Mostanában elég sokat foglalkoztat ez a kérdés, főleg, hogy lassan már-már kikerülök az egyetemről és nem akarok sokáig a " szüleim nyakán lógni". Elég összetett a dolog, mert ugyebár nem csak arról van szó, hogy elköltözöm és kész. Mindenkinél adottak az egyéni tényezők, amik persze mások.
Nálam ez úgy néz ki, hogy nem tolnak alám lakást, se kocsit, vagyis nem csak annyi a dolgom, hogy összepakoljam a motyómat és lelépjek és eltartsam magam. Mert hát valljuk be ez így nem olyan nehéz. Csak egy viszonylag jó kereset kell hozzá és megy is a dolog.
Viszont ez esetben, ahogy sok más embernél is, nekem kéne felépíteni a saját életemet, házastól, kocsistól mindenestől. Ez pedig azért ma nem olyan egyszerű szerintem. Régen sem volt az, de ilyen ingatlanárak mellett nem tudom mihez fogok kezdeni.
Ha egy kicsit utánaszámolok 23 vagyok, jó esetben idén lediplomázom. Jó esetben utána felvesznek jelöltnek az irodába ahol dolgozom és kapok x kezdő fizetést, ami nem hinném, hogy olyan nagyon sokkal több lesz, mint a diplomás minimálbér. Jó esetben ezt félre tudom tenni majdnem mindet, ha itthon lakom és tegyük fel az itthoniak nem kérnek semmiféle pénzt amiért itthon lakom (pl. kajapénzbe beszállás vagy rezsibe, ahogy sok helyen szokták). Nálunk a jelölti időszak minimum 3 év, ez után lehet megkezdeni a szakvizsgát, ami általában egy évig eltart mire az ember mindent megcsinál. Vagyis kb. 4 évig ezt a fizut kapom. Nem tudom, hogy ez elég-e a mai árak mellett egy normális ház megvételére, mert szörnyen drágák.
Áron még mesterképzésre fog járni, meg amúgy sincs még semmi "olyasmi" a láthatáron, ami már a közös büdzsére és komolyabb ingatlan tervekre utalna, szóval egyenlőre nincs meg az, hogy közösen építsük a fészket, tehát ezen egyenlőre én nem is gondolkodom.
Mire én leszakvizsgázom 26-27 éves leszek, amikorra már jó lenne egy lakás, házasság és lassan gyerek. De mégis hogy? és legfőképpen miből? A jelölti idő alatt az ember nem éppen szülni megy, hanem gürizik estig, aztán a szakvizsgára tanul reggeltől estig. Akkor mikor alakítson ki magának saját életet és életteret és miből? A jelölti minimál fizetésből?
Sokszor belegondolok abba is, hogy milyen jó volna Pesten lakni, mert aki ott dolgozik (tanul), annak persze sokkal kényelmesebb, hogy nem kell hajnalban kelnie, emiatt aztán persze több ideje is marad a munkán kívül másra. Én például Pesthez közel lakom ugyan, de mindennel együtt így is 1,5-2 órát utazom csak oda várakozással együtt, háztól házig. Attól függ, mikor hogy van busz és vonat. Mert igen, a vonat kb fél óra mig beér, de nekem ki is kell buszoznom az állomásra, mert gyalog kb. 3/4 óra, gyors tempóban 30 perc kiérni, arról nem is beszélve, ha nincs megfelelő csatlakozás a vonathoz. Meg hát a vonat se 10 percenként jár. Szóval az ember már attól elfárad, hogy mindezt megteszi, aztán ha odakerül, hogy teljes munkaidőben dolgozzon, mire hazaér már este van, éppen vacsorázik, max. 1-2 órát téblábol, tesz-vesz, együtt van a párjával (ha együtt élnek) és lefekszenek aludni és ez kezdődik elölről minden nap. Így telnek el szépen napok, hetek, hónapok, évek és az ember azon kapja magát, hogy nem csinált semmit, csak dolgozott. Szerintem ez elég szörnyű. Főleg, ha belegondolunk, hogy bár régen is sokat dolgoztak az emberek, de sok esetben a családjukkal és így legalább együtt voltak. Most pedig az ember egész nap a munkahelyén ül és alig van a családjával, szerelmével. Mire hazaér már hulla fáradt. Komolyan én már most, hogy nem is teljes munkaidőben dolgozom, de utazok és teszek-veszek néha egy kicsit már estére elfáradok, pedig ha belegondolok, semmi extrát nem csináltam, nem erőltettem meg magam, és mégis. Mi lesz, ha háztartást kell vezetni és gyereket nevelni?
Sokszor annyira idegennek és szürreálisnak érzem az egész világot ahogy működik. És végtelenül igazságtalannak. A legtöbb esetben nem az kapja meg az érdemeket, aki a legtöbbet dolgozik érte és odateszi magát, hanem azok akiknek valamilyen szerencse folytán az ölükbe hullik valami. Persze nem mindig, de sok esetben igen. És vannak ezek az emberek, akik élnek ebben a buborékban mert soha semmiért szinte semmit nem kellett tenniük. Mások pedig el akarnak érni valamit és ha el is érik, mire megkapják, szinte elment mellettük az élet. És talán ez a legfontosabb. Ma egy ember alig kap élményeket, új impulzusokat. Ha szerencsés és van annyi fizetése, hogy megteheti elmegy évente egy, max. két hétre nyaralni külföldre (olyan útra, ami megfizethető, spórolósan persze, mert hát oda kell figyelni) és kb. ennyi. Esetleg ott vannak a hétvégék, de az is sok esetben csak otthoni pihenéssel telik el, hiszen az ember akkor már csak egy kis nyugalomra vágyik. És akkor ha jobban belegondolunk miért is csináljuk ezt?
Van az a "vicc", hogy egy civilizációtól elzárt szigeten fekszik egy ember a pálmafák alatt a napágyon és odamegy egy európai ember és megkérdezi tőle, hogy miért lopja ott a napot, miért nem dolgozik?
Mire az visszakérdez: Miért dolgozzak?
- Hát hogy legyen pénze?
- Miért?
- Hogy legyen szabadideje!
36 comments:
Mintha a gondolataimat írtad volna le. Én is egyre gyakrabban gondolkodom ilyeneken. Mérlegelni kell a dolgokat. Lakás, kocsi, költözés és nekem is az a legrosszabb, hogy maradni szeretnék a városban , mert amúgy utazhatok napi 2 órát, ha meg minden nap kocsival jár az ember, akkor meg a benzinre megy el a fizetése. És persze, segítenek a szülők, de nem az van, hogy na, itt van minden.
Nem szeretem az olyan embereket, akik nem küzdenek semmiért, és mégis előadják magukat. Egyébként a jelöltségről jut eszembe, képzeld, van 1 srác, aki nem egy talentum, és bekerült a legjobb ügyvédhez. Aztán hangoztatta, hogy milyen jól keres, végül kiderült, hogy a szüleivel hitelt vetetett fel azért, hogy ki tudja fizetni az egészet, és még fizetést se kap. Azért annyi önbecsülése van az embernek, hogy nem zsigereli ki a saját családját. És szánalmas, hogy ennyi tanulás után az ember nem ér annyit, hogy legalább annyi fizetést kapjon, hogy meg tudjon élni.
