Good morning beautiful!

Pizsama - F&F Fifty shades of grey kollekció
Az egyik olvasóm kérésére szeretnék néhány sort írni a reggeleimről. Alapvetően a reggeli rutinom nem változott meg gyökeresen az előzőekhez képest, ugyanakkor - 2015-ös fogadalmaim részeként - igyekszem nem stresszelni reggel és nem kapkodni. Pedig alapvetően az a típus vagyok, aki hajlamos azon is felhúzni magát, hogy nem jól áll a ruha vagy nem találom az éppen keresett ruhadarabomat (igen, az öltözködés sajnos nálam neuralgikus pont... talán, ha bármit felvehetnék nem így lenne...legalábbis ezzel áltatom magam). Azt viszont tapasztalatból tudom, ha idegesen indul a reggel, kevés esély van rá, hogy a nap további része nyugalmasan és derűsen telik, úgyhogy elhatároztam, hogy 2015-ben ezen változtatnom kell.


Mivel a legtöbb idegeskedés időhiányból fakad, ezért sajnos ennek elkerülése csak a korai keléssel küszöbölhető ki. Jelenleg 6:30-kor kelek, illetve ekkor szól az első ébresztőm, aztán 6:35-kor és végül 6:45-kor, ekkor általában sikerül is kimásznom az ágyból. Az új évben igyekszem nagyobb hangsúlyt fektetni az arcápolási rutinomra és nem elsunnyogni a különböző lépéseket. Azt hiszem megéri, ugyanis már most látom az eredményét az odafigyelésnek. Ennek ellenére reggel igyekszem gyors és hatékony lépéseket beiktatni. Ilyenkor általában áttörlöm az arcomat a Bioderma sébium micellás vízzel, majd egy keveset felviszek az Akneroxidból, hogy napközben is tegye a dolgát és végül egy ápoló hidratáló szérumot (L'oreal Skin perfection) használok, ami egyben sminkalapnak is tökéletes.

A gyors arcápolási rutin után  első dolgom kávét főzni, illetve - ha otthon eszem - a reggelit kikészíteni (pirítós, zabkása, keksz stb.). Néha rászánok kb. 5 percet, hogy megegyem a reggelimet, néha viszont ez sminkelés közben történik meg. A kávémat kortyolgatni szeretem, ezért azt a sminkelés, öltözés közben szoktam iszogatni. 


A kávékészítés után tehát egyből leülök a sminkes asztalomhoz készülődni. Ha a hajammal is kezdeni szeretnék valamit, akkor sminkelés előtt bekapcsolom a hajvasalómat, ami addig szépen felmelegszik, így megspórolok néhány percet. A sminkelés nálam kb. 10-15 percet vesz igénybe, így általában 7:15-7:20-ra készülök el vele. Aztán következik a frizura, attól függően, hogy csak megfésülködöm vagy esetleg kivasalom/begöndörítem a tincsimet. Nagyjából 7:30-kor, amikor a sminkem és a frizurám is kész, elkezdek öltözködni, összekészítem a táskámat, kiveszem az ebédemet a hűtőből és nagyjából háromnegyed 8-kor indulok el otthonról.
Nálatok mi a reggeli rutin? Ti mennyi idő alatt készültök el?

CONVERSATION

4 comments:

Audrey80 said...

6:05 kelés, fogmosás, smink, haj, fél óra, aztán 6:30 gyerekek keltése, elkészítése, ovi, bolt, haza, reggeli, sminkfrissítés, 8:30 munkába indulás.

Reggel én is a Bioderma micellás vizével kezdek, de a smink alatt csak krém van, a heti egy AHA elég rutinnak.

SophiEl said...

Nekem is hasonló tempóban telik a reggelem és ugyanakkor indulok mint Te. Nekem a sminkelés nem rituálé, csak szükséges mozzanat a reggelembe, a reggelit viszont megélem teljes egészében, KV-val és magazin-lapozgatással. Így a sminkre kb 5 perc marad - de valamit valamiért. ;)

Egy időben úgy keltem, hogy minimum fél órával előbb érjek be az irodába mint a kollégáim, aztán rájöttem h a rituális KVzást és a napomra való felkészülést otthon is csinálhatom, nem kell buzgómócsing módra az asztalomnál ülni fél 9kor. :D

Anonymous said...

Én voltam az az olvasó, aki ezt kérte, nagyon örülök, hogy elkészítetted. Jelenleg munkahely váltás és költözés közepén vagyok, így még inkább változtatni szeretnék a reggeleimen. Inspiráló volt olvasni a te reggeled.
A L'oreal skin perfectiont én is szeretném hamarosan megvenni, csak fogyjon el a mostani krémem. :)
Noémi

Enikő - you are my cup of tea said...

Tetszik ez a poszt, kezdek gondolkodni én a reggeli rutin poszton, szerintem tökjó ötlet. A pizsamád pedig csodás! :)

http://cupsofteacafe.blogspot.co.uk/

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...