New in - Avon teszt

Az utóbbi időben ismét összegyűlt néhány Avonos termék, amiket kipróbáltam, úgyhogy ez most egy vegyes bejegyzés lesz, amiben mindhármat megmutatom és egy rövid tesztet is olvashattok róluk.

Kezdjük a habfürdővel, amit ezúttal Fehér tea és jázmin illatban rendeltem meg. Sajnos az illattal kicsit mellélőttem, mert számomra túl maszkulin, kicsit after shave-re emlékeztető illata van. Mindenesetre azért elhasználom, mert elég jól habzik és úgyis hamar fogy.
A következő, amivel viszont már régóta szemeztem, az a hab állagú önbarnító. Kicsit furcsa állaga van, de nagyon praktikus használni. Nagyon szeretem benne, hogy könnyen adagolható és mivel önmagában is van egy kis színe, ezért látszik, hogy hova vittem fel, így talán kevésbé lesz foltos a végeredmény. Persze a kritikus részeken (kar, boka) így is ajánlott testápolóval keverten felvinni (különösen első alkalommal), mert elég intenzív színe van, így elkerülhető, hogy nagyon erős, sárgás színt kapjunk. Összességében elégedett vagyok vele, bár egy picit nekem túl narancssárgás, így vigyázni kell vele, nehogy túl természetellenes hatást kapjunk.



Az abszolút kedvencem a három termék közül pedig az Anew Ultimate 7s szemkörnyékápoló duó. Ez egy különleges kis termék, ami egy kis tégelyes szemkörnyékápolót és a kupakjában egy arany színű balzsamos állagú szérumot tartalmaz. Engem már a csomagolással is megvettek, annyira vagány, de a termék maga is szuperül teljesít. A ráncok terén nem nagyon tudok nyilatkozni, hogy mennyire használ, mert szerencsére még nincs ilyen problémám, de mintha élénkebb, kipihentebb lenne a szemkörnyékem a használata után. Remélhetőleg hosszú távon a ráncok megelőzésében is hatékony.



Ti milyen önbarnítót használtok? 
Próbáltátok az Avon termékét?

CONVERSATION

3 comments:

Zsanianya said...

A habfürdőnek nekem nagyon bejött az illata, de sajnos borzasztóan szárította a bőröm, ami azért lepett meg, mert ennek a fajta habfürdőcsaládnak eddig egyetlen változatánál sem tapasztaltam ezt. Elhasználtam, de kellett utána a testápoló bőven :) Önbarnítót nem használok, a hófehér bőröm olyan lesz tőle, mint akinek bőrbetegsége van :) De lehet hogy ezzel teszek egy kísérletet :)

Unknown said...

Nekem a tusiból nem ez a fajta van meg hanem a rózsás és azt nagyon szeretem.:) Mondjuk mivel tea mániás vagyok ezért most felkaptam a fejem a fehérteára. :D Egyébként mikor néztem a képeket az önbarnító színéről nem tudom miért de nagyon meglepődtem. :D Én nem használok önbarnítót amúgy, mert hihetetlen gyorsan lebarnulok + kreol bőröm van...:)

Kata - mosolyrecept.blogspot.hu said...

Ezeket a habfürdőket én is kedvelem, szerintem lassan már az illatok nagy részét kipróbáltam. Pont ma rendeltem meg a mangó illatot az új katalógusból, az illatminta tetszett:) Az önbarnító nekem nagyon bevált, a béta-karotinos napozás előtti hidratálóval együtt használtam. Az illatát nem tudom megszokni, de ezt leszámítva szuper kis termék.

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...