Bocsánat, kicsit hosszú lett, de most ez kijött belőlem is :D
ezen mostanában én is sokat gondolkodom,perpill egy 1 éves okjs kézpést végzek,amivel nagy valószínűséggel el tudok helyezkedni,a diplomám is megvan,de nem látok rá esélyt,hogy azzal munkát találjak.meg igazából ez az okjs jobban tetszik.
Két eshetőség volt:1. hogy elköltözök az ország másik végébea,aminek sztem nincs értelme vagy a másik,hogy felmegyek én is pestre egyik barátnőmhöz albérletbe,de ahogy számolgattam,nem éri meg.Amit megkeresek kb elmegy arra,meg vmiből megkéne élni egy hónapig is.Szóval eljutottam arra a pontra,hogy jó nekem vhol a környéken is munka csak legyen..
ha itthon maradnék akkor meg félretudnám tenni ezt a pénzt.Aztán később hitelt felvenni,de az is szörnyen rizikós..
Max ha minden kötél szakad kimegyek külföldre dolgozni.
Van olyan csoporttársam most,fiú,18éves.Saját kocsija van,és a másik utcából kocsival jár át a suliba+plusz iphone meg amit eltudtok képzelni,de olyan nagyra tartja magát,pedig nincs mire,lenéz mindenkit a csoportban...nem is akar dolgozni,megkap mindent a szüleitől.Ő neki sztem könnyű dolga lesz így..
Szia!
Egyetértek Veled...
Bár én már idősebb vagyok (jóval) és a nagy büdös valóság az, amit leírtál. (egyre nehezebb az élet)
Régen jóval egyszerűbb volt házra, autóra gyűjteni, főleg, ha még párban is volt az ember, mint most.
Még annyi, hogy van pár ismim, akik most jelöltködnek és SEMMILYEN bért sem kapnak az ügyvédtől. Saját maguk után fizetik azt a kötelezettséget, ami a minimálbérrel jár!
Gondolom, úgy van vele a "főnökük", örüljenek, hogy nála tanulhatnak...
Remélem Pest környékén nem ez dívik!
Egy jó tanács: csak úgy tudsz előrébb jutni, ha még jó pár évig a szülőknél laksz és úgy raksz félre (az a legopcionálisabb, ha a szülők nem kérnek rezsi-, kajapénzt, de azért valljuk be, nekik sem lehet egyszerű).
Puszikkk
:( Mi is hasonló cipőben járunk. Én egy okj-s képzésbe kezdtem bele, mert a diplomámmal 1,5év alatt nem tudtam elhelyezkedni. A párom mérnök, szerencsére olyan a szakmája ami keresett. Egyenlőre a szüleimnél lakunk, igaz nem várnak el tőlünk semmilyen anyagi segítséget (rezsi, kaja, stb) mi mégis nagyon sokszor vásároljuk tele a kamrát, hűtőt. Ahol tudunk segítünk. Ez megy 2éve és még mindig anyuékkal élünk, de pl a párommal így megtudtunk venni egy használt (11éves)kocsit, amit hitel nélkül megvásároltunk. Most munkahelyváltás miatt költözést fontolgatjuk, de egyet már előre megbeszéltünk a párommal, hogy nem fogunk lakást, házat venni. Bármennyire is vágyom rá, itt lehetetlenség. Én hitelbe nem akarok elcsúszni, mert látom a barátaimon, szüleimen milyen kemény. Mi azt tervezzük, hogy arra rendezkedünk be, hogy lakást/házat bérlünk...családot alapítani egy albérletben is lehet és ha esetleg valami történik, és nem tudjuk fizetni nincs a nyakunkon hitel, akkor keresünk olcsóbb albérletet. Így munka szempontjából sem vagyunk helyhez kötve, mert pl a páromat most is megkeresik az ország másik szegletéből munkaügyben, és jobb ajánlatokat kap... sokan meg nem mernek a hitelük, lakásuk/házuk miatt elmozdulni a lakhelyükről. Én nem szeretnék ilyenek miatt röghöz kötötten élni. Direkt belevágtam egy olyan képzésbe amit bárhol tudok majd csinálni. Szóval lényeg a lényeg, mi nem fogunk saját lakást vásárolni (ha csak nem nyerünk a lottón) egy darabig még a szüleimmel élünk, és ha munka miatt máshova szólítja a páromat az élet, akkor albérletbe költözünk.
Remélem nektek is sikerül megtalálni a megoldást!!
Petrus:Igen igazad van. Hát a jogászok amúgy is előadják magukat, azt hiszik, hogy ők a világ közepe. Látom az évfolyamtársaimon is, akik Gucci táskával (nem tudom, hogy valódi-e), meg Burbery sálban mászkálnak.
Adri: Igen, ebben egyetértünk. Az albérlet nálunk sem játszik. Nem éri meg, belekerülsz és nagyon nehéz kikerülni, és tényleg csomó pénz rámegy, úgy méginkább úgy érezné az ember, hogy a "semmiért" dolgozik.
Krisztike: Jó tudni, hogy egy tapasztaltabb nő is ezen a véleményen van, bár sajnos szomorú. Egyetértek azzal, amit leírtál. Sajnos tényleg vannak helyek, ahol ez működik, mert azt gondolják, örülj, ha ott vagy és tanulhatsz. Ez szerintem amúgyis undorító. Én kapok bért, ezzel szerencsére nincs akkora baj, ingyen biztosan nem mennék el. Nehogy már ne tudjanak kifizetni a 20-40 000 órabérükből (!!! igen, órabér, jól olvassátok) egy jelöltnek havi 120-150-et. (én még gyakornok vagyok, ez más tészta)Komolyan gondolják, hogy miután 5 évet végig szívott az egyetemen az ember, nem adnak neki egy olyan fizetést, amit kb. egy bolti eladó kap jobb helyen?
Zóra: Ez érdekes elgondolás, nekem kicsit fura, mert nem ehhez "szoktam". Dez ez persze nem baj. Igazad van abban, hogy egy hitelbe bekerülni elég rossz. Az én párom is ezt szeretné elkerülni. Viszont nekem megnyugvást adna egy saját otthon. Bizonytalannak érezném a helyzetet, ha albérletben laknánk, de persze nyugaton sokan csinálják ezt, mert ott is horror ingatlanárak vannak vagy pl. Amerikában ha jól tudom.
Mindenesetre kívánom mindannyiótoknak, hogy sikerüljön, amit szeretne.
SZia! OLvasom a blogod és alapjába véve szimpatikus lány vagy, szóval ne vedd rossz néven a hozzászólásomat, de én kicsit csodálkozva olvastam amit írtál.
