Tag ismét

1. Mindig kisminkeled magad, amikor emberek közé mész?

Igen. Ez a problémás bőröm miatt van. Egy alapozót, korrektort mindig felteszek, ha emberek közé megyek.

2. Hogyan csöppentél bele a sminkelés világába?

Mint minden átlagos lány, láttam, hogy anyukámnál mik vannak, aztán elkezdtem én is használni 13-14 évesen egy-két dolgot, aztán gimiben jött minden magától. Először a szájfények, korrektorok, aztán a többi is. Az utóbbi pár évben pedig már kifejezetten utána is néztem az interneten annak, ami érdekelt.

3. Szerinted mitől szép egy smink?

A szép kidolgozástól és a harmonikus színektől.

4. Napközben milyen gyakran frissíted fel a sminkedet?

Változó. Van, hogy egyáltalán nem, mert nem mindig viszek magammal "felszerelést". Ha van nálam és látom, hogy valami nagyon nem stimmel, akkor. Ajakbalzsamot szoktam leggyakrabban, néha korrektort. Nagyon-nagyon ritkán szemceruzát, mást nem. Inkább buliba szoktam vinni magammal szájfényt, esetleg rúzst.

5. Követtél már el sminkes bakit? Ha igen, mit?

Persze. Ki nem? Túl vastag alapozó. Ami nem sminkbaki, de mégis engem rettentően zavar, de nem tudok vele egyszerűen mihez kezdeni, az a kicserepesedő korrektor/alapozó. A problémás részeken egy idő után száraz bőrdarabkák lesznek, ami nagyon zavar. Hiába radírozom, mosom, tonikozom, bármit teszek, akkor is lesz. Úgyhogy próbálom finoman leszedegetni őket, ha megjelennek.

6. A sminktermékek közül mik a gyengéid? (pirosítók, szájfények, szemhéjpúderek…stb.)

Szemhéjpúderek, bármennyit tudnék venni belőlük.

7. Már általános iskolában illetve középiskolában is sminkeltél? Ha igen, ellenezték a szüleid?

Igen. 13-14 éves koromtól, azt hiszem, de már nem emlékszem, hogy pontosan miket használtam. Nem ellenezték. Inkább a tanárok nézték rossz szemmel.

8. A családod/ismerőseid/kollégáid/barátaid szóvá teszik, ha szeretik vagy éppen utálják az aznapi sminked?

A barátnőim és a párom szokták megjegyezni, ha valami tetszik. Az idősebb rokonok néha furcsán néznek egy-egy erősebb sminkre, mondván minek az, vagy hogy nézek ki, de ha megvizsgálom, látom, hogy szerintem ok, akkor betudom a korkülönbségnek.

9. Reggelente mennyi idő alatt készíted el a teljes sminked? 

10-20 perc. Attól függ, hogy mennyit kell elpepecselnem az alapozással, tehát  bőröm állapotától függ. Meg persze, ha tust használok, vagy többféle szemhéjpúdert, akkor több idő, ha csak egy szájfényt és spirált, akkor 5-10 perc.

10. Általában hirtelen felindulásból vagy hosszas nézelődés, kutatás és töprengés után vásárolsz sminktermékeket?

Hosszas nézelődés után. Szeretem alaposan megnézni, hogy mit kapok a pénzemért, főleg, ha drágább termékről van szó. Sokszor előre utánanézek neten, de ha nem, akkor a boltban hosszú percekig töprengek, hogy mi is legyen. Persze én is szoktam "meglátni és megszeretni" alapon vásárolni, de ez ritkább.

11. Volt már rossz tapasztalatod drogériás biztonsági őrökkel?

Igen. Valami vegyes bolt féle volt, amiben van drogériás részleg az emeleten. Kiválasztottam két körömlakkot, aztán meggondoltam magam, vissza akartam tenni, de láttam, hogy a vonatomat lekésem, ha még felrohanok az emeletre visszatenni, ezért az alsó szinten betettem a cukorkák közé. A biztonsági őr megállított és átnézte a táskámat. Amikor persze nem talált semmit, akkor kérdezte, hogy mit hoztam le és hol van, mire mondtam neki, hogy már nem akartam ezért visszamenni és beszólt, hogy jó lenne, ha legközelebb nem lennék ennyire lusta és visszatenném a helyére. Ez már jó pár éve volt, sokáig elkerültem messziről azt a boltot. A többi helyen szintén úgy vizslatnak, mintha csak azt néznék az emberek, hogy mit lehet ellopni, de már kezdem megszokni és nem foglalkozom vele.

12. Ha egy dolgot megváltoztathatnál az arcodon, mi lenne az?

Az orrom. Pisze orrot szeretnék./ Vagy: bababőrt, de ezt nem csak az arcomra.

13. Ajándékoztál már el, vagy dobtál ki olyan sminkterméket, amiről azt hitted sosem lesz rá szükséged, végül mégis hiányzott és megbántad, hogy megszabadultál tőle?

Igen, másik színű pirosítót rendeltem az avon-tól, utólag megrendeltem amit eredetileg is akartam és örültem, hogy meglesz mindkettő. Aztán anyu mondta, hogy valaki megrendelte, azt, amit először kaptunk és adjuk oda, mondtam, hogy ok, de azóta is hiányzik :D

14. Annak érdekében, hogy sminkeket vásárolhass, le kell/kellett mondanod egy másik szenvedélyedről? (pl. cipők, könyvek, táskák)

Nem szoktam annyira drága termékeket venni, hogy emiatt le kelljen mondanom valamiről. Inkább eldöntöm, hogy a pénzemből most ezt vagy azt veszem, de ez szerintem normális. Ha cipő kellett, azt vettem. Sosem költöttem el a másra félretett pénzemet sminkre.

15. Előfordult már veled, hogy a munkából/suliból hazatérve belenéztél a tükörbe és elborzadtál a látványtól?

Nem is ritkán...

16. Sminktetoválás – megfordult már a fejedben?

Soha! Szerintem nagyon csúnya minden formában. Főleg a szemöldöktetoválás.

17. Elgondolkoztál már valaha azon, esetleg összeszámoltad valaha, hogy eddigi életed során összesen mennyi pénzt költöttél sminkcuccokra? 

Néha szoktam gondolkodni, hogy a fiúk mire költik el azt, amit mi csajos dolgokra, de hosszasan nem foglalkoztat a kérdés.

18. Vállalnád, hogy te készíted el a saját esküvői sminkedet a nagy napon?

Igen, ha úgy alakulna. De jólesne egy kis kényeztetés, szóval inkább csinálja sminkes.

19. Félsz a szempilla göndörítőtől?

Nem. Szerintem tök jó, bár nem mindig sikerül jól befognom a pillákat.

20. Ha egy őrült tudós azzal állna elő, hogy kifejleszt vagy továbbfejleszt bármit, amit szépségápolás témakörben kitalálsz, mit kérnél tőle?
Valamit, ami szupergyorsan babaőrt varázsol és megtartja örökké.

CONVERSATION

0 comments:

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...