Wedding diaries 2. - A helyszín

Hihetetlen milyen gyorsan telik az idő, főleg, mióta szakvizsgázom, gyakorlatilag csak úgy repülnek a hetek, hónapok, lassan egy év és esküvő. Miközben a legutóbbi vizsgámra tanultam - ugye hát mikor máskor - tört rám az esküvői láz, hogy én most azonnal el akarom kezdeni aktívan tervezni és szervezni. Mivel az alapvető kérdéseket (létszám, költségkeret, dátum stb.) már nagyjából tisztáztuk következő lépés a megfelelő helyszín kiválasztása volt. Mivel ebből a szempontból nem kötődünk különösebben egyikünk városához sem és a vendégek is meglehetősen sokféle helyszínről érkeznek majd, lényegében nem vagyunk helységhez kötve, így olyan helyszínt választhatunk, ami az igényeinknek a leginkább megfelel. Persze felmerült a nagy kérdés, hogy a fővárosban vagy valahol vidéken tartsuk ezt a különleges napot. Végül ezt a kérdést az árak döntötték el, ugyanis Budapesten minden sokkal drágább, így itt nem találtunk olyan helyszínt, ami minden szempontból megfelelt volna.
A kiválasztás nagyjából úgy nézett ki, hogy még a korábbi hónapok során összeírtuk egy excel táblázatba, hogy melyek a szimpatikus helyszínek külön megjelölve az esélyeseket és az "álom" kategóriát (sejtve, hogy ezek nem a mi pénztárcánkra van tervezve), így végül összeállt egy nagyjából 10-12 elemes lista, amelyektől ezután e-mailen árajánlatot kértünk. Mivel én inkább az érzelmek, fotók és hangulatok alapján vagyok hajlamos dönteni, ezért a páromra maradt a feladat, hogy a beérkezett ajánlatokból egy összehasonlító táblázatot készítsen. Így második körben kizártuk azokat, amelyek nem fértek bele a keretbe, illetve azokat, amelyek ár-érték arányban mégsem tűntek annyira szimpatikusnak. Ebben a fázisban én minden lehetséges ismerősömet, aki járt az adott helyszínen esküvőn alaposan kifaggattam és minden esélyes szolgáltatóra az összes lehetséges fórumon rákerestem. Sokak számára ez furcsa lehet, de én szeretek mindent az összes lehetséges oldalról végigjárni és minden rendelkezésre álló információt begyűjteni és ezek alapján dönteni, különben attól rettegnék, hogy utólag jövök rá, hogy lehetett volna jobbat is választani.

Az ajánlatok alapján tehát három  helyszín tűnt a legalkalmasabbnak. Mivel mindegyik elég más stílusú, külön-külön írnék róluk néhány mondatot, ugyanis mindegyiket megnéztük már élőben is. 


Emlékszem, még a keresgélés fázisban jártunk, amikor a párom hazaállított azzal, hogy az egyik munkatársának itt lesz az esküvője, nézzem meg, mert nagyon szép, természetközeli. Ahogy rákerestem és végignéztem a képeket, egyből megtetszett, hogy tágas, világos és zöld környezetben van. Ár-érték arányban egyértelműen ez a legjobb a három közül. A választék az ételek, italok terén igen széles, ami nekem nagyon szimpatikus volt már a kezdetektől fogva. Tulajdonképpen itt a lehetőségek tárháza végtelen, ugyanis mind a polgári szertartás, mind a lagzi szempontjából több helyszín közül lehet választani a Klubhotel területén belül is, mi a legnagyobb termet, a Szellőpalotát szemeltük ki, aminek két oka volt: az egyik a létszám, a másik, hogy én szeretnék körasztalos elrendezést, lehetőleg chiavari székekkel, ez pedig itt valósítható meg a legegyszerűbben. A Szellőpalota egyébként egy körben nyitott, egykori istállóra emlékeztető épület, ami számomra nagyon szimpatikus, mert egy időben minden áron ilyen helyen szerettem volna az esküvőmet tartani, amolyan vad romantikus, mégis elegáns módon. Külön plusz pont, hogy a helyszíni polgári szertartás is nagyon szép környezetben történne (bár nem kifejezetten ragaszkodtam a kihelyezett szertartáshoz) és a helyi református templom is több, mint gyönyörű. 


Az elegáns - Pálmaház, Tata

Ezt a helyszínt egyik közös barátunk ajánlotta és a képek alapján nekünk is nagyon megtetszett. Elegáns, világos és tágas. Hátránya az előbbivel szemben, hogy sokkal drágább és a székekért itt külön díjat számolnak fel. A menütől egyikünk sem volt annyira elájulva, de ezen persze lehet módosítani. Élőben egyébként sokkal kisebb, mint amekkorának a képek alapján elképzeltem. A környezet itt is nagyon szép, ugyanis a tatai angol park öleli körül, kis patakkal, fa híddal. 

3. A klasszikus - Malomkert, Nagybörzsöny
A fotók alapján egyszerű, modern és klasszikus esküvőhelyszínnek tűnt a Malomkert, amely a Börzsönyben található. Ennél a helyszínnél tulajdonképpen a XIII. századi romantikus templom volt ami a leginkább megfogott minket, ehhez néztük ki a lagzi helyszínét. Sajnos ez a történet több sebből is vérzett, ugyanis a mellett, hogy a templom katolikus mi pedig református esküvőt tartunk, sajnos a Malomkert és a falu sem bizonyult valami szimpatikusnak. Ez volt az egyetlen, amelynél már akkor tudtuk, hogy nem ez lesz a befutó, amikor megérkeztünk a helyszínre. 