Nekem úgy tűnik, mintha mostanában kezdenél rájönni, hoyg mi jár az ügyvég szakmával, pedig a felvételikor is tisztában lehettél vele, hoyg milyen nyomorultak a feltételek, a gykornoki idő, és fizetés, hogy mi kell ahhoz, hogy beinduljon szépen lassan az ember karrierje.
Attól, hoyg X évig ott szívunk az egyetemen, az nem jogosít fel még semmire, a munkaadó nem fog megsajnálgatni, hoyg szegény lány már mennyit tanult, azt a minimum összeget adja meg, amennyiért te már vállalod, hogy ott dolgozol.
A másik, hogy 26-27 évesen hogy lenne már az embernek lakása, kocsija? Ilyen idősen a jobb fizetéssel rendelkezők is csak ott tartanak, hogy nagyon örülnek, hogy az első pár RÉSZLETEN túl vannak, és 10-15 év után a tied lehet a saját ház vagy lakás. És akkor örülni kell, hoyg addig sem albérletben laktál.
Bár ezt nem tudom pontosan így értetted-e, hogy iylen idős korodra neked mit jelent a saját ház.
Kicsit úgy tűnik, mintha nem számolnál azzal (és a mai pályakezdők úgy általában) hogy nem arról az életszínvonalról lehet kezdeni a saját életünket, ahol a szüleink 20-30 év munkaviszony után tartanak, mikor kirepülünk otthonról.
Nem rossz szándékkal írom, csak rossz olvasni, hogy ennyire rosszul esenek ezek a dolgok, pedig ha lelkileg felkészíted magad, hogy az élet iylen .... akkor nem esik oylan rosszul mikor lépni kell.
imazita: Nem veszem rossz néven. De az, hogy én a saját életem részleteivel írtam le egy általános dolgot, az még nem jelenti azt, hogy ezzel az eggyel van bajom. Aki éppen mást tanul, más a munkája annál szerintem ezek a dolgok ugyanúgy fennállnak. Nem gondolkodtam ezen, hogy ahhoz viszonyítom a jövőbeli életemet, mint amit a szüleim elértek x év alatt, de szerintem régen, amikor 18-20 évesen már férjhez mentek a nők, akkor már sok esetben elköltöztek otthonról a családdal és mégis volt valahogy. Ma ezt nem igazán lehet megtenni szerintem. Ha például szülni szeretnék nyilván nem anyukámék " nyakára" fogok, erről beszélek, ahhoz legalább valami otthon féleség kellene. A hozzászólásodból azt olvasom ki, hogy Te ebbe belenyugodtál, hogy ilyen az élet. És persze nem is nagyon lehet mit tenni, de nekem éppen ez a legfőbb gondom, hogy ez szerintem nincs jól így.
Teljesen egyetértek veled... Én is hasonló cipőben járok...
Pesten dolgozom, közben szakdolgozatot kellene írni, amihez már a napi 4-5 óra utazással nagyon fáradt vagyok... Maradnak a hétvégék, de ha akkor is egész nap dolgoznom kell(ene), tuti beleőrülnék... És ugye sosem lehet tudni, meddig van munkahelyem... Férjem is munkát keres, de vissza se hívják...
Oké, autónk pont van, de mire eljutunk esetleg odáig, hogy lesz egy kis házunk, addigra már rég nem lehet gyerekem... Mert a hitelt nagyon nem szívlelem, sose lehet tudni, tudjuk-e egyáltalán fizetni... Ha meg nem vállalunk gyereket, akkor meg tök felesleges és céltalan az élet...
Ördögi kör... De csak lesz valahogy...
Tandl: igen, igazad van. Amúgy a kocsi igen jó dolog és én is vágyom rá, de annak is olyan horribilis költségei vannak, hogy az már elképesztő, kezdve a benzinártól a többi kötelező díjig. A gyerekvállalással teljesen egyetértek. Egy nőnek ezzel kell legfőképpen kalkulálni. Én pl. szerettem volna/szeretnék 30 alatt szülni, de ahogy írod, ki tudja mikor lesz meg egyáltalán egy kis kuckó.
Ismerős a helyzeted, csak más a terület. Sokáig én is otthonról (vidék-szülők) jártam be suliba és dolgozni is. A dolgozós évek (2) már kemény volt. Fél 8-kor indult a busz és fél 8-ra értem haza. Semmit (szó szerint) nem tudtam már otthon csinálni, se erőm se idegzetem nem volt hozzá. Hasonlóan gondolkodtam mint Te, otthon pár év spórolás és jó lesz. De nem. Én egy minimális összeggel hozzájárultam a kiadásokhoz mert így jobb volt a lelkiismeretemnek (nem azért tanultam hogy utána is eltartsanak) és azt hittem ennyi kiadással meg is úszom de nem. A sok egyéb (kell ruha, internet, kollégákkal üljünk be, ebédeljünk stb apróságok) nagyon el tudják vinni, persze lehet úgy élni mint egy remete évekig, de akkor az lesz amit leírtál, elmegy melletted az élet és minden napod munkából és alvásból (tv-ből, internetből) áll majd. Kipróbáltam, két hónapig ment, nagyon szánalmas érzés volt azt érezni hogy minden nap arra kell gondolni hogy ha még ezt-azt megveszem elmegyek ide-oda annyival kevesebbet tudok félretenni majd lakásra, "önálló" életre. De ha belegondoltam hogy tanultam évekig, dolgozom egy jó helyen nehogy már ne vehessek egy új szoknyát ami csak 3000 Ft! Tényleg ezen múlna? Főleg hogy nem is vagyok egy party-arc, még ezt a keveset is megvonni magamtól...Így hogy minden hónapban lemond az ember a 3000 extra kiadásról az éves szinten 36 ezer...hát nem egy nagy spórolás.Kiszámoltam mennyi megtakarítás kellene havonta ahhoz hogy 3 év múlva meglegyen az önrész egy lakáshoz :) Egyedül elmenni albérletbe meg nagyon nem éri meg, minden pénzed rámegy és akkor megint nem tettél félre semmit. Párban könnyebb, nekem is :) és így 5 év után mondom azt hogy most jó (persze lehetne jobb is) elfogadtam hogy van aki kap mindent és neki ez a természetes, csak már átlátok a szitán és tudom nekik sem minden fenékig tejfel :)
Szerintem sem jó így az élet, dehoyg nyugodtam bele :)
Csak már egy-két lépésen túl vagyok, amire te még most készülsz és már kicsit másképpen látom ezeket a kezdő dolgokat.
Mi egy icipici lakást vettünk a párommal, és igencsak spórolósan élünk, de tudjuk, hoyg ez időszakos (pár év), ezért kibírjuk. Együtt örülünk, minden jól gazdálkodott hónapnak :)
Az biztos, hoyg folyamatosan kompromisszumokat kell kötni, mert lehetne jobb munkahelyem, de én pont nem számom rá azt a plusz utazási időt, mert annyit nem ér meg nekem.
