DIY-fából szépet :)

Ezt a csodaszép órát még a szülinapomra kaptam Árontól. Ő készítette minden egyes darabját (kivéve az óraszerkezetet). Nekem a madarak különösen tetszenek, ettől olyan lányos és romantikus a végeredmény. Az óramutató szép cirádás, a számok pedig szépen illeszkednek hozzá.



A másik dolog, amit mutatni szeretnék, a tegnapi projekt eredménye, egy fülbevalótartó. 
Korábban így tároltam őket:

Tegnap Áron kitalálta, hogy barkácsoljunk valamit. Kérdezte, mire lenne szükségem én pedig nem sokat haboztam, rávágtam, hogy hát persze, hogy fülbevalótartóra. Gyorsan kitaláltuk, hogy nézzen ki a kis tároló  (nem is olyan kicsi, mert kinyitva 50 cm széles és 40 cm magas) és neki is láttunk. Fél nap után kész is lett.
 A munka nagy részét ő csinálta, én csak csiszolgattam, pácoltam és én fúrtam ki (életemben először) az összes kis lyukat a bedugós fülbevalóknak. Szerintem nagyon szép lett a végeredmény. Egy kicsit elszámoltuk a fülbevalóim hosszát, ezért van, ami túllóg a neki szánt soron, de nem baj, szerintem így is nagyon szép (meg hát akkor már hatalmas lenne a tároló :).
 Üresen
Megpakolva :)



A két oldalsó tárolót egyébként be lehet hajtani középre. Viszont így kinyitva az asztalon nagyon szépen mutat és nagyon jól átlátható, ami fontos szempont volt a tervezésnél, hiszen sokszor nem is látom át, hogy mim van. Egyébként praktikus oka van annak, hogy behajtható, mert a kis "pöcköket" könnyebb levenni és így kivenni a fülbevalót a tárolóból, anélkül, hogy az egészet fordítgatni és rakosgatni kellene.

CONVERSATION

14 comments:

Rita said...

Ez az ékszertartó hihetetlen szép, nagyon de nagyon büszke lehetsz rá :) én valszeg öcsémnek mondom hogy jó lenne egy ilyen :D vagy rám marad a munka :D

Panni said...

Ez nagyon jól néz ki! *.*

Thündérke said...

Milyen aranyos Áron :$ nagyon cuki az óra :) Ha anya látná, el lenne ájulva :D Mi is sokszor alkotunk :D legutoljára a macskáknak csináltunk házat :D amiket lehet kapni jó sok pénzért... XD így meg két nap alatt megcsináltuk :) azóta azon heverészek :)

Nóra said...

óó de ügyesek vagytok ti ketten! :)

Csipkelány said...

Köszönöm lányok! Tényleg nagyon büszke vagyok rá és örülök neki. Hasznos, de egyben gyönyörű is mindkettő :)
Thündérke: Jó dolog ez a közös alkotás és tényleg sokat lehet spórolni is vele, ami azért nem utolsó szempont. :) Szeretik a cicák?

Anonymous said...

Úúúúristen ez nagyon csodálatos :)))

Krisztike said...

De ügyik vagytok!
Überbrutálszuperjóóó!

miazanna said...

Wow! Én vennék egy ilyen ékszertartót. Mondjuk lehet, hogy kevésbé rusztikus stílusút, mondjuk fehérben, vagy vmi neon színben.

zsofi87 said...

Annyira ügyik vagytok! ^^ Nagyon szép lett! :)

Juca said...

huuuuuu koolyan erdekelne egy hasonlo mualkotas megvetele!!parod foglalkozik ertekesitessel is???:)))

Csipkelány said...

Juca: Igen foglalkozik. De nem kifejezetten csak ilyeneket készít, hanem a Te kérésednek megfelelőt. Azt mondta akár fülbevaló tartót, nyaklánctartót, kis órát, fali tükröt stb. Amit kitalálsz és elmondod, azt csinálja megbeszélés szerint. Az ára pedig megbeszélés alapján, attól függően, hogy mit kérsz. Itt fel tudod venni vele a kapcsolatot, ő jobban tud a részletekben segíteni: imeli.aron@gmail.com
:)

Unknown said...

Heló! Esetleg lehet rendelni ilyen fülbevaló tartót tőled?

Unknown said...

Heló! Esetleg lehet rendelni ilyen fülbevaló tartót tőled?

Unknown said...

Heló! Esetleg lehet rendelni ilyen fülbevaló tartót tőled?

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...