Segítség!

Gondolkodtam rajta, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, de aztán úgy döntöttem, miért ne, hátha Ti tudtok segíteni. A helyzet az, hogy már hetekkel ezelőtt éreztem, hogy kimerült vagyok. Ezért elhatároztam, hogy az őszi szünetben, a szakdolgozatírás mellett kicsit rendbe hozom magam, feltöltődöm. Próbáltam többet aludni, nyugodtabb lenni, nem stresszelni és kapkodni. Tulajdonképpen sikerült is nagyjából utolérni magam.

Mostanában viszont megint úgy érzem, hogy nem sokat ért ez az őszi szünetes gyorssegély, mert amilyen könnyen jött, olyan hamar el is múlt. Sajnos. 
Bár a zh és vizsgaidőszak még csak most jön, mármost úgy érzem, hogy rám férne legalább egy hét pihenés és alvás. Sajnos ezt nem igazán tehetem most meg, viszont valamit mindenképpen tennem kéne, mert így egyrészt kidőlök, másrészt ha nem is dőlök ki, de be fogok golyózni. 
Egész nap fáradt vagyok és feszült, hangulatingadozásaim vannak, a vállaim is fájnak és egyszerűen hiába alszom többet vagy 8-9 órát, nem ér semmit, ugyanolyan fáradtan kelek fel. Már az étrendem is káosz, össze-vissza eszem mindent, mozogni pedig végképp semmi energiám és kedvem. 
Tudom, hogy ez így nagyon nem jó, nem is érzem jól magam. 
Van valami ötletetek arra, hogyan tudnék igazán, hatékonyan feltöltődni még most a nagy hajrá előtt? Bármilyen könnyen megvalósítható, nem túl drága ötletet szívesen fogadok, akár egész "programot" is. Tudom, hogy kéne mozogni, de mindig kifogásokat keresek. Hideg van, rossz idő van, egyedül utálok. Ami a legjobban idegesít az egészben, hogy mivel nem Pesten lakom, hanem egy közeli kisvárosban, nem tudok csak egyszerűen kiugrani lazítani, hogy beüljek a barátnőkkel valahova vagy elmenni moziba, mert ahhoz 2-3 órát kell oda-vissza utazni és annk úgy sokszor nincs is értelme. Ezt nagyon bánom, de sajnos ez van. Szóval e szerint próbáljatok meg légyszi valamilyen tanácsot adni :)
Már annyi mindennel próbálkoztam, forró fürdő, szépségnap, pihenés, időbeosztás, gyertyaégetés hasonló apróságok, mégsem érzem, hogy jobb lenne. 

CONVERSATION

11 comments:

Csöpi said...

Abszolút ismerős az érzés... Nekem azóta javul a helyzet, mióta úszni járok. Ha nincs a közelben uszoda/sportcentrum szerintem az is elég, ha minden nap sétálsz 20-30 percet a friss levegőn. A másik dolog, amit megtehetsz még az, hogy megpróbálsz rendszeresebben étkezni. Jaaaa, és ami nekem nagy lökést ad: reggelente grapefruit-mandarin-banán-alma-narancslé turmix. Tényleg jó!
Ha meg stresszes vagy, akkor ajánlom lefekvés előtt a Seadtif PC homeopátiás stresszoldó szopogatós bogyót.
Remélem, h valamelyik beválik... :)
Ja, és fel a fejjel, hiszen itt a Karácsony! :D:D:D

Csipkelány said...

Köszi :) valami ilyesmire gondoltam én is. ötvözni több dolgot és hátha használ. Utánanézek ennek a sedatifnak.

Galatea said...

szia
szerintem az egészben a kulcs hogy minden RENDSZEREZETT legyen.
ne összevissza egyél, hanem meghatározott időpontban

polarpanna said...

sok sok sok vitamin. anyukám mindig ezt mondja. sok gyümölcs, zöldség. napközben ropogtatni. stresszelés sajnos olyan, h valakinek kb genetika. nálam is ez van. viszont észrevettem, h ha gyorsan elmegyek és sétálok félórát, lenyugszok, és akkor könnyebb minden. akár lefekvés előtt is próbálkozhatsz sétával. jhaj meg a reggeli zuhany. csodákraképes.

toppencs said...