El kell dönteni, hogy a család, a karrier, vagy mi a legfontosabb és utána semmit nem megbánni. (Meg jól egyensúlyozni, de neked biztos menni fog)
Nekem ami szívfájdalom, az a nyaralások, nagyon szeretek utazni, de mostanában a lehetőség közelében sem vagyok. De később még biztos sor kerül rá.
iamzita: Akkor értem. Bocsi, hogy félreértettelek.
Na ez volt az egyik olyan dolog, ami miatt külföldre költöztem: szerintem ma Magyarországon egy átlagos fizetésből egyszerűen nem hogy megélni nem lehet, képtelenség önállósodni. Még mielőtt bárki azt mondaná, hogy persze könnyű kívülről ítélkezni, én arra azt tudom mondani, hogy mindenkinek meg van rá a lehetősége. Itt egy normál kezdő fizetésből úgy lehet spórolni, hogy mellette még nagyon sok más dolgot meg tudsz venni és nem azon gondolkodsz, hogy hónap végére a nullán leszel. A lakás az egyetlen dolog, ami itt drágább, az élelmiszer most már jó ideje olcsóbb, a közlekedés olcsóbb és fényévekre van színvonalban a budapestitől, a ruhák és hasonló dolgok nagy átlagban jobb áron vannak, mint Magyarországon. De sorolhatnám még így tovább.
@Iamzita: azért szerintem az elég szomorú, hogy otthon kb. 20 évet kell várni, amíg rendes munkával valaki egy autót meg tud venni...szerintem Magyarországon valaminek történnie kell, hogy ezek a dolgok megváltozzanak, mert ez nem normális.
Szerintem az a gond, hogy görcsösen ragaszkodunk a saját lakáshoz. Ma már nem olyan egyszerű saját lakást venni, ha nincs meg a kezdő részlet, akkor nincs mit tenni, marad az albérlet. Nekem viszonylag jó munkám van, mégsem látok sok esélyt rá, hogy össze tudjak spórolni egy lakás kezdő részletére. Ilyen világ van Magyarországon, lehet utálni, vagy elmenni külföldre, vagy maradni és elfogadni.
Én mikor elkezdtem dolgozni egy évig otthon laktam, aztán a párommal összeköltöztünk egy olcsó albérletbe. Nem a legszebb környéken volt, de nem ment rá a gatyánk és nem éltünk a szüleink nyakán. Egyedül nem költöznék albérletbe, mert tényleg nem éri meg, valószínűleg barátnővel mennék inkább.
Hu ne haragudj, de néhány dolgon igen csak felkaptam a bejegyzésben és nem a jó értelemben..
Egyrészt:
" de ilyen ingatlanárak mellett nem tudom mihez fogok kezdeni" nem tudom mennyire figyeled a gazdaságot, de most a legolcsóbb minden, ezt azért jobb ha tudod. Viszont azon nem is kicsit akadt fent a szemem, azaz, hogy miért akarsz mindenáron azonnal HÁZAT?? azért ez elég kevés embernek adatik meg..nyugodtan lehet garzonlakást bérelni kezdő fizetésből és építeni fel mindent..nem csak ez a két véglet van, amiről beszélsz (mostmár sokadszor), hogy vagy alád tolják a dolgokat vagy ott állsz hogy huhu...senkinek sem röppen a sültgalamb a szájába többnyire és nagyon ritka az olyan eset, hogy valakinek azonnal háza legyen, jesszus..
A másik pedig, amit írsz:
"Én például Pesthez közel lakom ugyan, de mindennel együtt így is 1,5-2 órát utazom csak oda várakozással együtt, háztól házig. Attól függ, mikor hogy van busz és vonat."
Én pesten lakom és 1,5órát utazom, ráadásul nem csak egy vonaton, hanem átszállással és ázva-fázva sok esetben, tehát igencsak irigyelhetném azokat akik felpattannak a vonatra és ott tudnak pl tanulni míg beérnek a város közepébe.
Egyszerűen annyira keserű, ahogyan írsz a dolgokról, hogy nem csodálom, hogy nem látszi kiutat:( Ne haragudj, de ez nonszensz ahogyan a dolgokhoz állsz! Ezekkel a negatív gondolatokkal, hogy jaj sosem lesz házad és mikor nevelsz gyereket, ha mindig csak dolgozol majd, nem is lesz kiutad sosem.
Persze, hogy nehéz az élet, senki sem állítja hogy nem az, de arra nem gondoltál még, hogy ha kicsit is pozitívabban néznéd a dolgokat, akkor nem lenne ilyen kilátástalan?
Rengeteg lehetőség van az életben, amiket meg kell ragadni és a kis rövidtávú célok eléréséből meríthet az ember, hogy érdemes tovább csinálni.
Nekem van olyan ismerősöm van, aki végzi az építészkart, gyereket nevel, dolgozik és btw fenntartja a háztartást. Sosem hallottam panaszkodni!
Engem nagyon megdöbbentett ez a poszt, és a kommentek egy része is.
18 évesen költöztem el otthonról, egyetemre mentem egy másik városba, diákhitellel, albérlettel, kollégiummal, és folyamatosan dolgoztam az 5 év alatt. Még diploma előtt kaptam állásajánlatot, úgyhogy 8 órában dolgoztam már Bp-en, közben vizsgaidőszak, szakdoga és államvizsga. Mindez 2 egyetemi szakiránnyal és úgy, hogy tanársegéd voltam az egyetemen is.
Nem kaptam lakást, és autót sem otthonról, sőt pénzt sem. Albérletben éltem, majd óriási hitelre vettük a lakást (mert a páromnak sem adtak se pénzt, se lakást csak úgy, hogy elinduljon). Az első saját autóm 100e Ft-ba került, egy édes piros Maruti volt, és nem volt ciki azzal járni, a fenntartása is olcsóbb volt, mint egy bkv bérlet.
12 éve dolgozom főállásban, és ha akartam volna sem tehettem volna meg, hogy otthon maradok és eltartatom magam, míg "kedvezőek nem lesznek a körülmények" az elköltözésre.
De persze ezt az elmúlt pár évet siránkozással is tölthettem volna...
Már én is feltettem magamnak a kérdést...jó párszor... mit mondjak, én se sok esélyt látok arra, hogy elköltözzek mostanság. Még 1,5 év fősuli, most elkezdtem egy okj-s képzést pesten, minden szombaton fel kell hogy utazzak, aztán vissza ( 2200 Ft.- ) a képzésről ne is beszéljünk, hogy mennyi... de talán ezzel jobban fogok keresni, mint ha tanítanom kellene általános iskolában :D . De persze diploma kell, nem mintha a diplomával jobban ellehetne helyezkedni, na mindegy. Szóval itt vagyunk párommal 3,5 éve együtt, jó lenne végre kettesben lenni, nem mindig itt nálunk vagy náluk. Annyira röhejes, hogy ugyebár Londonba voltunk 9 hetet, és már az első héten kapsz munkát, elég jó fizetéssel, jól megélsz belőle, és közben spórolsz is. Itt meg? Vársz hónapokat mire talán kapsz valami melót, gürizel azért a kis pénzért, amiből nem halsz éhen, meg nem fagysz meg, de félre rakni nem tudsz.
