Color Trend rúzsok

Legutóbb ezt a két rúzst rendeltem az AVON-tól. Az egyik a Valentin napi kiadás, a másik a sima Color Trend kiss'n'go.
Nem vagyok nagy Color Trend fan, de gondoltam, adok neki egy esélyt, mert pár helyen láttam jó képeket ezekről a rúzsokról. Egyúttal olyan színeket akartam rendelni, amik kicsit különlegesebbek és nincsenek otthon (értsd: nem a rózsaszín 60. árnyalata :). 
A csomagolásuk a célközönséget tekintetbe véve fiatalos, de semmi extra. Én nem vagyok oda érte, jobban szeretem az elegánsabba darabokat. A Valentin kiadáson szívecskék, rózsák és az Eiffel-torony van fehérrel rányomva, míg a másikon egy pink motívum. A kupakja áttetsző műanyag.
A két árnyalat, amit megrendeltem a First date és a Rich berry.


A Valentin kiadás esetén maga a rúzs is szív alakú, ami mókás.

Ami a színeket illeti, elég egyediek, bár nem tudom eldönteni, hogy tetszenek-e. Kicsit másra számítottam a felkutatott fotók alapján, de majd még próbálgatom, mihez, hogy tudnám hordani. A First date egy erős narancssárgás barnás árnyalat, ami nekem nagyon fura a számon, majd kikísérletezem, hogy tetszik, mennyire erősen kell felinni. De azon is gondolkodtam, hogy nyáron ez a szín jobban mutatna a lebarnult bőrön, esetleg lehetne bronzosítóként, pirosítóként használni. 
A Rich berry nem az a mélybordó, amire számítottam, nagyon érdekes színe van ennek is. Majd igyekszem őket egy sminkben megmutatni, mert úgyis az a lényeg, hogy szájon hogy mutatnak. 

Nektek van hasonló árnyalatú rúzsotok? Hogyan hordjátok?

CONVERSATION

3 comments:

Galatea said...

szia!
nekem nem az erősebb színekből hanem az ilyen halvány pasztelles, fehéres stb színekből van..
én ezeket tipikusan hétköznapi rúzsnak vettem, amiket bárhova fel lehet tenni :)

Kriszti said...

Ilyen Párizsosat szerettem volna beszerezni, bár a katalógusban egyik szín se fogott meg nagyon, mármint úgy értem, hogy tuti nem olyan színe lenne, mint a katalógusban, plusz régen volt egy Colortrendes szivecskeformájú rúzsom és hihetetlenül szárított >.<
De az elképzelés egyébként jó, hogy rányomnak egy Eiffel tornyot és viszik mint a cukrot :D Én is majdnem rendeltem :P

Thündérke said...

nekem is kettő colortrendes rúzsom van:) egyik egy rózsaszín a másik meg egy világosabb nude szín :)Az utóbbit nagyon szeretem.
Kivi vagyok , hogy ezek milyenek lesznek a szádon :) .

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...