Szia !
Én fél évvel ezelőtt voltam így, diplomaírás, vizsgák, államvizsga, és plusz nyelvvizsga. Voltak olyan napok amik olyan gyorsan repültek el, h azt sem vettem észre, mi is történt ?! Minden ember másként tudja kezelni a hasonló helyzeteket, valaki könnyedén, én sajnos annyira nem... nekem a legjobb kikapcsolódás ha a barátnőimmel, barátaimmal beültünk valahova, bármi csak ne suli legyen a téma :))) én is 2 órát utazok (oda vissza) h találkozhassak velük, de valahogy utána úgy éreztem h erőt adtak !!! :)
vagy egyszerűen dőlj le egy kicsit bömböltesd a kedvenc zenéd, és relaxálj !!!!
Kitartást, a végén minden rendbe jön:) Én tudom !!!

orchidea711 said...

Szia!Én is így voltam mint te,és úgy vettem észre magamon,hogy mióta sok vizet fogyasztok,azóta sokkal jobb a közérzetem,valamint ajánlom neked a nagy üveges Svédcseppet teába,reggel és este 1-1teáskanállal,én mostanában elhanyagoltam a fogyasztását és valószínű ezért voltam olyan levert.Ja,és sok gyümölcs-zöldség és friss levegő,valamint VÁSÁRLÁS,ajándékozd meg magad kis apróságokkal!!!:)
És ajánlom azokat is,amiket az utolsó bejegyzésemben elolvashatsz.Remélem,mihamarabb rendbe jössz,Csipkelány!:)

Coco - Chanel said...

Hasonló érzés. Múlt héten 3 napot otthon tölthettem enyhe megfázással, fú de örültem. Kis feltöltődés volt. Amit én csináltam: vásároltam, takarítottam, sétáltam + a kapcsolataimat is kicsit helyreráztam. Szerintem ezeket próbáld ki, de ezt sem mindegy hogyan!
A vásárlás: ne úgy indulj el hogy nekem ez nagyon kell, maximum terveld ki kicsit hogy jó lenne ha egy ilyet tudnék venni. Nézelődj csak spontán, de azért ne szórd a pénz ész nélkül (abból további gondok lehetnek). Ez szerintem felvidító és azért sem kell aggódnod ha hazaértél, hogy x-dolgot nem sikerült megszerezni.
A takarítás: nem tudom más hogy van vele, de nekem nagyon jót szokott tenni ha ideges vagyok. Nem nagytakarításra gondolok, hanem inkább egyfajta rendszerezésre. Válogasd ki az ékszereid, a fiókokat tisztítsd meg hasonló. Végül jó érzés lesz leülni a tiszta szobába pl egy kis kakóval, és olvasgatni a blogokat :)
A séta: észre vettem hogy engem kikapcsol már csak annyi is hogy a buszmegállótól hazasétálok. Átgondolom a nap eseményeit (próbáld pozitívan nézni), kiszellőzik a fejem.
És a család, ismerősök: ezt csak pluszként írom ide, hiszen lehet másnak nincsenek ilyen problémái, de nekem ha felgyülemlik a feszültség, egyszerűen nincs kedvem senkihez. Jót tett hogy anyával mehettem vásárolgatni.
Remélem adtam pár jó tippet, ezek amik nekem beváltak. *Chanel

Thündérke said...

én is ilyen helyzetben vagyok:S éjjel későn fekszek le, mivel beadandót csinálok, vagy zh-ra tanulok:S reggel ma is elaludtam:S 3. napja hogy már szét száll a fejem, komolyan, annyira erőtlen vagyok :S szedek c-vitamint, eszem a magneb6-ot is , sok gyümit is , iszom napi 2,5 lieter folyadékot :S de váááá annyira hulla vagyok :(

Csipkelány said...

