Gerovital Plant Tratament hajápolási termékcsomag

A múlt héten kaptam egy e-mailt a Gerovital munkatársától, miszerint olvasták a korábbi bejegyzéseimet  a z arcápolási termékeikről (megnézhetitek itt: http://csipkelany.blogspot.com/2011/12/novemberi-kedvencek.html és itt: http://csipkelany.blogspot.com/2011/10/gerovital-plant-hidratalo-krem-bio.html) és felajánlották, hogy küldenek egy hajápolási csomagot, amit nemrég hoztak forgalomba a korábbi arc- és testápolási termékek mellett Magyarországon is.
Nagyon megörültem a lehetőségnek, hiszen még korábban nem kaptam ilyen megkeresést, ráadásul a hidratáló krémjükkel nagyon elégedett vagyok, már egyet el is használtam és most a másodikat fogyasztom. Ezek után alig vártam, hogy végre megérkezzen a csomag, ami nem tudtam, hogy pontosan mely termékeket és milyen méretben fogja tartalmazni. 
Ma végre megkaptam a csomagot, amiben négy teljes méretű termék és öt hidratáló krém minta található, mellékelve egy személyre szóló levéllel és egy sajtóközleménnyel. Minden elismerésem az övék, hogy ilyesmivel kedveskednek nekünk.
Egyenlőre csak a termékek bemutatására kerül sor, az első benyomások ismertetésére, huzamosabb használat után pedig igyekszem leírni a tapasztalataimat.


"A Gerovital Plant Tratament hajápoló család korpásodás és hajhullás elleni samponjai gyógyhatású készítmények. Természetes növényi kivonatokat tartalmaznak, emellett keratinban és vitaminokban gazdagok. A hajhullás elleni samponban lévő bioaktív komplexek – a Biocapigen és a Procapil – javítják a sejtek oxigénellátását, ezáltal erősítik a hajszálakat és serkentik az új hajhagymák növekedését. A korpásodás elleni samponban lévő ichtiol pedig helyreállítja a bőr hámlásának ritmusát, meggátolja a gombák elszaporodását, valamint gyulladáscsökkentő szerepe is van.
Hajunk sok mindent elárul szervezetünk állapotáról. A beteg fejbőr, a fénytelen, töredezett, vékony haj hátterében állhat genetikai tényező, vitaminhiány, túlzott faggyúmirigy termelés, helytelen táplálkozás, stressz vagy a fejbőr megfázása is. A Gerovital Plant Tratament samponok segítenek a beteg fejbőr és haj gyógyításában, valamint biztosítják a haj számára a szükséges vitaminokat.
2010-ben a Gerovital Plant Tratament Románia vezető hajápolási termékcsaládjává vált. A Farmec szakemberei arra a kérdésre, hogy miben látják a termékek sikerét, a hatékony összetevőket, az őszinte kommunikációt és a rövid időn belüli látható eredményeket nevezték meg." 




 Összkép

 Hajhullás elleni sampon

"A Gerovital Plant Tratament Hajhullás elleni sampon aktív növényi hatóanyagainak köszönhetően erősíti a hajszálakat és serkenti az új hajhagymák növekedését. Rendszeres használatával javul a sejtek oxigénellátása, a haj szerkezete és vitalitása, így a fejbőr újra egészségessé, a haj pedig erőssé és ellenállóvá válik.

Használat: Masszírozzuk a fejbőrbe 2-3 percig, hogy a hatóanyagok tökéletesen felszívódjanak, majd alaposan öblítsük ki."

Kiszerelés: 200 ml


 A csomagolás egyszerű, engem a gyógyszertári termékekre emlékeztet. Nem az a csilli-villi dizájn, ami miatt az ember rögtön kiszúrja a polcon, inkább profi hatást kelt.


A műanyag doboz tetején műanyag lila jól záródó adagoló van, szerintem samponhoz pont megfelelő és kellően kézre áll.


 Az állaga krémes, kissé folyós, nem annyira sűrű, szerintem kevés is elég lesz belőle. Szintelen, kellemes illatú.

 Regeneráló sampon

"A Gerovital Plant Tratament Regeneráló samponjával végre búcsút mondhatunk a száraz, töredezett és fénytelen hajnak. A rozmaring, zsálya és bojtorján növényi összetevőknek köszönhetően táplálja a hajat, csökkenti a hajtöredezést és javítja a haj belső sérüléseit. Rendszeres használatával haja ellenállóvá, ragyogóvá és erőssé válik.

Használat: Masszírozzuk a sampont finoman a fejbőrbe, hagyjuk fent legalább egy percig, majd alaposan öblítsük ki. A tartós eredmény érdekében használjuk a Regeneráló sampont legalább heti egy alkalommal."

