Vácrátóti arborétum


Sajnos idén sem igazán jött össze nekünk a nyaralás. A Balatonon töltött három nap után a rossz idő és egy kis kellemetlenség miatt kénytelenek voltunk úgy dönteni, hogy inkább hazajövünk. Ennek ellenére igyekeztünk a szabadságunk maradék napjait hasznosan és pihentetően eltölteni. Így egyik nap úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a vácrátóti arborétumba és sétálunk egy nagyot, úgyis olyan ritkán jutunk ki a természetbe.


Az Arborétum maga nem túl nagy, mégis nagyon szép. Bár a különböző tanösvények nekünk, a növényismeretben nem túl jártas embereknek, kevésbé voltak érdekesek, viszont az üvegházakat annál jobban élveztük. A kedvenceim a kaktuszok és pozsgások, valamint a pálmaházak voltak. Hihetetlen mennyi egzotikus növény és virág van, amivel a világ más tájain nap, mint nap találkoznak, nálunk pedig mint különlegességet állítják ki. A kaktuszokat illetően pedig be kellett látnom, hogy az utóbbi években teljesen alábecsültem őket, pedig annyi gyönyörű fajta van, hogy kedvet kaptam az otthoni beszerzésükhöz is.

Az arborétum területén található egy vízimalom is, ami sajnos nem működött, mindenesetre nagyon romantikus, szinte mesébe illő látvány. Szintén itt található még egy műrom is, amely az angolkertek egyik tipikus romantikus eleme. A kertben több kis sziget, patakon átnyúló híd is található, így akár családdal, akár párban nagyon romantikus, kellemes sétálós program.  

















CONVERSATION

2 comments:

SophiEl said...

Nagyon szép helyen jártatok! :)

A nyaralás sajnos nekem sem jött össze idén :( - amit nyár elejére lefoglaltunk, anyagi okokból le kellett mondanunk, utána pedig annyi munka torlódott fel nálunk, hogy szabi stop-ot hirdettek, aki nem vette ki már márciusban, az SEMMIT nem tudott már kivenni nyáron, 1 napot sem! :(
Cserébe viszont az év végére maradtak napjaim, remélem karácsony környékén így többet tudok majd otthon lenni.

Csipkelány said...

Ohh, az nagyon rossz lehet. Sajnálom, hogy nem tudtál pihenni, de remélem azért a hétvégéket kihasználtátok! Kitartás, legalább a karácsonyod nagyon szuper lesz :)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...