Barátom most diplomázott le, mellé felsőfokú angol nyelvvizsgája van, beadta ezer helyre az önéletrajzát és semmi . Most várunk. Azért szerencsésnek érzem magam, hogy szüleim támogatnak, meg ,hogy nem kell itthon beszállnom semmibe, de tényleg elég sok helyen nem így van... A másik, hogy anyáék mindig mesélik, hogy mikor apámmal összekerültek, bizony semmijük nem volt , de volt meló , és megtudták oldani a dolgokat, hát más világ volt .
Én sajnos itt Magyarországon, nem látom a jövőmet .
Maggie: Tisztában vagyok a gazdasági helyzettel és hidd el, ha lenne pénzem, most vennék lakást/házat. Egyébként pedig sokra megy az ember az olcsósággal, ha a fizetések majdhogynem stagnálnak. Na de ez most nem erről szóló bejegyzés. A másik, hogy nem "csak felpattanok a vonatra". Gondoltam nem írom le az egészet, de akkor mégis: a vonatállomástól gyalog 3/4 órányira lakom, tehát reggelente buszozom, ami azt jelenti, hogy elindulok pl. 6.15-kor itthonról, kiérek az állomásra, várok a vonatra, aztán felszállok, utazom vele 40 percet, aztán még átszállok buszra és onnan még villamosra és még begyalogolok a munkahelyemre. A vonatközlekedésről meg annyit, hogy nem minden 2. percben jön, ahogy Pesten a buszok stb. Sokszor pedig )főleg ilyen időben ) nem kevés késéssel közlekedik a MÁV, ha lekésem a buszom vagy gyalogolok 3/4 órát a hidegben haza vagy várom a hidegben fél órát a buszra. Na de ez sem témája a bejegyzésnek.
Az pedig, hogy ki hogyan éli meg a dolgokat egyéni kérdés, én ilyen vagyok. Lehet, hogy Te más véleményen vagy és ahogy mondod "pozitívabban" gondolkodsz, hát akkor hajrá. Én ezt látom.
Thündérke: Remélem hamar kap valami jó állást. Egyébként igen, én is így gondolom. Anyukáméknak se volt szinte semmijük, főleg, hogy másik országból jöttek át, kb. semmivel a rendszerváltás után. Apukám már akkor megfogadta, hogy soha nem megy többet albérletbe és akkor vettek egy kis 100 éves házat, amiben vezetékes meleg víz és fürdőszoba, wc sem volt, egészen kb. 13-14 éves koromig, amikor beköltöztünk a házba, amit építettek.
Tisztában vagyok azzal, hogy az embereknek nem hullanak az ölébe a dolgok, viszont a poszt mondanivalóját nem hiszem, hogy minden hozzászóló megértette vagy csak nem arra reagált. Egész egyszerűen arról van szó, hogy az életed nem arról szól, amit igazán szeretsz, mert arra csak töredék időd és energiád jut. És hogy ez szerintem nincs jól és ez az egész világ eltorzult ahogy van, azzal, hogy az ember élete reggeltől estig a munkában telik el és jóformán így éli le az életét, majd mielőtt még elérné a nyugdíjkorhatárt meghal valami betegségben. Vannak akik boldogan szaladnak a mókuskerékben, mondván, hogy nézzük pozitívan a dolgokat, míg vannak olyanok, akik a nagy szaladás közben észreveszik azt, hogy a mókuskeréken kívül van egy fantasztikus világ, amiből mindig azt az egy szegletet látják, ahol tekernek és ahelyett hogy boldogan szaladnának, arra gondolnak, hogy miért is szaladnak, hiszen csak körbe-körbe megy az egész?
Az a baj, hogy annyira naív és végletes a gondolkodásod ebben a témában. Egyszerűen csak arra világítok rá, hogy amit te irigyelsz másokban (pesten lakik, könnyebb a közlekedés stb), az nem biztos, hogy olyan fényes, mint amilyennek az tűnik.
Mások valószínűleg téged irigyelnének, hogy járhatsz iskolába vonattal és nem voltál arra kényszerülve, hogy mondjuk 14évesen középiskola helyett a munkát válaszd. Persze sokan nem is irigykedhetnek, hiszen nincs internet a meleg szobában, ahol nyomon tudják követni azt a "fantasztikus világot", amit te úgy hiányolsz:)
Hidd el, hogy mindennek van ára, és rengeteg oldalról lehet nézni a dolgokat. De attól még, hogy ezt leírod és sokan egyetértenek veled, még nem lesz előbb házad vagy kocsid, nem tudom értessz-e.
Amennyit a smink cuccokba fektettél lehet meglenne egy autó részlete, vagy másnak a téli fűtése. Nézőpont kérdése egyszerűen minden!
Szia Csipkelány!
Nem nagyon szoktam hozzászólást írni szinte sehol, de most nem hagyhatom ki, lásd meg, hogy az éremnek két oldala van.
3 évvel ezelőtt, 21 évesen rosszul lettem. 8 nap kórházi fekvés és egy műtét után közölték velem az orvosok, hogy kb. 15 évem van hátra.
Egy hét alatt széthullott minden addigi álmom: a karrier, a családépítés, minden. Nem lehet tudni, hogy ez a 15 év végül mennyi lesz, és nem is vagyok pesszimista, de nem szeretnék egy páréves gyereket magam után hagyni.
Magamba zuhanhattam volna és mondhattam volna azt, hogy minek dolgozni, stb., hiszen soha nem leszek nyugdíjas (ez viszont sajnos 100%), de mégis végiggondoltam és úgy döntöttem, hogy megpróbálom az előnyeit nézni, hiszen vannak neki.
Azóta minden egyes napot értékelek. Nincs olyan, hogy 'lusta nap', rosszul érzem magam, ha nem teszek valami hasznosat minden nap. Ha időm engedi, kilátogatok a kedvenc helyeimre itt Budapesten, nézem az embereket vagy csak a várost magát.
Megpróbálok minden nap beszélni Anyukámmal, ki tudja, hogy melyik lesz az utolsó beszélgetés. Ha haragban válunk el, lefekvés előtt felhívom, hogy elnézést kérjek.
Tudom, hogy belül megbocsát és soha nem haragszik rám úgy igazából, de sokkal jobb kimondani, mint keseregni később, hogy hogyan váltunk el.
Irtó rossz érzés az, hogy bármikor újra rosszul lehetek, hogy úgy kell szerveznem az életem pl., hogy mindig legyen nálam telefontöltő, hátha kórházba kerülök és tudjak értesíteni valakit.