Végül tehát a Nairam és a Pálmaház között kellett döntenünk. A döntést többek között az is nehezítette, hogy a két helyszín stílusban is nagyon eltérő és rettentő nehéz volt dönteni, hogy melyiket is érezzük magunkhoz közelebbinek. Ráadásul az általunk kiszemelt fotós is csak az egyik helyszínt tudná vállalni, ami tovább növelte a bizonytalanságunkat. Végül mindketten egyet értettünk abban, hogy a Nairam Klubhotel lesz a megfelelő, mert ez az, ami stílusban a leginkább közel áll hozzánk: kreatív, természetközeli, sokrétű és itt igazán bele tudjuk vinni a személyiségünket a dekorációba és így egyedi légkört termethetünk, míg a tatai helyszín egy kicsit merev és bár nagyon elegáns, túl soknak éreztük. Egyszerűen ezek nem mi vagyunk.

Nektek hogy tetszik a helyszín?
Esetleg jártatok már valamelyiken?


CONVERSATION

15 comments:

Unknown said...

:-) nekünk idén december 10-én lesz, a helyszínválasztás már sikerült. Duna palota lesz. Nagyon nem egyszerű esküvőt szervezni - ezt bizton állíthatom.

Unknown said...

Klassz hely, jol valasztottatok! :)
Letszamot most nem emlitettel, mennyien lesztek vegul?

Réka said...

A képek alapján úgy gondolom, hogy nagyon jól választottatok, gyönyörű a helyszín :) Tata mindig is közel fog állni a szívemhez, hiszen 5 évig koptattam a gimnázium padjait és az Angol Park is a szívem csücske, így ha nekem kellett volna választani, érzelmi okok miatt biztos ezt a helyszínt választottam volna :) Érzelmi kötődések nélkül egyszerűbb a döntés :) Nálunk a létszám miatt lett az a helyszín, ami. Mivel 200 főre terveztünk és Veszprémben, nem volt nagy mozgásterünk :) De utólag sem bántam a döntést, mert a felkészült személyzet mellett az ételek is kifogástalanok voltak :)

Tamara said...

Gyönyörű helyszínek, nekem a legjobban mégis az utolsó tetszett :)

Anett said...

Gyönyörű helyet választottatok! Egyébként mennyire előre szokás lefoglalni egy helyszint?

Timi said...

Nagyon szeretem a stílusodat Dalma, a képek hangulatát, amiket készítesz . Letisztult, elegáns. Alig várom, hogy ehhez az esküvői helyszínhez a dekoráció is elkészüljön! A ruhás bejegyzésre sokat kell várni? :D :D
Ha egyszer esküvőm lesz valaha felkérhetlek tanácsadónak? :) :) :)

Csipkelány said...

Gratulálok! Kellemes készülődést nektek is :) @Szilvia Kocsis

Csipkelány said...

Köszönöm :) A létszám még képlékeny, de kb. 100 fővel tervezünk @Erika Szeberényi

Csipkelány said...

Huha, ahhoz tényleg kell a hely :) @Réka

Csipkelány said...

:) Köszi @Tamara

Csipkelány said...

Köszönöm. Szerintem kb. 1 évvel előre reális. De egyébként nem főszezonban akár később is elég. @Vattacukor

Csipkelány said...

Köszi :)Ezeket a fotókat nem én készítettem, hanem a helyszínek honlapján láthatóak :) Ruhapróbára ősznél hamarabb nem hinném, hogy megyek, mert még nagyon messze van a jövő május, szóval sok értelme nem lenne. Főleg, hogy addig jó lenne tíz kilót ledobni.... Hát meglátjuk :D @Timi

Timi said...

Igen tudom, hogy ezeket nem Te készítetted. Összességében gondoltam a képeidre.
10 kg??!??!?! Ejjha... nem sok az egy picit? Melyik közeli baratnőd bólogatna erre helyeslően? Egyébként az fogyókúrás bejegyzésed első részébnél vadul jelentkeztem! Tudom milyen a szenvedés a súly miatt. Sütit fotó nézése +2 kg, ha a receptet is átolvasom még +3 kg. Rajtam van bőőőven felesleg, de valahogy mindig a te alkatodhoz hasonló lányok akarnak túl sokat fogyni. Csinos vagy! Persze Te látod a tested, tudod mire van szükséged. Nem vagy az a túlzásokba esős típus (szerintem)
Ez csak az én szétszórt, össze-vissza véleményem.

Anonymous said...

Annyira jó volt olvasni, teljesen odavagyok a stílusodért, jó lenne még több ilyen posztot olvasni az oldaladon. A kommenteket olvasva láttam, hogy szeretnél 10 kilótól megszabadulni, amit nem is értek, hiszen olyan szép és csinos vagy, sokan szeretnének úgy kinézni mint Te (egy igazi nő)! Kitartást a szervezéshez!

Unknown said...

Nahát, akkor itt lesztek a közelben! :)
Tavaly ott volt a munkahelyem csapatépítő programja, szép hely, és hallottam róla, hogy sokan választják esküvői helyszínnek is, de a szobák nekem nem igazán tetszettek, és így a díszek hiányában nem is tudtam elképzelni, milyen lehet egy esküvő. Díszekkel biztos sokkal szebb, remélem Te is raksz majd fel saját képeket a nagy nap után. :)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...