12 tipp, hogyan spóroljunk


Bizonyára mindenki életében vannak időszakok, amikor valamire gyűjt: egy új táskára, cipőre, az ünnepekre vagy éppen a közelgő nyaralásra. Előfordulhat az is, hogy egy nagyobb kiadást kell fedeznünk, anélkül, hogy új bevételi forráshoz jutnánk. Ilyenkor bizony nincs más lehetőség, mint változtatni az eddigi szokásainkon, és megnézni, melyek azok a területei az életünknek, ahol megfoghatjuk a pénzt, anélkül, hogy rosszul éreznénk magunkat.

Azt mondják, az ember akkor nő fel igazán, amikor kirepül a családi fészekből és ez a pénzügyekre hatványozottan igaz. Amíg az ember nem a saját keresetéből és erejéből él, hanem más kontójára, addig bizony nem érzi pénz súlyát és értékét sem. Éppen ezért - nem csak intenzív spórolásos időszakokban - igyekszem megnézni mire költöm a pénzem, hiszen nem jön könnyen és keményen meg kell érte dolgozni.

Az így eltöltött hónapok során sok mindent megtapasztaltam saját bőrömön, illetve a környezetemből is sok trükköt ellestem, így hát összegyűjtöttem néhány tippet, ami talán nektek is hasznos, ha szeretnétek félretenni egy kis pénzt.

1. Ne legyen nálad sok készpénz
Tapasztalatból tudom, hogy ha készpénz van nálam, azt bizony előbb vagy utóbb el fogom költeni. Manapság nagyon sok helyen lehet kártyával fizetni, így érdemes ezt kihasználni és csak annyi készpénzt magunknál tartani, amit feltétlenül szükséges.

2. Nyiss megtakarítási számlát
A legtöbb banknál kedvezményesen vagy akár ingyenesen is lehet megtakarítási számlát nyitni. Ez a pont szintén az előző elv alapján működik, ami a számlán van, az "szabad préda", elkölthető, viszont ami a takarékszámlára kerül, az jó eséllyel ott is marad. Érdemes hát minden más kiadást megelőzően átutalni erre a külön számlára egy olyan összeget, amit még elbír a havi költségvetésünk anélkül, hogy kikapcsolnák a házban az áramot. Ne várjunk arra, hogy majd a hónap végi maradékot utaljuk át, mert ez esetben nem lesz sok maradék. 

3. Főzz vagy vedd az ételt olcsóbb helyen
Nálunk a családban ritka alkalom volt, ha étterembe mentünk, nem voltam soha hozzászokva, hogy kifőzdéből vagy vendéglőből ebédeljek. Persze mindenki maga érzi és tudja, hogy mit engedhet meg a pénztárcája, de személy szerint én csodálkozom, amikor emberek napi szinten 1000-1500 Ft-ot otthagynak egy étkezésre egy ebédmenüért, hiszen ez csak egy étkezés. Egy hónapra kiszámolva pedig mindjárt 20.000-30.000,- Ft, ami egy átlag magyar fizetés negyede-ötöde! Persze főzni sem mindig olcsó és időbe, energiába kerül, aki spórolni szeretne, annak bizony megéri. Persze időnként vagy ha éppen nem volt időm készíteni valamit, én is veszek magamnak készételt, de mondjuk egy héten egyszer, így máris rengeteg pénzt megspóroltam. Plusz tipp: aki teheti és olyan rendes a családja, anyukája, hétvégéről csomagoltathat egy plusz adagot. A szülőknek, nagyszülőknek mindig öröm, ha a főztjüket esszük, nekünk pedig külön hasznos, mert pár napig főzni sem kell.

4. Amit te is megtehetsz, ne hagyd másra
Értem ez alatt például a szépségápolást. Nem feltétlenül kell manikűröshöz, pedikűröshöz, kozmetikushoz, fodrászhoz járni, hogy jól nézzünk ki. Én például rendszerint magam festem a hajam, fodrásznál is kb. félévente, évente fordulok meg, közte a hajvégeket pedig magamnak vágom, ez szinte nem is látszik, így elrontani sem lehet.  Bizony ilyen apróságokon is ezreket lehet spórolni.

5. Igyál kávét otthon
Nagyon menő Starbucks pohárral a kezünkben indítani a reggelt, de bizony, ha ez is mindennapos program, akkor igencsak megdobja a költségvetést. Manapság otthon is ugyanolyan finom, ha nem finomabb kávét, cappuccinot, lattet lehet készíteni, mint a híres kávézóláncokban töredék áron. 