Hogy külön élek a családomtól és ha komolyabb baj ér, akkor ki szól nekik? Mikor veszik észre, ha nagy baj van? Ilyenekre is gondolni kell és megbeszéltük, hogy ha 3 napig nem jelentkezem, akkor felhív egy illetőt, aki meg tudja nézni, hogy mi van velem.
Borzasztó érzés, mikor a szüleid arról beszélnek, hogy annál nagyobb fájdalom nincs, mint túlélni a saját gyerekünket. És nyugtatod őket, hogy neked már nem fáj majd, nekik se fájjon.
A mai gazdasági helyzetben örülök neki, hogy munkahelyem van. Nem a legjobb, sőt, és keresek is mást, mert nem szeretném úgy leélni a hátralévő időt, hogy olyannal töltöm, amit nem igazán szeretek.
Hogy amikor mindenki azt mondja, hogy maradj csak ott, ahol vagy, becsüld meg, stb, akkor nem mondhatod el nekik, hogy érzed, hogy peregnek az évek és még annyi terved van. A barátaim közül ketten tudják csak ezt, nem szeretném, ha amiatt kezelnének másképp, mert tudják az igazságot.
Persze vannak olyanok, akik jó helyre születnek, jó helyre házasodnak, stb. De sokszor ők is nagy áldozatokat hoznak, amiket mi nem látunk, vagy sokkal rosszabb helyzetben vannak pl. egészségileg (mint én), de ez nem látszik rajtuk, csak hogy jól élnek (én abszolút nem).
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy soha nem szabad a dolgoknak csak a negatív oldalát nézni és mindig másokon keseregni. Mit nem adnék, ha egyáltalán tervezhetnék úgy, mint te - gondolom eszedbe sem jutott csak 35 éves korodig tervezni.
Élvezz ki minden napot, a dolgok jönnek maguktól. Élni kell a lehetőségekkel és mindenben meglátni a pozitívumot: élhetsz otthon a szüleidnél - sokakat elzavarnak otthonról vagy szüleik sincsenek!
És ez csak egy a sokból. Közhely, de akkor jövünk rá valaminek a fontosságára, ha már nincs velünk.
Azért szerintem ennyire nem borzalmas az élet, mint ahogy a bejegyzésedben írod. Néhol úgy érzem ez az egész túl van dramatizálva. Tény, hogy Magyarország nem egy Földi Paradicsom, de nem szabad hatalmas elvárásokkal nekiindulni a világnak, mert még nagyobbat fogsz csalódni. Nem kell feltétlenül a saját lakást/házat megcélozni legelőször. Egy olcsóbb albérlettel is el lehet jutni addig. És az albérlet nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindened arra megy rá, és nincs kiút onnan. Kiút mindig van, csak a lehetőségeket kéne meglátni. Amúgy baromira nem értek egyet azzal, akik azt mondják, hogy "bezzeg a szüleink idejében mennyivel könnyebb volt". Dehogy volt könnyebb!! Igen, mások voltak a körülmények, talán kicsit egyszerűbb volt saját lakást szerezni, de például az én szüleim külföldi munkát is elvállaltak azért, hogy felépülhessen a saját házunk, és az teljes valójában is csak 8-9 éves koromra lett kész. És ezért igenis össze kellett gürizni a pénzt, és fűtés nélküli albérletben kellett évekig élniük, míg idáig eljutottak. És egyikük sem nagy családi házból költözött el, mert mindkettőjük szülei egy pici lakásban éltek.
Itt igazából azt kell eldöntened, hogy valóban annyira el akarsz költözni, mint amennyire szeretnéd, vagy jobb belekergetni magad egy álomvilágba, és sírni azon, hogy micsoda szar az élet.
Ezt írod: "Főleg, ha belegondolunk, hogy bár régen is sokat dolgoztak az emberek, de sok esetben a családjukkal és így legalább együtt voltak."
Hee??? Mikor dolgoztak az emberek együtt a családjukkal??? A középkorban maximum a földeken, de a szüleink idejében biztos nem. Azért azt nem hiszem, hogy szívesen dolgoznál anyukáddal vagy a barátoddal együtt egy irodában 0-24-ben. Az nem ugyanaz a klasszikus "együttlevés", mintha ezt egy jó vacsora közben tennétek.
A másik amit írtál:"Komolyan én már most, hogy nem is teljes munkaidőben dolgozom, de utazok és teszek-veszek néha egy kicsit már estére elfáradok, pedig ha belegondolok, semmi extrát nem csináltam, nem erőltettem meg magam, és mégis. Mi lesz, ha háztartást kell vezetni és gyereket nevelni?"
Amit ebben a pár sorban vázoltál... ezt a szituációt családok százezrei csinálják, és még sem rokkannak bele. Nem csak a fekete-fehér létezik a világon. Aki dolgozik, az nem feltétlenül rokkan abba bele...ez hülyeség. Lehet úgy kezelni az életet, hogy minden körülöttünk igazságtalan, és nekünk semmi jó nem adatik meg, de élhetünk úgy is, hogy elfogadjuk, hogy igen, ezek a kötelezettségeink, és tesszük a dolgunk, ugyanakkor az apró örömöket nagyon nagyra értékeljük pld: egy kis összebújás a baráttal, egy hétvégi ebéd a családdal, egy blogbejegyzés megírása, egy finom édesség elfogyasztása stb. Lehet így is élni, hogy nem siránkozunk a világ dolgain, hanem tesszük amit tennünk kell és minden egyes meghitt pillanatnak örülünk. Ez nem jelenti egyből azt, hogy a mókuskerékben leamortizálnánk önmagunkat.
Az emberi természet olyan, mindenki mást, jobbat akar. Ha elér valamit, máris a következő lépcsőfokon akar állni.
Én utazom napi 4-5-6 órát (attól függően, hogyan jár a vonat és Pesten épp' hol van a munkahelyem), de megéri, mert nem kell albérletbe mennünk, félre tudjuk tenni azt a pénzt és nem fogunk devizahitelesként sírni, hogy jaj, most mi lesz.
Ez is egy megoldás. Nem akarunk hitelt, max. egy nagyon minimálisat, ha nagyon szükséges. Még eddig sosem voltunk nyaralni, sőt, még a nászútból se lett eddig semmi, de majd lesz valahogy.
Fel kell állítani egy sorrendet, kinek mi a fontosabb. Én pl. sosem tudnék külföldön élni. Ez van.
Mindketten főiskola mellett dolgozunk (ill. férjem most CV-ket küldözget), egyáltalán nem könnyű, nem adjuk fel, de időnként mindenkinél van, hogy úgy érzi, összedől körülötte az egész világ.
Fel a fejjel, pozitívan kell tekinteni a jövőbe és nem szabad feladni az álmokat, mert akkor tuti, hogy semmi sem fog összejönni ;)
Én nem akarok egyik oldalra sem állni, de azért reagálnék arra, amit Maggie írt...
A blogodat olvasgatva és a termékeket nézve, amiket használsz nem igazán tűnsz olyannak, akinek anyagi gondjai lennének. Így nem nehéz optimistának lenni...