Köszönöm a sok jó ötletet, de azért látom, nem vagyok egyedül.
Gubo23: velem is pont ez van... csak legyek túl ezen az éven.
Ma már kicsit jobb a helyzet, mert sikerült 7 órát nagyjából aludnom, egy kicsit frissebb vagyok. De a tegnapi nap az betett, reggel fél 6-os kelés, meló, aztán 2-8-ig még órák az egyetemen +utazás. Mint egy mosogatórongy, kb. úgy értem haza. De szerencsére ma dolgozom utoljára már ebben az évben, úgyhogy éljen, lehet tanulni (jaj de jó...), de legalább kicsit utol tudom érni magam. Megpróbálom megfogadni a tanácsaitokat, szedni valami vitamint, normálisan enni, mozogni (hogy fogom erre rávenni magam... én szörnyen lusta vagyok). Egyébként a rendezettség tényleg sokat számít. Én még illóolajat szoktam párologtatni, meg gyertyát gyújtok és sólámpát, hozzá tea, az úgy elviselhetőbbé teszi.
A vásárlás, megjutalmazás tök jó, de azt vettem észre magamon, hogy egyébként csak ideig-óráig segít. Utána mindig kell valami új és ez már ördögi kör :) Egyébként Ti mit csináltok Szilvesztekor? Nekem még nincs programom, pedig talán még a vizsgafelkészülésbe be tudnám szorítani.

Zóra said...

Ez sajna nagyon rossz, velem is előfordult pont szakdolgozati időszakban, bár nálam tetőzte ezt az egészet az, hogy a fáradékonyság, feszültség, vállfájás után 1-2napra szó szerint kiütött a migrén. Heti rendszerességgel jöttek a migrénes rohamok. Azt hittem a vizsgaidőszak után mindez megszűnik, de nem. Voltam kivizsgáláson, fejfájás ambulancián, ct-n... mindent amit el tudsz képzelni. Kaptam gyógyszereket, nem hatottak, és akkor eldöntöttem, hogy megkímélem magam a kísérletezgetéstől meg a mindenféle erős kemikáliáktól. Nekem a rendszerszerű életmód segített. Soha nem aludtam 7-7,5óránál többet, mert ha "túlalszom" magam szinte megint az az érzésem, hogy szinte semmit nem aludtam. Így én még hétvégén is ébresztőre kelek. Rendszeresen elkezdtem sportolni és enni, valamint elkezdtem magnéziumot szedni, sok-sok folyadék, séta a friss levegőn. Segített még a citromfűtea, évi két méregtelenítő kúra. Valamint el kellett fogadtatnom önmagammal, hogy nem ér ennyit ez az egész, hogy szét stresszeljem magamat. Remélem megtalálod a megoldást ami neked segít!

Koch-Babics Évi és Koch László said...

Tudom, hogy most épp nem aktuális, de talán az államvizsgához jól jön majd! Én szeptember-októberben készültem fel az államvizsgámra, ezt a két hónapot úgy töltöttem, mint egy remete.6 kg-t fogytam és úgy néztem ki, mint egy zombi.Nem tudtam aludni, és már 3 héttel a vizsga előtt elkezdtem izgulni és parázni...Amit tanácsolni tudok, az az, hogy legalább minden nap 2x-3x sétálj legalább egy negyed órát, vagy amit még csináltam az a Rubint Réka 2009-es 20 percekre lebontott torna dvd-je (időben nem sok és bárhol kivitelezhető), ez teljesen kikapcsolt, és nőtt az önbizalmam, hogy teszek valamit a sorvadozó testemért( :D), és hogy minden fáradtságom ellenére meg tudom csinálni ezeket a 20 perceket,kitartó vagyok és így az államvizsgám is sikerül! :) És sokszor bejött és utána csak úgy faltam az oldalakat és a tételeket! Alvászavarokra és szorongásra pedig én MagneB6-ot szedtem, és a dm-ben kapható homeopátiás Nervenpflege bogyókát (olyan 1300 ft körül mozog az ára, iszonyú büdi, de hatásos! Lefekvés előtt fél órával 2 szemet vettem be, és el tudtam aludni elég jól!)
Viszont amit csak ajánlani tudok, hogy ne csináld azt amit én, hogy teljesen beparáztatod magad, mert az kész őrület! Nagyon fontos, hogy megmaradj pozitívnak és elképzeld, hogy jó tételt húzol, mindenre tudsz majd válaszolni, jófejek lesznek...stb!
Remélem, tudtam segíteni! :):)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...