Hello 2015 | Újévi fogadalmak - Január

 Nem igazán vagyok az újévi fogadalmak híve, de azt tudtam, hogy a következő évben változásra van szükségem. Azt mondják, a változást mi magunk tudjuk előidézni, így végül a következő évre vásárolt Paulo Coelho naptáram adott inspirációt, hogyan is fogjak ehhez hozzá. Ez a naptár úgy van felosztva, hogy minden hónaphoz tartozik egy téma és minden héthez néhány odaillő idézet. A naptár segít abban, hogy az adott hónapban ezen gondolatok mentén fejlődjünk.

Ennek nyomán arra gondoltam, hogy idén nem egy "nagy" fogadalmam lesz (ezek ugyanis sokszor tarthatatlanok és gyakran kudarccal végződnek), hanem havi fogadalmakat teszek mégpedig témák szerint. Így meghatároztam az életemnek azon három területét, amin változtatni szeretnék: 1. Lélek 2. Lakás/külső 3. Egészség, fittség. E három téma mentén valamennyi hónapra meghatároztam egy-egy célt, így az adott hónapban ezekre kell figyelnem.
Januárban a következőket tűztem ki magam elé:
1. Lélek - naplóírás
2. Lakás/Külső - rendszerezés
3. Egészség, fittség - heti háromszori edzés 
1. A naplóírás valahogy sosem izgatott, de olvastam kreatív naplókról, amik felkeltették az érdeklődésemet, így végül e mellett döntöttem, ezt fogom januárban használni és igyekszem minden nap egy kis időt arra szánni, hogy válaszoljak a rövid kérdésekre, amik az adott napra vonatkoznak. 
 2. A rendszerezés nem nagy erősségem, elég hamar nagy rumlit tudok kreálni, mégis sokkal jobb érzés az, amikor minden rendben van, valahogy megnyugtat. Ebben a hónapban igyekszem következetesen és gyakran összeszedni a lakásban szétszórt dolgokat és mindent a helyére tenni, megtartani a rendet. Különösen kényes területek: ruhásszekrény, sminkes asztal, fürdőszoba, konyha.
 3. Végül pedig mi lehetne más a karácsonyi nagy ebédek után, mint egy kis testmozgás, így igyekszem erre is odafigyelni januárban. Az edzőterem nem igazán az én világom és a bérletek ára is nagyon borsos, így én az otthoni edzés mellé teszem le a voksom. Az utóbbi időben a HIIT és a jóga érdekel leginkább.
Ti szoktatok fogadalmat tenni? 

CONVERSATION

10 comments:

SophiEl said...

Szerintem sokkal jobb, ha több kisebb fogadalmat teszünk mint 1 nagyot, ezek konkrétabbak és könnyebb őket betartani.
Igaz, hogy az edzőtermi bérletek drágák de szerintem sokkal nagyobb az esély rá, hogy tényleg heti 3x fogsz edzeni ha költesz rá. Én sem vagyok kitartó szinte semmiben, otthon soha nem tudtam hosszú távú ereméynekre rávenni magam - engem sem vet fel a pénz, de az elmúlt 1 év tapasztalata azt mutatja hogy nagyon megérte az anyagi áldozat. :)

Unknown said...

Nagyon jópofa ez a kreatív napló. :) Szerintem jó ötlet ez a sok kicsi, fogadalom mert ugye sok kicsi sokra megy. :) Én nem igazán szoktam fogadalmat tenni, mert ha régebben tettem is akkor az vagy olyan volt, hogy lehetetlen volt valóra váltani vagy olyan amit nem tartottam igazinak...inkább azt csinálom ,hogy átgondolom magamban, hogy mit kellene megtenni, de nem izgulok rá egész évben, hogy muszáj az év végéig valóra váltani. Ha valaminek teljesülni kell akkor az teljesülni fog!:)

bokorbogi93 said...

Szilveszter éjszakáján mértem meg a súlyom, és eldöntöttem, hogy leadok pár kilót. Nem azért mert szükséges lenne, csúfolnának vagy valami. Hanem, mert szeretném jobban érezni magam ,nem mellesleg nem szeretem az érzést mikor a combjaim összeérnek.
E mellett idén összeszedettebb, figyelmesebb leszek. Többet időt fogok a munkámra és az egyetemre fordítani, de a bulizás se fog elmaradni.

Bogi Vrg said...

Ez nagyon jó ötlet, hogy kiválasztottál 3 területet és ezeken szeretnél változtatni. Lehet, hogy én is így fogom csinálni :-) Nekem idén az első és legfontosabb "fogadalom", vagy legalábbis cél, hogy nyugodt, türelmes és jó anyuka legyek :-)

Judit said...

Szia! Megkérdezhetem hol találtad ezt a kinyomtatható naplót, amibe a rövid kérdések vannak? :)

Réka said...

Én is kis fogadalmakkal szeretném hatékonyabbá tenni az évem. Két naplót is letöltöttem, amelyek mentén majd szeretném vezetni az életem. Sok minden vár rám az új évben, úgyhogy mindenképpen kell az iránymutatás :)

Réka said...

Nagyon tetszenek a terveid! Inspirálóak. Én is naptárral karöltve kezdem az új évet. :)

Gyönyörűek a fényképek amikkel illusztráltad a bejegyzést!

Audrey80 said...

"Nem idegeskedem"-ezt minden reggel felírhatnám magamnak.
Nálam napokhoz kötöttek a dolgok, pl. van két szabadnapom, akkor patent rendet csinálok, amúgy nem idegeskedem a káosz miatt hét közben. Persze a legjobb, ha mindent azonnal a helyére teszünk.
Külső-lélek, na ezzel nagyon nem szoktam foglalkozni, nálam a tanulás lenne a téma, kicsit fejleszteném a nyelvtudásomat.

Csipkelány said...

Köszi lányok :) Jó volt olvasni a ti gondolataitokat is :) Judit, a szövegben van egy link, arra kattints ;)

Eszter & Gergo said...

Szia,

nagyon jó ötlet ez a kreatív napló. Külön tetszik, hogy bár fekete-fehérben nyomtattad ki, saját kezűleg színezted ki:) Ezt lehet, hogy én is ki fogom nyomtatni. Igazán feldobta a hangulatomat ez a sok színes kép.
Coelho az egyik kedvenc írom. A későbbiekben ha gondolod, nézz be hozzám(http://eszterlancbeauty.blogspot.hu), mert csütörtökön felkerül az első Coelho-s cikkem:) Kíváncsian várnám a visszajelzésedet, esetleges ajánlásaidat, hogy Te miket olvastál Tőle, mik azok a könyvek, amik hatással voltak rád.

Előre is köszi:)
szép estét

Eszter

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...