Még mielőtt azzal jönnétek, hogy mekkora szemétláda vagyok és mit képzelek, csak elmondom, hogy nem olyan egyszerű ám egyről a kettőre lépni manapság, és hiába vannak lent az ingatlanárak, ha nincs tőkéd, úgysem vágsz bele, mert nem tudod fizetni a hitelt...
Azért kicsit erős volt, ahogy egy véleményt egyszerűen naivitásnak tituláltál Maggie... Nem tudom, hogy milyen a háttered, de úgy fest, h Csipkelánynak ezek tényleg problémát okoznak...
Attól, hogy kiadja magából, hogy mit érez nem lesz pesszimista, a blogból nekem egyáltalán nem az jött le, hogy ő egy borulátó lány...
Csöpi: Köszönöm, ez kedves tőled.
Amúgy reagálva a többiekre én csak leírtam az éppen aktuális véleményem. Attól mert más nem így gondolja, még nem kell összeveszni.
Ez beauty vagy picsákoló blog?
Jogod van arról írni, amiről akarsz, csak én anno nem ezért iratkoztam fel, úgyhogy ha a kesergés és önsajnáltatás lesz továbbra is a téma, akkor viszlát!
dóri
Csöpi, örülök, hogy nem az jön le, hogy anyagi gondjaim vannak, pedig hidd el, hogy én is megdolgozom mindenért, amit ott látsz. Egyetemista vagyok, ami mellett nem derogál dolgozni (több helyen is), a szüleimmel élek, nincs "alámtolva" se lakás se kocsi, úgyhogy én is bkv-zom, mint bárkimás..álmaim nekem is vannak és a magam részéről próbálok a lehető legtöbb úton eljutni afelé:)
Az pedig ugye, hogy ki mire költi azt a pénzt, amiért megdolgozott már nem ide tartozik, sőt igazából szerintem sehova sem.
Az, hogy nem látod, hogy gondjaim lennének tudod miért lehet?
Mert nem szánok neki nyilvános panaszkodást:) Gondjai mindenkinek vannak, én azt választottam, hogy ezt nem terítem az olvasók elé, hiszen egy pozitív oldalt szeretnék üzemelni, ami a sminkelésről szól, nem pedig a bankszámlámról.
Nem szeretném, ha ez átmenne most személyeskedésbe, mert nem rólam van szó. Csak azért jó lenne, ha nem gondolnád, hogy jöttem papolni a budai luxusvillából, mert az jóó nagy tévedés lenne.
@Maggie: Pontosan azért nem értek egyet a "vélemény nyilvánításoddal", mert az épphogy személyeskedés volt. Valakit lehordál, akiről nem tudsz semmit. Ő nem pesszimizmussal teli posztot írt, hanem elmondta, hogy mi foglalkoztatja. Szerintem egy életmód és beauty blogba ez belefér, és ezért nem kell leharapni a fejét. Neki is ez uolyan "véleménye", mint neked...
Ha te véleményt írtál volna és nem ugrasz rögtön, talán másképp alakul...
Sokat gondolkoztam, hogy írjak, de nem tudom megállni.
Először is gratulálok, nagyon jó reklámot csináltál a blogodnak...
És akkor kezdeném azzal, hogy szerinted más hogy kezdi? Van akinek annyija sincs mint neked, de tipikusan megint megjelenik a magyar siránkozási stílus.
Akinek a feneke alá teszik az nyilván örül neki, de nem szarabb ember. Magdi sem és én sem, akik a családjával élünk. Adok le itthon pénzt, bevásárolok, csekket adok fel, és nem érzem magam kevesebbnek, mert a szüleim azt mondták, hogy maradjak, amíg ők tudják ezt kezelni addig gyűjtsek, pedig a mi helyzetünk sem fényes.
Én személy szerint egyetem mellett ingyen-gyakornok voltam, kidolgoztam a belem, és felvettek teljes munkaidőbe.
Írod hogy nem is teljesben dolgozol. Szerinted más nem kel korán? Én is kelek fél 6kor, hogy elinduljak Bp-re 6:15kor. Este fél7re érek haza (napi 3-4 óra utazás), és a munka mellett bedolgozok egy cégnek, adatot rögzítek, dolgozok fel. Van hogy nincs munka, de van hogy hajnal 2ig csinálom itthon, és ugyanúgy kelek fél6kor. És nem kapcsolatok révén, hanem kopogtattam elismerték a munkabírásom, sok idénymunkám volt egyetem alatt és rengetegszer visszahívtak dolgozni.
És tudod én nem a pirosítóimat címkézgetem, amiből van 4 darab, mert ebből nyilvánvalóan látszik, hogy marhára ráérsz!!!
Menj el mekizni, árut feltölteni, én is dolgoztam rengeteg helyen, ami nagyon nem tetszett. Talpaltam napi 8-9 órát eladóként a hülye vevők között, mégis jópofát vágtam hozzá.
Gyűjtögetünk a párommal, lassan egy jobb autót is meg tudunk majd venni. Lakás/ház hogyan lesz? Nem tudom sajnos. De nem nézem negatívan a jövőmet. Ez lenne a legrosszabb. Értékelem, hogy van munkám, van egy csodálatos párom (aki több műszakban dolgozik), egy támogató családom.
Hidd el másnak is nehéz, nekem például nagy kedvem lenne sminkelgetni meg blogozni, de a saját szórakozásomra (olvasás) tudod mikor jut idő? Csak reggel a buszon és este, hazafelé a buszon.
És igen is csökkentsék a jogi meg közgáz szakok keretszámát, mert minek annyi diplomás, ha nem tud a munkaerőpiac mit kezdeni vele. Látom, mert HR-ben dolgozom. Jönnek a bölcsészek, hogy munka kell nekik, jön a megbízó, hogy munkaerő kell neki, csak az elvárások és a képzettségek nem találkoznak.
És hogy a kérdésedre válaszoljak:
Igen, sajons valószínűleg hitelt kell felvenned, forint alapon, annyira, amit elbírsz egy hónapban, és lejjebb kell adni a kiadásokból. Hidd el én is nagyon szívesen vásárolnék ezer dolgot magamnak, még ha van rá pénzem akkor sem teszem, utoljára a 299es essence vásáron vettem pár dolgot, amit régóta szerettem volna, de 8-900ftot sajnáltam rá.
