Teszt - Biola peeling és szérum


A korábbi bejegyzéseimn már írtam, hogy teljesen rá vagyok kattanva mostanában az arcápolásra. Örömmel próbálok ki újdonságokat, így kerültek hozzám a Biola termékei is. Régóta szerettem volna beszerezni egy jó peelinget (kémiai hámlasztót), így nagyon örülök, hogy kipróbálhatom a Bio mandulás peeling és maszkot.
A leírása szerint 7-14 naponta célszerű alkalmazni az arcon és a dekoltázs területén, hogy üde, bársonyos bőrt kapjunk. Segít eltávolítani az elöregedett hámréteget, ezáltal elősegíti a termékben lévő hatóanyagok és a hámlasztást követő krémekben lévő hatóanyagok hasznosulását.


A csomagolása a látszat ellenére meglehetősen erős, külsőre műanyagnak tűnő üveg tégelyben kapott helyet. Az állaga elég mókás: zöld zselészerű anyagban erős radírozó szemcsék találhatóak (gondolom ez a mandula). Az illata nem rossz, de különösebben nem is jó, jellegzetes "bio illat", engem a frissen vágott fűre emlékeztet. 
A használata nagyon egyszerű: a megtisztított nedves arcbőrre kell felvinni és finoman a bőrbe masszírozni 1-2 percig, majd utána körülbelül negyed óráig maszkként fent hagyni és végül leöblíteni. Gyakorlatilag kombinálja a fizikai és kémiai radírozást, mert a benne található szemcsékkel a masszírozás során kicsit leradírozza a bőrt és ezután kezd el dolgozni a peeling. A használata során enyhe bizsergető érzést tapasztaltam, ebből lehet érezni, hogy dolgozik a krém, viszont semmilyen csípő vagy égető érzést nem tapasztaltam ( akinek érzékeny a bőre, figyeljen oda a hatóidőre vagy előtte tesztelje a kézfején). Vízzel könnyen lemosható, szépen leoldódik, így nem kell dörzsölni a bőrt. A hatása pedig nagyon kellemes, valóban érezhetően puhább a bőröm utána és szinte beissza a bőröm a Bio Hibiszkusz Bőrfeszesítő Aktivátort, amit ezután szoktam használni. Tulajdonképpen ez egy 7*1 ml-es szérum csomag, amit hetente kétszer kell alkalmazni és így kúraszerűen 4-8 hétig a bőrbe juttatni.
A termék leírása szerint arcra, dekoltázsra, szemkörnyékre is használható és smink alá is bevethető, gyorsan beszívódik, különlegesen hidratál és táplál. A hibiszkusz kivonat hyaluronsavval és magnézium sóval segít kisimítani a bőrt. Továbbá tartalmaz A-, B3-, B5, C- és Q10 vitamint.
Nagyon nagy lelkesedéssel kezdtem bele az "ampullázásba", mert még sosem használtam hasonló terméket és mindig is nagyon különlegesnek tartottam ezeket a kis koncentrátumokat. Mint valami kis üvegbe zárt csodaelixírt, úgy nyitottam fel az elsőt és kentem lelkesen az arcomra. A csoda a hatékonyságát tekintve megmaradt ugyan, de az illata sajnos rémes. Ezen túllépve viszont egy szuper termék, én úgy érzem, hogy tényleg hatékony. Bár még csak kettőt használtam el belőle, a peelinggel együtt is érzem, hogy üdévé és egységesebbé tette a bőröm felületét.
Azzal, hogy smink alá is bevethető én vitatkoznék, bár elképzelhető, hogy a célkorosztály (35+) számára valóban beválik, az én bőrömnek smink alá ez nagyon sok lenne. Éjszakára viszont tökéletes. Ráadásul - ahogy a leírás is javasolja - én az egész ampullányit felhasználom egy alkalommal, de kevesebbet felkenve lehet, hogy smink alá is használható. 

Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok, hogy az egész doboz elhasználása után milyen hatással lesz a bőrömre.  Összességében mind a két termékkel elégedett vagyok. Szerencsére a hatás kárpótol a kevésbé kellemes illatáért, így ezt meg lehet bocsátani nekik.

Ti szoktatok peelinget illetve szérumokat használni?

CONVERSATION

4 comments:

Anonymous said...

Kedves Dalma!

Nem pont a bejegyzéshez kapcsolódik, de nagyon örülök, hogy a vizsgáid után ismét posztolsz és blogolsz! :) Nagyon szépek, igényesek a bejegyzéseid, és szuper ötleteket adsz!
Kellemes Karácsonyi hangolódást!! :)
Puszi
Dius

Csipkelány said...

Köszönöm Dius :)

Zapmaba said...

Szia Dalma!

Én is használom ezt a mandulás peeling és arcmaszkot. Először, amikor kinyitottam, és megláttam a tartalmát, eléggé meglepődtem, mert valahogy nem ilyen zöld maszatra számítottam, és a szaga sem tetszett, úgyhogy egy pár hónapra eltettem, anélkül, hogy egyáltalán kipróbáltam volna. Aztán egyszer csak eszembe jutott, és újra elővettem, azóta viszont töretlenül használom minden héten egyszer. Jó érzés a bőrnek, utána simább, puhább lesz tőle. Én csak a radírozó részével nem vagyok 100 %-ig megelégedve, számomra jobb lenne, ha kisebb, de több mandulahéj darab lenne benne, ami a radírozást végzi.
Én is csatlakozom az előttem szólóhoz: nagyon jó, hogy újra aktív vagy!!! :)
Üdv: Petra

Csipkelány said...

Én sem ilyenre számítottam :) Amúgy tényleg egy pici nagyok a szemcsék benne. Örülök, hogy azért neked is bevált :) @Zapmaba

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...