6. Add el a nem használt cuccaidat
Hajlamosak vagyunk felhalmozni olyan dolgokat, amiket valójában nem is használunk abban bízva, hogy egyszer még jó lesz. Érdemes elgondolkodni azon, hogy ezek eladásával szintén plusz bevételhez juthatunk, hiszen lehet, hogy másnak hasznos az, ami nálunk csak lom.

7.Tarts házibulit
Beülni egy szórakozóhelyre mindig sokkal költségesebb, mint áthívni a barátokat egy könnyű vacsorára vagy éppen egy házibuliba. Ilyenkor ráadásul a költségek is megoszlanak, hiszen úgyis mindenki hoz valami harapnivalót és italt. 

8. Szokj le a dohányzásról
Személy szerint én sosem szívtam el egyetlen szál cigit sem, de a közvetlen rokonaim közt jó pár erős dohányos volt. A mellett, hogy egészségesebbek leszünk, rengeteg pénzt megspórolunk, arról nem is beszélve, hogy később a gyógyszerek árát is megspóroljuk magunknak, hiszen már a leszokással is tettünk egy nagy szívességet a jövőbeli önmagunknak.

9. Csináld magad
Ez igaz az ételekre, dekorációra, ajándékra, gyakorlatilag bármire. Amit és amikor lehet, csináljuk meg otthon. Én nemrég például házi granolát készítettem itthon. Ez két szempontból is hasznos: tudom mi van benne és olcsóbb, mint a készen vett.

10. Tornázz otthon vagy járj el futni
Sokan tízezreket elköltenek egy drága fitnesz bérletre, miközben rengeteg ingyenes videó és edzésprogram elérhető már az interneten. Nyáron, a jó időben a szabadba is bármikor kimehetünk tornázni vagy futni. Aki gépekkel szeret edzeni annak érdemes kipróbálni a street workoutot.

11. Sok kicsi sokra megy
Bár 100-200 Ft felett hajlamosak vagyunk szemet hunyni, bizony a kis összegek is összeadódnak és a végén azon kapjuk magunkat, hogy kifolyt a kezünk közül a pénz. Érdemes tehát megnézni, hogy mit hol tudunk olcsóbban beszerezni ésszerű keretek közt. Közértek helyett érdemes kinézni a piacra, mert sokszor töredék áron sokkal jobb minőséghez jutunk. 

12. Tiszta lakás olcsón
A csapból is tisztítószer reklám folyik, pedig sokkal olcsóbban is lehet hatékonyan takarítani. A szódabikarbóna, az ecet és a citrom bizony csodákra képes. Érdemes utánaolvasni, hogy milyen házi praktikák vannak, mert sokat lehet spórolni ezen is.

Kíváncsi vagyok, ti min szoktatok spórolni?

CONVERSATION

6 comments:

Unknown said...

Szia Dalma!
Teljesen egyetértek veled, mi is ugyan így vagyunk a férjemmel. Szinte ugyanezeket a módszereket valljuk mi is. Mi keressük a pénzt, nem ő minket. Ezért megnézzük mire költünk.
Még kiegészíteném azzal, hogy írjunk listát bevásárláshoz, és együnk mielőtt elindulunk.
Én már a főzés közben, ami elfogy felírom a listára, és alaposan körbenézek, mit kell venni. Előre tervezet legalább egy héttel, hogy mit fogok főzni és összeírom az alapanyagokat. Ha pedig üres hassal indulunk el, akkor minden hülyeséget megveszünk, amire nincs is szükség.
A másik, amivel kiegészíteném, hogy érdemes megfigyelni és kitapasztalni, hogy mi az, amin nem érdemes spórolni, mert ha kicsit többet költesz rá, de minőségit veszel, akkor jobban megéri, mint ha kétszer kellene megvenni, mert az elsővel befürödtél.

Annie said...

Én pont fordítva mukodom: sokkal több pénzt koltok akkor, ha kártyával fizetek, mintha készpénzt használnak. A kp-nal látom, mennyit koltok, a kartyanal ez nincs így. Az üres pénztárca sokkal demotivalobb számomra :D

Viki said...

