Lush Christmas Sale

Még karácsony előtt, a nagy Lush keresgélés közepén olvastam valahol, hogy szoktak tartani a Lushnál karácsony után a megmaradt karácsonyi termékekből kiárusítást, ahol féláron lehet mindent megvenni. Ekkor határoztam el, hogy ideje lesz egy nagyobb összeget rááldozni a dologra és jó pár dolgot kipróbálni. Mivel éppen vizsgaidőszak közepén vagyok, nem utaztam be Pestre, hogy elmenjek a boltba, hanem kinéztem mindent a neten, szépen írtam egy listát, anyukám kezébe nyomtam, ő meg az eladó lány kezébe és így érkezett meg ma hozzám ez a szép kis csomag :)
Alaposan körbenéztem a honlapjukon és kiválasztottam egy csomó mindent, aztán megláttam, hogy nem csak a karácsonyi cuccokra van most leárazás, hanem néhány más termékre is, úgyhogy két szappan így került hozzám. 

 Annyira cuki ez a zacskó. A múltkor is kaptam ilyet, csak kicsiben. Annyira szééééép :)

Csoportkép- 2 fürdőgolyó, 2 habfürdő (sajnos a Christmas Kisses már elfogyott) és 6 szappan

 Fürdőgolyók, habfürdők

 Szappanok

 Szappan csoportkép
 Így tárolom őket

Praktikus ez a címke, amit adnak a csomagolásra, mert ezt később is meg lehet tartani (na nem mintha egytől egyig nem tudnám, hogy melyik melyik), jópofa így felragasztva a kis üvegekre. Felül rajta van a termék neve, alatta a rövid leírás, azután az összetevők, alul a tömeg és az ár, valamint, hogy meddig használható fel.
Az ár egyénként szerintem az eredeti szerepel a címkén, gondolom a kasszánál vonták le belőle az 50%-ot.

Olyan szépek :)











Fürdőgolyók becsomagolva

Cinders fürdőgolyó

 So white fürdőgolyó

 Three gold rings habfürdő

Christmas eve habfürdő

A későbbiek folyamán fogok írni róluk részletesen, hiszen még nem volt időm megtapasztalni, hogy melyik milyen. Az illatuk és a kinézetük mindenesetre fantasztikus. Le a kalappal. 

CONVERSATION

6 comments:

Makeupcakes said...

Szuper dolgokat vettél, jól tetted, hogy kivártad az akciót!:)

Flory said...

én is már két napja nézegetem, miket vegyek meg :)

Thündérke said...

húha :D bevásároltál ám:D annyira jól néznek ki, és ezekben az üvegekben még jobban:)

Fanni said...

Hú de jól néznek ki!

Koch-Babics Évi és Koch László said...

Kár,hogy Sopronban nálunk nincs Lush... :( Annyira ötletesek az üvegek!:)

Csipkelány said...

Evee: Interneten is tudsz rendelni, csak sajnos akkor számolni kell a postaköltséggel. (lush.hu)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...