All in one termékek - Smink

Ma reggel azzal a biztos tudattal nyomtam le az utolsó ébresztőmet, hogy csak egy kicsit pihentetem még a szemem, majd 5 perc múlva a frissen gőzölgő kávémat fogom szürcsölni. Mondanom sem kell, hogy fél óra múlva a "már negyed nyolc van" mondat elhangzása után úgy pattantam ki az ágyból, mint akit forró vassal üldöznek. Ám az ilyen sietős reggeleken is szeretem elvégezni a szokásos reggeli rutinomat, csak persze jóval gyorsabban és sokkal egyszerűbben. Az ilyen helyzetekre különösen jól jön, ha az embernek van a fiókjában néhány multifunkcionális termék, amivel hosszú perceket lehet spórolni.

Az egyik nagy kedvencem a Garnier BB krémje, amit évek óta használok és szeretek. Korábban ezt az olajmentes, kombinált bőrre való változatot használtam, jelenleg a Pure Active van használatban. 
A legjobb benne, hogy egyszerre kiváltja az arckrémet, fényvédőt, az alapozót és adott esetben a púdert is. A Pure Active verziója ráadásul segít a bőrhibák megszüntetésében is, ugyanis szalicilsavat is tartalmaz. 
Másik nagy kedvencem az Avon Arabian Glow barnító gyöngyös bronzosítója, ami egyfelől bronzosítóként is tökéletes, de használható szemhéjpúderként illetve  a pirosítót is kiválthatjuk vele, ugyanis gyönyörű bronzos, barnás árnyalatot ad a bőrnek, ami mellett nem feltétlenül kell pirosítót felvinni.
Szemsmink terén azt hiszem nem én vagyok az egyetlen, aki egy-egy sietős reggelen elfelejti az összes híres palettáját és előkapja a Maybelline Color Tattoo-k egyikét (Nálam az On and on bronz a befutó), majd azt - mindenféle primer nélkül - ujjal (!!!) felviszi a teljes szemhéjra és kicsit eldolgozza. Tökéletesen a helyén marad egész nap és szép fényt ad a szemhéjnak.
Végül az Avon Russet pirosítóját szeretném még a figyelmetekbe ajánlani, ugyanis ez a téglavörös árnyalat pont ideális pirosítóként (bronzosító elhagyható mellett) és szemhéjpúderként is. Bár elsőre kissé talán meglepő lehet, de nekem nagyon bevált és nem egyszer előfordult, hogy csak ez volt nálam, így kénytelen voltam kreatív lenni.

Nektek mi a kedvenc többfunkciós sminkterméketek?

CONVERSATION

5 comments:

Unknown said...

Hú...ez egy jó kérdés! Szerintem a szemhéjpúdereket mondanám azok közül is a matt barnás árnyalatokat. Ezek tökéletesek számomra a hétköznapokra a szemhéjamra illetve a szemöldököm kitöltésére is. :)

Anonymous said...

Jaj annyira jo hogy minden bejegyzesedhez irsz egy ket mondatot ami szemelyesebbe teszi :)
A garniert en is imadom az olajmenteset, miota megvan szinte csak azt hasznalom es en avonos kremes szemhejfesteket hasznalol de az is bevalt :)

Anna said...

A Garnier BB-t én is használom, habár nem ez a kedvenc BB krémem. :) A CT-k közül a Mauve és a Pomegrenate van meg, ezeket inkább ősszel és télen szoktam használni.
A kedvenc többfunkciós sminktermékem valószínűleg a Lancome Blush Subtil paletta, amiben a kontúr és a highlight színt szemsminkekben is használom és az Essence nude szemcerka, amit arcon is használok highlightnak, illetve szemhéjalapnak is egészen jó. :)

Laura Kardos said...

Garnier BB krém
Essense lash princess szempillaspirál
Yvves Rocher szájfény

Nálam ezek az alapdarabok, ha nagyon sietek, akkor nalam ennyiben kimerül a sminkelés. :)

SophiEl said...

Egy ideje kétlaki életet élek, ehhez összeállítottam egy "rohanós" sminktáskát. Mindig van benne egy AVON 4-es paletta, 2-3 szemceruza és púder.
Az egyik kedvenc "trükköm", hogy ferde ecsettel veszek fel festéket az aktuális szempillaspirálomról és ezzel húzom ki a szemem. Így nem kell külön tust is magammal cipelni.

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...