Kedves Dalma!
Kösz a posztot, most éppen nagyon jól jött, kezd elszaladni velem a ló.... :) Főleg a főzés/félkész/gyors kaják terén. Otthon főzni ezerszer olcsóbban jön ki, mint egyéb megoldás. Nyilván időigényesebb, nekem is ez most a gondom, hogy nincs elég időm.
Egyébként én is úgy vagyok vele, hogy többet költök kártyával, mintha kp-t adnék ki. Én amolyan hörcsög típus vagyok: van egy külön kis dugi pénztárcám, abba teszek el havonta bizonyos összeget, és ahhoz csak vészhelyzetben nyúlunk. Nem is konkrét céllal gyűjtöm, de mindig akad váratlan kiadás, és jólesik, ha van mihez nyúlni...

Mimi said...

Kedves Dalma,

mi is hasonló értékeket vallunk és hasonló véleményen vagyunk, mint ti! :) Ezért nem is részletezném jobban a pontokat, de egy dolgot még megemlítenék. A férjemmel megállapodtunk, hogy minden hónapban van egy adott összegű keretem, amit ruhákra, kiegészítőkre, kozmetikumokra költhetek. Így mindenki jól jár, mert nem költök túl sokat, de mégis megvan a vásárlás élménye! Ennek a módszernek köszönhetően pedig sokkal tudatosabban építem vagy újítom fel a ruhatáramat és a kozmetikumaimat. :)

Anonymous said...

Szia Dalma!
Köszi a posztot, pont kapóra jött, mert én is épp azon vagyok, hogy megszorítsam a főként felesleges kiadásokat. Eddig amit kitaláltam, az előttem szóló Noémiéhez hasonló módszer: a keret. Főleg kozmetikai termékekre, mert azokra rengeteget költök....költöttem. De most van egy keret, ami remélhetőleg visszaszorítja ezeket a kiadásokat. Leveszem a pénzt, beleteszem egy beauty boxnak nevezett dobozkába és csakis abból vásárolok ilyesmit. Nehéz ellenállni az újdonságoknak vagy a cuki csomagolásokba bújtatott kis semmiségeknek, de muszáj csak olyasmit vennem, amire tényleg szükségem van és tényleg csak akkor vegyek, ha kifogyott valami....vagy pedig erősen leárazott és majd a későbbiekben szükségem lesz rá. És nem veszek a gyerkőc pelenkái mellé magamnak egy harmadik arcradírt. Valamint még többet bújom a krémmániát, és ha valamilyen termék épp kifogyóban van nálam, ott kutakodok véleményért, hogy mivel pótoljam.
A kávé tényleg sok pénzt elvisz. Nyáron, ha séta közben beugrottam a fiamnak egy kifliért, akkor nekem sok esetben jutott egy kávé. Ez havi szinten kitette pl. egy minőségi arckrém árát :) És szükségem se volt rá igazán, csak ha már arra jártam, akkor miért ne kényeztethetném magam ilyesmivel, pedig itthon is remek kávéfőzőnk van.
Szóval szerintem mindenki nézzen magába, és azon próbáljon spórolni, amin lehet is, tehát ha eddig feleslegesen költött rá. Nekem alapelvem, hogy ételen nem spórolok. Persze, ha akciós a karfiol, veszek, nem erről van szó. Csak igyekszem minőségi termékeket tenni az asztalra.
Valamint lehet hülye szokás, de én mindig bújom a hipermarketek akciós újságait és ott veszem meg amit egyébként is kell, ahol épp akciós (főleg a háztartási dolgokra gondolok, de ételt vagy néha ruhát is így veszek)
Üdv: Ildi

Pink Pepper Paradise said...

Szia Dalma!
Pont ezeket a tanácsokat alkalmazom én is minden hónapban. Szerintem csak az elején kell odafigyelni és tényleg pontról pontra haladni, aztán már megszokottá válik, hogy odafigyel az ember. Nálam az vált be, hogy minden hónapban vezetek egy költések "naplót" ahol fény derül, hogy mire folyik ki esetleg túl sok pénz valamint minden hónapban van egy fix keretem amit ruhákra költök és próbálom nem túllépni. Ja és a legjobb spórolás lányoknak, ha megpróbálunk akkor vásárolni amikor leárazás van! Én Bécsben élek és itt szerencsére folyamatosan van 1-2 akció! :)

Szuper a blogod, üdv Bécsből!

www.pinkpepperparadise.com

Virág

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...