Házi kenyér


 Bevallom őszintén mostanában bontogatom csak igazán a szárnyaimat a háztartás terén. Eddig is főztem, sütöttem otthon is, míg a szüleimmel laktam, de azért az közel sem mondható rendszeresnek. Aztán az utóbbi hetekben, hogy albérletbe költöztünk egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy kialakítsam a saját rendszeremet. Mivel olyan családban nőttem fel, ahol a házi gyümölcs-, zöldségtermesztés, a kenyérsütés stb. természetes, így én is azt az elvet vallom, hogy a házi mindig jobb, mint a boltban kapható, vegyszeres, tartósítószeres élelmiszerek. Így el is határoztam, hogy hetente egyszer-kétszer (meglátjuk, hogy mekkora az igény) sütök kenyeret. Na nem kenyérsütőgépben, hanem sütőben (sajnos kemencém még nincs :D).

A recept egyébként nagyon egyszerű, alig van vele munka, hozzávaló sem kell sok. Idővel majd természetesen kitapasztalom azt, hogy milyen a legjobb állag, hogy lesz a legszebb és szeretnék kísérletezni a különféle ízesítésekkel (diós, hagymás) illetve a barna és (még) egészségesebb kenyerekkel. Először azonban a legegyszerűbb recept alapján készítettem el az első kenyeremet.
Akkor lássuk mire van szükség egy ilyen kis adaghoz (kb. 750 grammos kenyér lesz belőle):
  • 3 bögre BL 80 liszt 
  • (én Nagyi titka BL80 kenyérlisztet használtam)
  • 2 teáskanál só 
  • 1 púpozott teáskanál porélesztő (simával is lehet, ekkor fel kell futtatni)
  • kb. 3-4 dl langyos víz (amennyit felvesz  tészta
Az elkészítése is nagyon egyszerű. A lisztet egy nagyobb tálba halmozom, hozzáadom a sót és a porélesztőt, majd annyi vizet, hogy lágy, könnyen gyúrható tésztát kapjak. Az egészet homogén állagúvá gyúrom a konyhapulton (vagy egy deszkán) majd cipó formát formázok belőle és visszahelyezem a tálba és megszórom egy kis liszttel és letakarom egy konyharuhával. 

Ez várt reggel
 Így hagyom kelni egész éjszakán át. Reggel ismét átgyúrom az egészet és egy hőálló edényben (én Tupperware Ultra Proban készítettem) először 220 fokon 20-25 percig, majd 180 fokon további 30 percig sütöm. Miután kivettem a sütőből hideg vizes kézzel átsimítottam, hogy ropogósabb legyen a külseje.

Nagyon fontos, hogy a meleg kenyeret rácsos felületen hagyjuk kihűlni, különben a kenyér alján keletkező pára miatt az alsó része vizenyős lesz, nem pedig finom ropogós.




Végül az illatok ellenére próbáljuk meg kivárni, amíg legalább langyosra hűl a kenyér, mielőtt felvágjuk, mert ha melegen kezdjük meg, akkor hamarabb ki fog száradni és a forró tésztától esetleg hasfájást kapunk :)

Jó étvágyat!

CONVERSATION

3 comments:

Johanna (YouYou) said...

Mi egyszer Erdélyben sütöttünk kenyeret, imádtam! :D

Zóra said...

Jól néz ki! :)

PAncsi said...

Szép lett!
Én nagyon szeretek kenyeret, péksütiket készíteni, bár egyszerűbb dolgom van, mert a kenyérsütőgépben könnyű :-)
Amióta ez a gép megvan, imádok kelttésztákat készíteni, jöhet kalács, kakaós csiga, aranygaluska - nem fog ki rajtam semmi :-)
Ha pedig kenyér, akkor részemről mindig az egészségesebb változatokat preferálom: zabpelyhes, tökmaglisztes kenyér a kedvencünk :)

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...