberben. Az Avon True Color spirál nagyon természetes hatást ad és szépen szétválasztja a pillákat, míg a Pupa Vamp! szempillaspirál inkább drámaibb, erőteljesebb végeredményt nyújt.  Sokszor szoktam mostanában cicás tusvonalat húzni, amihez az Essence Superfine vízálló tusfilcet használtam. Az utóbbi hónapokban teljesen rászoktam a filces tusokra, valamiért hétköznap ezekkel sokkal gyorsabban tudok dolgozni, bár sajnos elég hamar kifogynak.
Ajaktermékek közül az inkább a természetesebb árnyalatoknál maradtam, ezért főként az Essence Natural Beauty rúzst vettem elő, ha pedig egy kis hidratálás is kellett, akkor a The Body Shop Passionberry szájfényt használtam. Előfordult, hogy egy erőteljesebb színre vágytam, ilyenkor az ajakbalzsamra egyszerűen csak felkentem az Astor Wine ajakkontúrceruzáját és ezzel töltöttem ki az ajkaimat. Gyönyörű színe van! 

Szintén nagyon sokszor akadt a kezembe az Avon kontúrozó ecset is. Hihetetlenül puha és precíz, mégis szépen el lehet vele dolgozni a kontúrszínt vagy bronzosítót.

Októberben már szépen lassan kezdenek becsúszni a szépségápolási termékek közé a karácsonyi illatok, így sokszor került elő az Avon narancsos vörös áfonyás habfürdő is. A hajamra ezúttal egy új sampont próbáltam ki és azt kell mondjam, tökéletesen bevált, ez pedig az Avon Advance Techniques Instant repair sampon. A termékcsalád új csomagolása is sokkal szebb és praktikusabb, mint a korábbi, az illata is mesés és hihetetlenül puha és tiszta lesz tőle a hajam.
Az utóbbi hónapokban valamiért szépen lassan leszoktam a hajolajok és balzsamok használatáról, de most végre ismét felfedeztem őket. Milyen jól tettem, ugyanis a hajam nagyon meghálálja a törődést. Újra és újra rájövök, hogy a L'oreal a hajápolás terén nálam telitalálat. Szinte bármit próbáltam tőlük, bevált. Az új agyagos balzsam egyszerűen mesés. Kicsit féltem, hogy szárítani fog, de egyáltalán nem így van, sőt: selymes és puha tőle a hajam. Az illatáról pedig ne is beszéljünk. Biztos, hogy állandó termék lesz a polcomon. Az Avon Hajsimító spray is jó szolgálatot tesz, mert segít megregulázni a kósza tincseimet, ezért már hajszárítás előtt be szoktam fújni vele a törölköző száraz hajamat. Természetesen hajvasalás előtt is szoktam használni. A régi nagy kedvencem, amit még a videóimból ismerhettek, az Avon Advance Techniques hajvégápoló olaj. Próbáltam más, újabb olajokat is, nekem ez a zöld Avonos az, ami a leginkább bevált. Egyszerűen imádom. Szerintem a két kezemen sem tudnám megszámolni már, hány üveggel használtam el belőle. Törölköző száraz hajra és a kész, megszárított frizurára is alkalmazni szoktam, mindkét módon bevált.
Arcápolás terén szépen lassan váltok át az Ilcsi termékekre. Továbbra is nagy kedvencem a klasszikus fekete szappan, ami a pattanások elleni küzdelemben segít sokat és alaposan letisztítja, nyugtatja a gyulladt bőrt. Ősszel nekem is sokszor kicserepesednek az ajkaim, ezért ismét előkerült a Nuxe Réve de miel ajakbalzsam, ami továbbra is az abszolút kedvencem. Sminkelni is jól lehet rá, mert nem csúszkál a rúzs. Végül pedig a kedvenc őszi-téli illatom az Avon Little Black Dress: klasszikus, elegáns és kifinomult.
Ti használtok ezek közül valamit?
Hogy vált be?

CONVERSATION

3 comments:

Dia said...

Az Avon korrektort és az Essence rúzst én is nagyon kedvelem, valamint most az Avon csokis-narancsos tusfürdőjét rendeltem meg :) Nekem is van L'oreal-os balzsamom, és az is bevált!
A Catrice alapozóval már szemezek mióta láttam Nálad, lehet elcsábulok :D
Nagyon jó hangulatú lett a bejegyzésed, igazi őszt csempésztél a képernyőre!
Szép napot!!

SophiEl said...

A Catrice alapozóval régóta szemezek, most hogy a liquid korrektorral egybecsomagolva kapható, lecsaptam rá, alíg várom h kipróbáljam. :) A Reve de Miel-t Glamour napokon akartam beszerezni, de persze le volt fosztva, úgyh az is ma került be a készletembe. :)

Nekem a hónapban az essence False Lashes Extreme volume and curl volt a nagy kedvencem, a másik az Urban Decay Naked Smoky palettája.

Viki said...

Szia Dalma!
A LBD parfüm nálam is nyerő, talán az egyetlen Avonos illat, amit tartósan megszerettem. Jó ilyenkor, amikor már hidegebb van. Az L'oreal balzsamot mostmár ki fogom próbálni! Máshol is olvastam róla jó véleményt, és úgyis mindjárt elfogy a balzsamom. Te felkened mindenhová, vagy csak a hajvégekre? Mindig ez a bajom a balzsamokkal, hogy elnehezítik a hajamat, mert olyan vékonyszálú.
Szép napot! Viki

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...