Essence szájfények

Mindhármat az akció keretén belül vettem, tehát a 3 együtt volt 900,- Ft, ami szerintem nem sok így együtt értük. Bár azt nem mondom, hogy égető szükségem volt rájuk, viszont mindről nagyon jókat hallottam. Be is váltották a hozzájuk fűzött reményeimet, ugyanis a Stay with me szájfények nagyon szépek, pigmentáltak és viszonylag tartósak is. A Pure Beauty pedig nagyon kellemes illatú, krémes, szuper viselni, főleg ebben a hideg időben, az ember úgy érzi, hogy körülöleli az ajkait :)
A Stay with me szájfények nagyon kellemes, sűrű állagúak, hosszan tartó hatást ígérnek (az is, de én mindig csinálok valamit, amitől nem bírja túl sokáig). Nagyon szépen pigmentáltak és nem hagynak ragacsos érzést maguk után.


Én a Trendsetter és az I like cotton candy árnyalatokat vettem meg, a Berry me-t sehol sem láttam, pedig azt szerettem volna leginkább.

A csomagolásuk üde és vidám. Nekem tetszik, hogy átlátszó kis tömzsi műanyag tégelybe tették őket. Vastagabbak, mint az átlag szájfény, viszont rövidebbek, de emiatt nagyon könnyen hordozható, mert mindenbe belefér. Nagyon jó, hogy aplikátorral árulják, mert nem igazán szeretem az olyan szájfényeket, amit egyből a számra kell nyomni a tubusból, valahogy mindig az egész tiszta ragadós lesz, hiába vigyázok. Tehát ez teljesen jól zárható, nincs vele ez a probléma. Az aplikátora nagyon mókás, homokóra alakja van, középen ezért sokkal több festék ül meg, ami nem is baj, mert a széleknél  nehezebb elrontani (főleg, hogy erősek a színek). Viszont pont emiatt kicsit furcsa is elsőre, ki kell tapasztalni, hogy bánjon vele az ember.
Trendsetter
I love cotton candy

A másik, amit nem terveztem megvenni, de végül megtetszett, ez a nude szájfény, az XXL shine nudes kollekcióból. A Pure beauty árnyalat volt akciós, ami a legvilágosabb bőrszin. Nincs barnás vagy rózsaszínes beütése. 
A csomagolása ennek is egyszerű, átlátszó, sima aplikátoros.

Az állaga sokkal lágyabb, folyósabb, mint a másik kettőnek, de nem vészes, inkább ez hasonlít egy "normál" szájfény állagához. Az illata viszont nagyon kellemes, vaníliás, de nem túl erős, inkább finom, kellemes. Olyan, mintha valami finom sütit kennék a számra :)

Trendsetter, I love cotton candy és Pure Beauty

Az első kettő szép fényes, de nem csillámos szín, míg a Pure beauty-ban vannak apró csillámok, de nem zavaró.


Összességében egyiket sem bántam meg, hogy megvettem, mert mind nagyon szuper. A legtöbbet eddig a Pure Beauty volt rajtam, aminek nagyon szeretem az illatát.

CONVERSATION

6 comments:

toppencs said...

Nekem ebből 2 megvan és imádom őket :)))

Thündérke said...

Én csak a candyt vettem meg :) kíváncsiságból , mert nekem se volt rá nagy szükségem :D nem rossz, mert tartós :)

VaniliaHime said...

Én is megvettem az XXL nudes szájfényt, azóta a kedvencem, és már elég sokat elhasználtam belőle. Szerintem kell vennem még egyet:)

Aviana Rahl said...

Off topic: Áruld el kérlek, hogy milyen fényképezővel készülnek ilyen kiváló minőségű képek? :P

Csipkelány said...

Evelin: Ez a "kiváló" fényképezőgép már jó pár éves, úgyhogy ha egyáltalán még lehet kapni, akkor szerintem olcsón be tudnál rá ruházni. Ez a Samsung Digimax S500 és egyébként 5,1 megapixeles! (3 optikai zoom, 2.4 nagyítás van rajta)Remélem tudtam segíteni. Szerintem ma ennél szinte csak jobbak vannak :)
Pontosan ilyen: http://www.google.hu/imgres?q=samsung+digimax+s500&hl=hu&sa=X&biw=1599&bih=797&tbm=isch&prmd=imvns&tbnid=b01VSlcTMOpc_M:&imgrefurl=http://www.photographyblog.com/news/samsung_s800_samsung_s600_and_samsung_s500/&docid=u9rECorQUValVM&imgurl=http://www.photographyblog.com/images/products/samsung_digimax_s500_1.jpg&w=400&h=275&ei=0pNHT-bZJ6iP0AXC-ZH-DQ&zoom=1&iact=hc&vpx=181&vpy=454&dur=1639&hovh=186&hovw=271&tx=90&ty=113&sig=107389635319343351102&page=1&tbnh=141&tbnw=195&start=0&ndsp=28&ved=1t:429,r:14,s:0

Aviana Rahl said...

Köszi szépen! :P

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...