Névtelen: Először is nem volt célom reklámot csinálni, Ti olvassátok el magatoktól az írásomat. Másodszor pedig azt nem értem, hogyha Te ugyanazokkal a "problémákkal" küzdesz, mint én (legalábbis amit emlitesz pl. az utazás, meg hogy nem tudtok egyből nagyot előre lépni), akkor miért vagy annyira a bejegyzésem ellen, hiszen pont erről írtam. A hozzászólásodból nagyon is úgy tűnik, hogy ezek a dolgok Téged is zavarnak, nem örülsz annak, hogy alig van időd, amikor hazaérsz, mégis nekem esel. Számomra ez elég ellentmondásos. Persze, lehet, hogy Téged ezek mégsem zavarnak, vagy úgy gondolod hogy Te "bezzeg nem siránkozol annyit", de attól még szerintem így van. Egyébként pedig a pirosítóim címkézése nem kapcsolódik a témához. A szabad időmet azzal töltöm el, amivel akarom. De egyébként ha érdekel, valamelyik este 8 és 9 között csináltam. Nem hiszem, hogy ebből óriási következtetéseket kellene levonnod. Az ingyen gyakornoki munka pedig azok miatt marad fenn, akik ezt életben tartják. Ugyanis szerintem és nagyon sok más ember szerint (munkáltatók) nem etikus valakit így dolgoztatni. A kötelező gyakornoki idő más tészta. Az ok, hogy ingyen van, de ha valaki amellett önszántából elmegy DOLGOZNI (amit amíg nincs diplomája, de a szakmájában dolgozik gyakornokoskodásnak nevezünk), akkor ugyanúgy érdemi munkát tud végezni, mint akár egy diákmunka esetében. Márpedig ez egy kétoldalú dolog, amiért igenis bér jár. Tehát ha valaki dolgozik ingyen, az magára vessen. Mert igenis be lehet kerülni nagyon jó helyekre úgy is, hogy kap az ember egy méltányos fizetést, cserébe azért amit elvégez. Elvégre ez így tisztességes. A politikát meg nem keverném bele. Engem különösebben nem érdekel, hogy csökkentik vagy sem a létszámokat, de ha már nagyon lovagolni akarsz rajta, akkor hidd el, én (és a többi már végzett/nemsokára végző jogász) fogunk jól járni, ha tovább csökkentik a helyeket, mert nem fognak 100-an a helyünkre sorban állni és ez felhajtja majd az árakat és a keresletet. Erről ennyit.
Nem hiszem, hogy az, hogy a jövőben kevesebb jogászt vesznek fel államira növelni fogja a keresletet. Ahhoz már rég késő. Már mikor én felvételiztem (2005) is rég túlkínálat volt végzett (!) jogászokból (és másból is, de most épp a jogászokról beszélünk). Szerintem ma már butaság úgy választani szakmát, hogy csak azt nézzük, hogy mi tetszik és nem vesszük figyelembe, hogy mire van kereslet.
A keretszámokban legalább egyetértünk, nem akartalak megbántani tényleg, most higgadtabban válaszolok.
Hidd el néha, de csak néha gondolok bele, hogy milyen szar a helyzete ennek az egész országnak, de ilyen nézőponttal, negatív véleménnyel még rosszabb lesz a sajátod is. Idegileg is ki fog készíteni.
Tudod engem is zavart és nagyon stresszes voltam, és ennek egészségügyi következményei is lettek. De átgondoltam, megnéztem, hogy mennyi ember van, aki még rosszabb helyzetben van. Meg kell tanulni értékelni amink van.
A gyakornoki időről pedig annyit, hogy teljes munkaidőben 6 hétig nem kell fizetni a cégeknek, részmunkaidőben pedig 12 hétig. Én utóbbin estem át, ha én nem megyek, hát van más, nálunk is jönnek-mennek a gyakornokok. Az iskolai gyakorlatunk egyenlő volt azzal, hogy a tanárunk helyett csináljunk meg ezt-azt. De úgy éreztem nekem az kevés volt és mire vége lett az utolsó félévnek, kezemben volt a szerződés. Voltam interjún olyan helyen ahol ajánlottak pár tízezer ft-ot, oda hívtak is próbanapra, de nagyon nem tetszett a cég.
Ahogy valaki írta, én is csak megerősíteni tudom, hogy vannak jogász gyak helyek, ahol még a gyakornok fizet! Személyes ismeretségi körömben konkrét esetet láttam. Van aki ezt benyeli, van aki nem.
De ezt tényleg próbáld meg átgondolni, mert csak őrlődni fogsz.
Én már akkor akartam kommentelni, mikor valamikor télen arról írtál, hogy mi van a beauty blogok mögött.
Már ott annyira naivnak látszott a felfogásod és hozzáállásod (és egyetértek Magdival, lehet ezt így nevezni) de mondom biztos ért valami csalódás vagy pillanatnyi hatás ami kihozta belőled.
De most itt hogy újra elkezdtél panaszkodni ezeken én annyira elcsodálkozok rajta, hogy iylen egy jogász felfogása?? Nemsoká Dr. leszel, és az egyetem alatt iylen keveset láttál az életből?
Ha egy gimis lány elmélkedései lennének ezek, hidd el nem kavarna ilyen port.
A kommentekből, ha nem is fogadod el a kritikát, legalább annyit láss be, hogy ez nagyon nem szimpatikus kifelé. És mivel a blogod névvel fényképpel van ellátva én pl. nem mennék hozzád jogi ügyben az biztos. Lassan ezt is figyelembe kellene venni.
Újraolvastam direkt a bejegyzésemet, hogy mi miatt vagytok felháborodva és miért írjátok, hogy naiv vagyok, de őszintén nem látom, hogy mi ennek az oka. Nem gondolom, hogy másnak ezek nem fordultak meg a fejében. Nyilván a dolgokat egy kissé sarkítva írtam, hiszen így érzékeltethető a lényeg, de úgy érzem, hogy sokan pont a lényeg mellett rohannak el és vesznek el a részletekben.
Csak most láttam meg hirtelen ezt a bejegyzést,nemrég akadtam csak a blogodra(ami amúgy tetszik nagyon:)) Igazából lusta voltam végigolvasni a sok kommentet, így most csak a saját helyzetem írom le. Elsőre annyit, hogy nem lehetetlen, szerintem. Egy éve lakom albérletben, eleinte 2-3 hónapig kaptam egy minimális összeget a szüleimtől, de már több mint féléve semmit. Ajándékot persze igen, apró kedvességeket, bármikor alhatok otthon, ehetek, szóval nem kitagadtak, de nyers anyagiakkal nem tudnak támogatni sajnos. Másfél éve dolgozom rendszeresen az egyetem mellett, és nem könnyű, de kivitelezhető. Az első félévben heti 30-40 órákat dolgoztam, ahhoz, hogy beinduljon a dolog. Kasszáztam, áru feltöltöttem, alkalmi melóból bármilyet elvállaltam, de megérte. Aztán beállt minden, csökkenteni tudtam a fix meló óraszámát, elkezdtem magán tanítani, és most már képes vagyok félretenni is. Még van pár évem gyűjtögetni, 1-2, aztán lesz annyi, hogy összeköltözzek a barátommal, aki szintén dolgozik, 2 éve kőkeményen gyakornokként. Szóval mind a ketten dolgozunk az ügyön erősen, és így sikerülhet. Remélem fog is:):) Neked is sok sikert!:)
Sophie: Köszönöm. Örülök, hogy jól mennek a dolgok. Remélem nekünk is beindul majd. :)
Post a Comment