Kiszerelés:125 ml



 A csomagolása ennek is hasonló, nyilván az egységes termékkép érdekében, de ebből hiányzik a lila, ami egyáltalán nem baj. A másik sampontól eltérően ezt inkább a kézkrémekhez hasonló csomagolást kapott, ami nekem kicsit fura, mert nem volt még ilyesmi samponom, remélem nem fog sok kifolyni, amikor kinyitom. Előnye viszont, hogy a végén az aljába folyik a maradék sampon nem kell nagy erőkkel dolgozni rajta, hogy az utolsó cseppeket is kinyerjük.

 Szintelen, kellemes, friss illatú sampon. Az állaga olyan, mint a másik samponé.

 Regeneráló hajszesz petróleumtartalommal

"A Gerovital Plant Tratament Regeneráló hajszesz hajtípustól függetlenül gyengéd ápolást és hatékony védelmet biztosít a haj számára. Megóvja a hajat a mindennapi szennyeződésektől és az UV-sugaraktól. Serkenti a fejbőr vérkeringését, hidratálja és erősíti a hajszálakat. A szérum egy kevés petróleumot is tartalmaz, ami megvédi a hajszálakat a kiszáradástól, fényt és erőt kölcsönöz a hajnak.

Használat: Vattapamacs segítségével masszírozzuk a hajba, hagyjuk fent 3-4 órán keresztül, majd alaposan öblítsük ki."

Kiszerelés: 100 ml


Személy szerint ez a csomagolás a kedvencem. Fekete műanyag kupakkal záródó barna üvegben található a termék. Az illata leginkább egy tonikéhoz hasonlít, alkoholos, petróleumos illata van, nekem tetszik, bár van aki nem szereti a hasonló szagokat, illatokat. Azért persze a két sampon kellemesebb, nőiesebb illatú.




Az állaga kicsit olajos, kellemes. A kezemen lévő mennyiséget pillanatok alatt beszívta a bőröm.

 Szérum töredezett hajvégekre

'Hosszú és egészséges hajat szeretne? A Gerovital Plant Tratament Szérum Töredezett Hajvégekre hidratálja a hajszálakat és javítja a haj szerkezetét, így hatására hajkoronája újra puhává, fényessé és könnyen kifésülhetővé válik. Használja rendszeresen, hogy hosszú haja egészségtől ragyogjon.

Használat: Hajmosás után fújjunk a szérumból egy keveset a még nedves hajra, főként a hajszálak alsó felére. Használat után ne öblítsük ki!'

Kiszerelés: 100 ml



Műanyag, fehér pumpás csomagolás, ami praktikus az eloszlatás szempontjából. Sajnos egy kicsi a szállítás során kifolyt a tartóból, lehet, hogy nem volt eléggé rátekerve, de nem nagy mennyiség, csak egy kicsit ragadt, amikor kivettem a dobozból.
Az állaga vízszerű, nagyon lágy illata van, alig érezhető, de kellemes.

Összességében nagyon örülök a termékeknek, alig várom, hogy kipróbálhassam őket, mert szeretném minél jobb állapotba hozni a hajamat. Külön örülök annak is, hogy a hajhullásra és a töredezésre való termékekkel leptek meg, mert a hajfiatalító és a korpás hajra való termékeknek nem sok hasznát vettem volna, mivel szerencsére egyik probléma sem érint. 
A hajam elég hosszú, tehát a töredezett hajvégekkel azért nekem is meggyűlik a bajom, igyekszem redukálni a káros hatásokat, egyre kevesebbszer vasalom illetve formázom hajvasalóval, ami azért meg is hozza a várt eredményt, de így is akad bőven töredezett hajvég. 
A hajhullás egy időben azt hiszem érintett, persze nem vészes mértékben, de észrevettem, hogy kevesebb hajam van, mint korábban, viszonylag sok marad hajmosáskor a kádban, aminek annyira nem örülök. Egy időben csalánfőzettel mostan hajat, de télen ugyebár nem bővelkedik a természet friss csalánhajtásokban, meg hát nem is a legkellemesebb azt leszedni és kifőzni :) Úgyhogy nagyon örülnék, ha ezektől a termékektől visszatérne hajdani dús hajkoronám, de már annak is, ha erősebb, hosszabb lenne a hajam.

A cég honlapja itt elérhető: http://gerovital.hu/
A hajápolási termékeikről pedig itt olvashattok bővebben: http://gerovital.hu/hajapolas/
A termékeik megvásárolhatók az Auchan, a Cora és a Rossmann üzleteiben.

CONVERSATION

0 comments:

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...